Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-11-16 / 220. szám

B.-Csaba, 1880. VII. évfolyam, 220. szám. Kedd, november 16-án. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési di j : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891. számú ház. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Egyes szám ára 4 kr A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Griinfeld I. könyvkereskedő urnái. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyomdajaba.i. vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalványnyal. Hová jutunk? Ezen gondolat támadt föl bennem, a midőn a tanitóegyletek országos szövetségének meg nem erősített alapszabályai jutnak eszembe, és a Somlyai-féle erre vonatkozó indítvány ós a miniszter által összehívni szándékolt tanítói kongreszus közt az eddig tapasztaltak után píírhusamot húzott. Az intézmények közt, melyeket boldog emlékű Eötvösünk létre hozott, a szabad megyei tanítóegyesületek gyűlései, teremtőjének, nemes és nagyszerű intentióival első helyen állanak. Itt sorakoznak a tanítók komoly tiszteletet parancsoló módon, itt tanakodnak és határoznak saját ügyeik fölött, itt védik jogaikat, nyomatékos szót mondanak akkor, midőn az iskola és tanügy fejlesztéséről és több az iskolát érdeklő dolgokról van szó. Valóban, szép és nagyszerű intézmény, egészen hivatva azoknak, kik abban legtöbb és legjobb belátással birnak lehetségessé tenni nézeteiket, érvényesíteni és a dolgok fejlődésére kiváló befolyást gyakorolni. De amint rendesen minden eszményivel járunk, az életben fájdalom ugy történik velünk ezen irányban is. Időnk az által jellemeztetik, hogy minden nagy és magasztos torzképpé, minden komoly nevetségessé, az igazság puszta látszattá válik. Minden megakad fejlődésében, és minden, mi a szabadság templomának, a szépségnek és nagyságnak csiráját hordja magában, nyomorult bódévá válik, mely előtt egy hatalmas tüdejü kiáltó a 19-ik század dicsőségéről szineskedő szavakat szór a bámuló, hüledező tömeg közé. A legmagasabb után való kitartó, feltartdzhatlan, semmi akadálytól vissza nem rettenő törekvés csak egyes ideálistákban él még, kikre a tömeg csak szánakozással tekint, és fájdalom, ezek is gyérülni kezdenek. Ilyen elméletileg nagy, de gyakorlati fejlődésben silány intézménynyé fajultak a tanitógyülések ott, hol a tanitóegyletek szabad jellegöket feladva, hivatalos egyletekké alakultak. Itt a valóság, a tényleg fennálló viszonyok szerint az egészséges magot a lényeget, az oly szép reményekre jogosító csirát már jobbadán föl sem ismerhetni, az egész oly szép és holt formalitássá vált, — minek semmi értéke sincs, semmi hasznot sem hajt, mely a szellemi munkát nemhogy elö nem mozdítja, hanem még akadályozza. Gyülekezetté kiszemelve, hol a férfias eszmenyilvánitásnak minden oldalról biztosítva kellene lenni, holott a hivatalos conferencziák eszméjöknek árnyképeivé, eszközökké lettek, melyek által nem az, a mi üdvös, hanem ami onnan fölülről kívántatik, más tényezők segélyével, azok felelősége alatt határoztatik. Küzdtérek helyett, hol eleven, vidor eszmeharczok vivivatnának, gépekké fajultak, a szavazatok csak számláltatnak, nem pedig az érvek nyomatékossága szerint méretnek és a szabad férfiszónak helye nincs, hanem a vitatkozás folyama — ha ugyan annak nevezhető — az elnök által világosan előirt uton halad, minden ellenzés, mint nem oda tartozó, számba se vétetik, és igy minden