Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-08-17 / 84. szám

„BÉKÉSMEGYBI KÖZLÖNY" i87e. 84. SZÁM. ben, az árvaház mellett. 5. Rókus-városrészben a régi iskolai épületben. 6. Alsóvárosban a beltéri ós Szécsí-féle iskolai épületekben (előbbi helyiségek.) 7. Felsővárosban a szeut-györgyi iskolában. Ezen iskolaszéki határozat azon megjegyzéssel hozatik nyilvánosságra, — hogy a folyó 1879— 80-diki tanévi előadások szeptember 9-én múlha­tatlanul megkezdetvén, e végből a beiratások folyó évi augusztus 25-től szeptember 8-ig bezárólag délelőtt 8—11 és fél, délután 3—5 óráig a föntjelzett iskolákban fog­nak eszközöltetni, mely időközben egyszersmind a javitó­és fölvételi vizsgálatok is tartatnak. Fölkóretnek ennél­fogva a t. cz. szülők ós gyámok, hogy tanköteles gyer­mekeiket a kitűzött határidőig iskoláztatásuk érdekében beíratni el ne mulasszák. Kelt Szegeden, 1879. julius 21-dikén. Kovács Albert, iskolaszéki elnök. (—J.) A békési tüzkárosultak segélyzése czél­jából Sipos Soma ur a „Szarvasi Újság" szerkesztője által kiadott „Részvét-Album" megjelent valóban oly dí­szes kiállításban, hogy a fővárosi nyomdáknak is dicsé­retére válnék. Ugy tudjuk, hogy az előfizetők számára a példányok a vidékre is szét lettek már küldve. (—J.) A szarvasi polgári leányiskolái társulat, hogy intézetét a szülök számára hozzáférhetőbbé tegye aug. 9-én tartott gyűlésén elhatározta, hogy havi dij mellett is fogad el gyermekeket, és pedig az előkészítő elemibe 3 írt, a polgári első és másodikba 4 frt, s a polgári harmadik és negyedik osztályba 5 írtért havon­kint. A dijakat ily mértékben csak azon reményben szál­lithatá le a társulat, hogy a szarvasi órdeklett szülők tizenhat óv óta tapasztalt pártolásukat ezentúl sem von ják meg, sőt még nagyobb mórtékben fogják pártolni ezen intézetet. (—J.) A szarvasi nőegylet aug. 10-én tartott közgyűlésén Sárkány Jánosné elhunyta folytán megüre­Bült alelnöki tisztre egyhangúlag özv. Sipos Gáborné asszonyt választá. Benne egy oly nőt nyert az egylet, ki a szép és nehéz feladatnak megfelelni képességgel és jó akarattal bir. (—J.) Szarvason aug. 13. délelőtt fél 10 órakor ismét tűz ütött ki. Ez alkalommal leégett Hraskó ko­vácsnak a háza, műhelye és egy melléképülete. A gyor­san jött segélynek sikerűit a tüz tovább terjedését meg­akadályoztatni. (—J.) A szarvas-mezőtúri vasút teljes hosszában a munkálatok utóbbi időben nagyobb erővel folynak. A földmunka különösen a Köröstől Szarvasig csak oly helye­ken nincs készen hol viz áll. A híd melleit legnagyobb az élénkség. Egy néhány száz ember dolgozik a pilóták faragása, azok beyeróse s a hidhoz megkívántató egyéb alkatrészek előállítása körül. Habár c,z idő már igen elő­haladt, a vállalkozók biztatják magokat, hogy a kitűzött határidőre november 1-jóre készen lesznek. A szarvasi indóház is már fedél alá került. (M.) A résztől kaszinó-bál elég jól sikerült, ha az a pár rendező a tánezosnék Ítéletét veszi döntőnek. S azt hisszük, hogy ök csak is a tánezosnők véleményét veszik figyelemre méltónak. A kik jól mulatlak, s ez a fő. A kaszinó javára mintegy 40 frt tiszta jövedelem ju­tott. A négyeseket 20 pár tánczolta. A vidék szépei közi ott láttuk Kalmár Leontin kisasszonyt Gyuláról, Nagy Jusztin k. a. Komádiról, Szarka Ida és Gizella k. a-kai Gyantéről, Takács Elvira k. a. N.-Váradról ós Tabáko­vics Irén kisasszonyt Abrudbányáról; továbbá Borbás Vínczinó úrhölgyet Budapestről, Nagy Józsefné úrnőt Ugrásról, Polyákné úrhölgyet Dobozról. A vésztői szépek közül: Bán Róza, Csákly Ida, Csák Amália, Dobrowo­jevics Lujza, Kiss Rózsa és Zsuzsika, Paulinyi Mariska, Panich Vilma és Popovics Irén Kisasszonyok, Popovici­Anna úrhölgy emelék az est fényét. * A nagyméltóságú magyar királyi belügy­minisztérium az árvák ós gondnokoltak pénzei keze­lésére vonatkozó és Csaba város községi kópvisele által alkotott szabályrendeletet helyben hagyva további intéz­kedés végett leküldte. * Tóth Pálné született Petroviczki Katalin csabai lakosnak 1éves János nevű figyermek" 1 a kut melletti gödörbe esett s mire észre\ették — meghalt. * Békésinegye alispánja által folyó évi máj. 1-31-ig 3, junius 1—30-jg 2 és jul. 1—31-ig 19 va­dászati jegy szolgáltatott ki. * Rendőri hirek. Békési lakos Rácz Imre 32 éves ref. vallású asztalos mester több rendbeli adósságai miatt, feleségének Lipták Máriának minden ellátás nél­küli elhagyása mellett minden igazolvány nélkül Békés­ről megszökött. Dekis Erzsébet öcsödi illetőségű toloncz Budapestről tolonczoztatván Szolnokon a városi börtön­ből megszökött, mindketten országszerte nyomoztatnak Nyomoztatik továbbá Jeszenszki Zsigmond szarvasi szü­letésű egyén is, ki Tószegre történt tolonezoztatása al kalmával utközbeu kiséréjét megtámadván attól toloncz levelét és házassági bizonyítványát erőszakkal elvette és megszökött. * Az aradi pénzügyigazgatóság Csaba közsé gének a bor és hus fogyasztási adó iránti szerződést az 1880-ik évre nézve felmondta, jogában hagyatván a kéz­ségnek a fogyasztási adónak az 1880-ik illetőleg 1881. ós 1882 ki évekre leendő bi/tosilá- a végett újbóli kiegyez­kedés utján megállapítandó és az állam kincstárnak fize­tendő adó átalány iránt, az arra utasított pénzügyőri biz­tossággal egyességre léjoni. * Gyomán folyó évi aug. hó 12. az uj Iván-fe­néki áment* sitő társulat 42,000 hold árterületre tekin tetes Fai kas Béla Alsó-Fehér-Körös szabályozási társulati elnök ur állal vezetett közgyűlésen végleg megalakult, és Keller Imre gyomai uradalmi ügyvéd által kidolgo­zott alapszabályok elfogadása után — a társulat elnökeil — igazgató választmányát, ós tisztviselőit mindnyáját egyhangúlag megválasztá. Elnökül megválasztatott báró Wenckheim József ur — alelnökül ki egyúttal igazgató. Kerndl György gyomai urad. igazgató ur, — igazgató választmány tagjaiul Dévaványáról Horsy István, Le­pich Gusztáv, Pető Józsel, Halossy Hubers Dániel es Klaufz Lázár urak, Gyomáról Kruchió József, Keller Imre, Gál Szabó Gábor, Német Lukács, Szerető Imre urak, K.