önállóság irgalmatlanul kiirtatik. Mindezek daczára a tanitók bámulatra méltó módon dolgoznak. Fáradtságot, szorgalmat, erő és drága időbeli áldozatot nera kiméinek. A tanitók legderekabbjai mindent koczkáztattak, mégis hasztalanul. Legio az egyes disciplinák és egyéb, az iskolát, illető határozatok. De hol vannak mind ezen fáradságok gyümölcsei. Hol vannak mindezen kincsek fölhalmozva, hogy a por lepje azokat be és a molyok megrágják? Ki hallotta, hogy a tanitók szavát ott fent valaha meghallgatták, vagy a tanitók véleményét kikérték, vagy figyelembe vették volna? A legjobbb munkálatok valami egyleti, vagy A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Mutatvány Ileine költeményeiből. Fordította: En.d.rőd.1 Sá,xid.or. A papság prédikálhat Ai égről énnekem: Én csak szemedet látom, Szemed az én egem. Istenről is papolhat, Olyat sem ismerek, Nem ismerek más istent, Csak a te szivedet. És nem hiszek pokolban, Pokolkiookba' sem, Csak tüz-szemedbe s szived Poklába, kedvesem 1 „Oh, a kedves, kedves költő 1 Gyöngyszem minden költeménye ! Lenne csak itt, megcsókolnánk Sok ezerszer, forrón értté!" Szeretetreméltó hölgyek Igy gondolták ezt magokban S én ezalatt száz mértföldre, Távol földön sorvadoztam. S észal on az mitse használ, Hogy szép ideje van délnek És elképzelt csókoktól a Sovány szív nem lesz kövéreb 1 A megbélyegzettek. — Bűnügyi regény.— Irta: C. H. ID. (Folytatás.) „Nem akarja róla mondani, hogy szamár, válaszolá hevesen a gróf, „de hadd legyen alkalma tapasztalni, hogy ön mire képes, ha még nem tudja. Ön átveszi a beteg gyógykezelését. Megengedi ideje itt maradni, mig Evers, titkos tanácsos Boroszlóból megérkezik? Már hivattam 8 igy nem vonhatom vissza a meghívást." Ede azon reá. mint orvosra nézve szomorú helyzetbe volt, hogy nagyon sok szabad idő felett rendelkezhetett és örömmel fogadta volna el az orvos ajánlstát, de ha Globig nem vette tekintetbe a collegialitás szabályait, ez nem jogositá fel arra, hogy ő se kövesse azokat. „Gróf ur" válaszolá, „engedtem meghivásának és ölömmel vennem at neje gyógykezelését, de megállapított szokás az az orvosok között, liogy csak akkor léphetünk egy másik tiszttársnak helyébe, ha az teljesen szabaddá lett. Ön bizonyára még nem értesítette dr. Globig urat, hogy más orvoshoz akar fordulni és nem vehetem igénybe a megtisztelő bizalmat mindaddig, mig az meg nem történt; a pillanatnyi segélyt, melyet teljesítettem, a körülmények parancsolták." „Ön igen figyelmes dr. ur, de még ma el fogom küldeni Globig urnák az öt megillető tiszteletdijat, és ön bátran helyébe léphet." „Gróf ur saját érdekében tanácsolom önnek, hogy elhatározását fontolja meg. A mi a beteget illeti, egyelőre nincs veszélyben, én itt felesleges vagyok. Hallja tehát előbb Evers titkos tanácsos ur véleményét, AZ homeoopatha, ő talán roszalja azon szereket, melyeket én rendeltem és bizonyára azt fogja önnek tanácsolni, hogy 0 . . . ból dr. Balz urat hivassa háziorvosul, mert az ő iskolájához tartozik. Ez oly helyzetbe hozhatná önt, mely arra késztetné, hogy nekem felmondjon, vady legalább is a belém vetett bizalmat megrendítse." „Teremtette," szitkozódék az öreg ur, ön igazán kihoz sodromból. Kijelentem, bogy van önhöz bizalmam. — Ha az ön által elrendelt gyógymód helyes, akkor azt Evers nem ellenezheti, ha ő még I jobbat tud, akkor egy idős, hires orvostól tanulhat valamit. Vagy nem tartja ön Everst hires orvosnak ?" (Folyt, köv.)