-Ladányból, Farkas Gábor, Szilágyi János, Sze­keres József urak társulati mérnökül Nagy Gusztáv ur. Pénztárnoknak Papp Gábor ur, társulati jegyzőnek Kiss István ügyvéd ur. Nagyságos dóvaványai főtisztelendő Haltsy ur indítványa folytán méltóságos báró Wenck­heim László urnák, mint a volt Iván-fenéki társulat ala­kitójának és mólyen tisztelt elnökének, ki most gyen­gélkedő egészsége miatt az elnöki tisztet — mindnyája társulati tagok sajnálatára el nem fogadhatta, köszönetet szavaztatott, hasonlóképen Farkas Béla Alsó-Fehér-Körös szabályozási elnök urnák, ki ugy ezen alakulási ülésen — mint ezeket megelőző ülésében a legtapintatosabban teljesité az elnöki tisztet. A társulat azonnal tényleg működését meg is kezdette — tekintve a báró elnök ur fiatal tetterejét és ismerve az igazgató elnök ur fáradha­tatlan kitartó buzgalmát — s a társulati ügyek iránti rendkiviiii érdeklődését, ezen uj Iván-fenéki társulat jövő működésétől a legjobb sikert várhatjuk. (K.) ( ) Osztroluczky Géza földbirtokos úrra adta a csabai evang. egyház utolsó presbyteri gyűlésén négyes szavazatát a betöltendő esp. inspektor kérdésében. A jelzett főúr eklatáns szóbbséggei fog megválasztatni. A beérkezett szavazatok — amint értesülünk — a tegnapi napon (aug. 16.) lettek felbontva Szarvason. (—) Régen nem volt a helybeli evang. egyház­nak oly népszerű gondnoka mint a mint az Lipták L. János, aki ez alkalommal már harmadízben lett hiva­talában megerősítve. Közbecsülósben áll ő nemcsak az egyházban de azon kívül is. (—) Dr. Szeberényi Gusztáv superintendens ur a kerületi gyűlés után kánonszerü látogatást teend Pestmegyóben, különösen a dunamelléki alsó egyhá­zakban. (—) Németh Lajos helybeli evang. tanitó föld­rajzi tankönyvet irt, mely a békési esperesség könyvbi­raió bizottságának véleménye alapján iskolai használatra ajánltatik. — A skarlát járványos fellépése miatt, a gyo­mai népiskolák megnyitása elüalasztatott. — Visszanyerte régi szép szavát a gyomai reformátusok régi nagy s jelenleg második harangja, annyira, hogy az eleibe lépett, s jobbjánál álló uj nagy harang után, őt illeti ismét az első hely, a különböző felekezetek tornyaiban levő minden harang felett. Oka pedig az örvendetes változásnak abban van, hogy a ki­csinyre tervelt vaskorona egy nagy „pártával" sulyosit­tatott, s az először alkalmazott kicsiny ütő helyére, meg felelő nagyobb tétetett. fl: Gyulán mint lapunk annak idején emlitó is — igen kevesen értenek a „vizipuska-cső" kezeléséhez, hanem azért veszély idején 5—6 szakavatatlan ember is kezébe veszi a csövet, s irgalmatlanul locsolja a levegőt; ennek most gátot vetetendő, elhatározta a város, hogy több arravaló férfiút betaniftat a csövezetósóre 6 e végett az első próba tanulás ma (17-én) meg is tartatik a vá­rosháza udvarán. ££ Gyulára a Szolnokon állomásozó 68-ik gya­logezredbeli katonák tegnap (16-án) érkeztek, s itt meg­pihenve egy éjelen át, ismét tovább folytatták utjokat Arad-felé, hol is 21-re kell bent lenniök. * Egy jó madár körözése. A gyulai rendőrka­pitánysághoz egy sürgöny érkezett a héten, melyben íel­tiivatott a kapitányság hogy itt fogjon el egy Mahict Hugó nevezetű pinczért, ki Szegeden elkövetett igen uagymérvü lopásért üldözőbe vétetett. Itt Gyulán min­dent elkövettek az „uj vendég" elfogatására nézve, de sikertelenül. ££ Gyulán e hó 11-én a városi képviseleti köz­•zyülésen a következő tiszteletbeli állások töltettek be : Terényi Lajos t. ügyésznek, Vógh Gábor, Gerebenics István, Sebestyén István, Kopasz Ferencz, Szilágyi Illés, Groh Jakab, Sárga Simon, Geszner Sebestyén, Murvai András, Sántha János, Papp Demeter és Vladucz Péter tanácsosoknak neveztettek ki, — kik nyomban az esküt le is tettek. * Cservenák János csabai lakos 5 éves fia e hó 11-én éges következtében kapott sérülés miatt meghalt. Az eset következőleg törtónt. Az anya a szomszédba ment által bizonyos kikölcsönzött eszköz visszadása vé­gett, s ket kis gyermekét az 5 éves Mátyást és egy két éves fiát otthon a konyhában hagyta leültetvén őket a földre, s adván nekik ennivalót. Mátyás hallván a tüz helyen az étel rotyogását oda ment s kavarta az ételt, miközben vékony ruhája me, gyulladt s ekkor ő az ud varra futott, s ott kínjában lármázott. A ház előtti szom­széd asszony, ki e lármát meghallotta át jött oda és el­iltotta az égő ruhát a gyermeken, orvost is azonnal hi­vattak s gyógy kezeltettek a gyermeket de az hasán ka­pott égések nnatt még az nap meghalt. * F. év aug. hó 18-án, héttőn délelőtt 8 órakor mint ő felsége születése napján a római kath. egyházban ünnepélyes isteni tisztelet fog tartatni. Irodalom és művészet. * Megjelent és hozzánk beküldetett Dr. Zafféry Károly szatmári fogy ím. rendes tanárnak a nm. vallás és közokt. magyar kir. minisztériumnak rendelete folytán kiadott tanterv alapján ki­kidolgozott „Elemi számtan"-áuak sajtó alól kikerült első ive. E számtan — mint látszik — a rajta végig ömlő népies irály által alkalmassá válik ugy a gymnáziumok, reáliskolák első osztályában mint a képezdék első és a felsőbb népiskolák magasabb osztályai­ban való alkalmazásra. Ara 50 kr. Megrendel hető szerzőnél. Egy­úttal megemlítjük, hogy ugyanezen szerzőnek „Magyarország s a földközi tenger mellékeinek földrajza" ugyanily osztályokra Ti-ttey ísándor budapesti könyvkereskedő kiadásában, e napokban kerül ki sajtó alól. * A „Képes Családi Lapok" 22. füzetének tartalomjegy­zéke a következő : A boszu. Beszély. Brankovies György-től. (Foly­tatás,) Egy hang. Elbeszélés, irta Jensen Vilmos. Velenczei légyott. Az olasz népköltészetből. Kuliffay Ede. Az öreg ház. Pasqué Ernő beszélye. Egy rémes éj Amerikai történet. Ausztrália és a sydney-i világ-kiállitás A természet konczertjéből. tíadan nyomán Kemenczky Kálmántól. A gyümölcs-átherek. Heyer Gusztávtól. Az uj kalap. Napolen Lajos berezeg temetése. A trichin. Tanulságos história. Krokodil-vadászat Uj-Granadában. A kalapácshal. Különfélék. Apró­ságok. Sakktalány. Gondolatok. Szerkesztői üzenetek. Képek. Az uj kalap. Velenczei légyott. Napoleon Lajos herczeg halála. JSapo­leon Lajos hg holttestének feltalálása. Napoleon Lajos hg teme­tése. Krokodilvadászat. A kalapáeshal. A trichin (több kép.) TÖrvónyk.ezési terem. * Jegyzéke a b.-gyulai kir. tvszéknél 1879. évi augusztus hó 18-ik napján előadandó bftő ügyeknek. Előadó : Márki aug. 18. 2598.79. Karkics János közhatósági közeg elleni erőszak és veszélyes fenyegetés. Gazdászat, ipar és kereskedelem. * A fűszer-sáfrány kezelése. A napsütötte föld, melybe a hagymák ültetendők, se tulkövór s laza, se sovány s kemény ne legyen, mert előbbiben az úgyne­vezett lótetük vagy lóbogarak tesznek kárt a hagymákban ; utóbbiban pedig nem diszelhetnek s nem szaporodhatnak azok kellően. A föld soványságát érett portrágyával kell elenyésztetni s duggatás előtt, ha az idő engedi, kétszer vagy háromszor meg kell keverni kapával vagy ásóval. Az igy minden gaztól megtisztított föld augusztus hó utofelében méter széles ágyakra osztandó. Az ágyakban a hagymasorok 1 decziméter távolságra legyenek egy­mástól ; a hagymák pedig a sorokban 6—7 czentimóter távolságra s ugyanoly mélységre egyesével ugy dugga­tandók mint bármely más hagymáfólók, hogy t. i. csirás végök felfelé álljon. Az ágyakra osztás azért czélszerü 1-ször hogy a virágok szedésekor ne kelljen a sorok közé ta­posni ; 2-szor hogy az ágyak közti utakon nyáron dinnyét vagy ugorgát lehessen termelni; 3-szor hogy a netán szükséges gaznyesést vagy gyomlálást az utakról könnyen lehessen eszközölni. Szeptember végén megkezdődik a virágzás, száraz időben októberben s eltart november végéig, ha szinte erős derek járnak is. Alighogy 7—8 czentimóter magasra nőtt a hagyma sása, már előtola­kodik a kellemes illatú ibolyaszínű virág, mely a harmat felszáradtával — miután már a méhek is kivették belőle a tizedet — leszakítandó (némelyek ugy tartják, hogy a napnak nem szabad rá sütni), s a minden virágban levő 3 szál sáfrány azonnal leveendő s bádoglapon főzés al­kalmával a tűzhelyen megszántandó s bezárt szelenczében taitandó mint az őrlött kávé, azért t. i. hogy fűszer illata el ne enyészszók. Az igy magunk által termelt sáfrány értéke sokszorosan felülmulta a boltokban vettekét, a meny­nyiben az tisztán nyeretik, a bolti pedig ritkaság hogy hamisítva ne volna. Lehet a sáfrányhagymákat virágágyak szegélyeül is alkalmazni. Igy ősszel, midőn már egyéb virágok elhervadtak s még inkább tavaszszal, midőn a virágok még a föld kebelében szenderegnek, hosszú, a tél hó leple alatt is növő csaknem félméternyi keskeny sás­leveleivel kellemes látványt nyuj a szemnek. A hagymák mindaddig a földben maradnak, mig 3-szor ősszel nem virág­zottak. Az erre következő májusban, vagy midőn a sás elszáradt, a hagymák felszedendők s augusztusig száraz, szellős helyen tartandók, a mikor a legnagyobb virágképes hagymák újra elduggatandók. A középnagyságuak, mint szinte a kisebbek is külön osztályozva elrakandók s ha az elrakást követő őszön nem is, de a következő évben ezek is virágozni fognak. 3 óv alatt egy-egy nagyobb hagyma 10—20-at, sőt többet is szaporít. Ha valaki dinnyét vagy ugorkát nem akarna a hagymák feletti földben termesz­teni, lehet azt kaszálóul is használni, csakhogy ez esetben augusztus végén a föld felületét tisztára le kell nyesni. Hivatalosan jegyzett piaczi árak. (B.-Csabán, augusztus 16.) 1. rendú | 11. rendú 11.30 9.20 5.50 4.80 5.60 5.20 5.80 40.— 38.— 9.­8.60 ÍOO kilogramm Belanka Pál, v. esküdt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom