Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-12-11 / 134. szám

YI. évfolyam. 1879. m. szám. L>.~Ui3<lU<lj UCtAUniun inn. ¥ ¥ •• •© Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. IbvCegjelenils lietenlrént háromszor: vasárnap, lred.d. (féliven) és cs-ü-törtöl^ön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr A keddi szám ára 5 kr kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál B -Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „NyHtfér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B urnái és Takács Árpáit ur nyomdájában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. A sajtó ferde kinövése. A mult napok egyikén a ponyvairodalom egy terméke került a kezembe. Tartalma: „Uj dal Boszniáról" és „Szegedi legújabb árvizi dalok" kiadta Beznóczky Balázs; és „Szegedi legújabb dal" összeszedte és kiadta Tombátz Imre. Nyomatott Traub B. és társánál Szegeden. — Kíváncsi voltam megtudni, hogy n :piink ugyan mit olvas, mert hát egy iskolás kezéből vettem azt el, ki bizonyosan szüleitől kapta. Csakhamar meggyőződtem belőle arról, hogy a ponyva-irodalom vad poétáit a kiadóval és elárusítóval — együtt bátran az őrültek házába lehetne záratni. Igen, de hát a sajtó szabad, mondanák némelyek. Ugy van, szabad. De tán kérdésbe tehetnők, hogy holmi erkölcsrontó versférczelmények számára tán mégsem volna szabad? Igy minek az iskola, meg a templom? Hiszen a mit ezek évek alatt nagy gonddal építenek, mindazt mondhatni egy olvasásra lerontja az ily sületlen, nyakatekert verselmény. Mutatványul álljon belőle e következő három versszak: „Hol jársz kis lány, Borcsa vagy Katicza, Láttalak én tégedet minden éjszaka, Minden éjjel katonákkal sétálsz, Hiszem azt is, hogy aztán - velők hálsz". „Tök is estén virágzik hej bátyám, Mi járunk most már a legény után, Ha nem jönnek, mi jövünk utánuk Ugy fogunk ki ezután ö rajtuk." E még hagyján. De nézzük csak a következőt: „Szánom, bánom a magam gondolatját, Czigányasszony mellé tettem a . . . . Igy jár a ki az asszonyba válogat, Megtalálja a nagy ócska. . . .* Néhány szót visszaadni sem lehet, annyira a lebujok nyelvén van irva. Én ugy tudom, hogy a törvény áthágását az állam megbünteti, legalább törvényt hozott rá. A törvény áthágása pedig lehet közés mrigán- bűntett, köz és magán-vétség vagy csak kihágás is. A kihágások rovatába soroztainak: fajtalan daloknak nyilvános utczákoni éneklése a cselédeknek éjjeli kóborlása stb. Im e baka-verselményekben a cselédek éjjeli kóborlása s az erkölcstelenség van megénekelve. Ezt olvasva igy okoskodhatunk: az itt megírtak vagy valóban létezők, vagy csak holmi füzfapóéták sötét agyának vérmes képzelodései. Utóbbi esetben tán van hivatalos közeg Szegeden, mely az ily orczátlan firkászokat ha egyébért nem, legalább a rágalomért kerdőre vehetné. Előbbi esetben pedig intézkedhetnék,! hogy az ilyes esetek nemcsak a szegedi jobbérzésüek, hanem az egész ország megbotránkoztatására ne ismétlődjenek. Hogy e fajtalan csudaszülöttek - már mint verselmények — mint fajtalan dalok énekeltetnek, vagy csak daloltatnak is, nem nehéz kitálalni, ha népünknek a dal s dallamszerzés iránti hajlamára gondolunk. És hogy épen Szegeden Magyarország legmagyarabb városában — legalább igy irtuk a lapok a tavaszi árvíz veszély idején — ily termékek látnak napvilágot, ez valóban megdöbbentő, s azon feltevésre jogosít, hogy Szegednek nemcsak mint városnak, hanem erkölcsileg is rekonstruáltatnia kell. Bármennyire hive vagyok is a sajtószabadságnak: azt mégis óhajtanám, hogy ugy az eféle erkölcsrontó silányságok faragói, mint az ezeket kiállitó nyomdászok érdemileg megbirságoltatnának. Vagy „a czél szentesíti az eszközt?" Tagadom. — Csak azért venni fel valamely közerkölcsiséget mételyező munkát, hogy kiadójának vagy nyomtatójának némi jövedelmet hozzon — mindig a hazafiság rovására történik. Én legalább az ily kiadókat s nyomdászokat jó hazafiaknak tartani nem tudom. A ponyva-irodalmat erélyes intézkedések által lehetne s kellene beszüntetni ! Azért is: videant consules .... Mert ha az erkölcs elvész, Róma ledől s rabigába | görnyed. Árgus. Politikai hirek. * Aclnned Mukhtár pasa azt jelenti a portának, hogy a lázongok lecsillapítása s a határigazitás | kérdésének sikeres eldöntése legközelébb várható. — |A prágai „Politik" egész bizonyossággal állitja, j hogy az orosz uj év napján Oroszország és a lengyeA T d. á li o zl . Hogyha én kis madár volnék, Nyájas, kis falunkba szállnék, Kis falunkba, fehér házra, Fehér háznak ablakára. Majd röpdösve körületted, Dalolgatnék szebbnél-szebbet: Szerelemről, csalódasról, Szenvedő sziv panaszáról. És leszállnék hóvalladra, Csak ez egyet dalolgatva: Van egy hű sziv messze tőled, Kit szép szemed megigézett. Szlabur Béla. De Castro Inez. (Történeti rajz ) Irta: Mihálfi József. Szegény Inez, vagy te lettél volna rosszabb, vagy lett volna jobb a kor, melynek gyermeke valál ! A pyrenaei félsziget országai a középkor vége felé szomorú képet nyújtanak. Arragonia, Castilia és Portugál története a tizennegyedik században hosszú sora a fondorlatoknak, melyeknek szülőfészke az ural. kodó családok szellemtelen, anyagias élete. Keresztény létökre divatba jő nálok a soknejűség, ugy mint azt csak a mohamedán népeknél szoktuk találni. Ebből támadnak az engesztelhetetlen gyűlöleted az asszonyok s a fél-testvérek között. A gyűlölködők véres háborúkat indítanak, melyek gyakran évtizedeken át dúlják az országokat. Az alatt elharapodzik a szilajság, az ököljog, mely a társadalmi rendet felforgatja s csirájában elöl minden nemesebb fejlődést. Ily korban élt Inez. IV. Alfouso portugál királynak fia, Pedro trónörökös, első nejének Constantiának halála után Braganzában titkosan egybekelt kedvesével De Castro Inezzel, ki a castiliai királyi törzsből származott s mely családdal anyai ágon ő is rokon volt. Nejével nem messze Coimbratól a kies Mondego partján egy gyönyörű mezei lakban több éven át élt négy gyermekök társaságában a legnagyobb boldogságban. A bájos Inezt bőven kárpótolta férjének és gyermekeinek szeretete s a természet szépsége azért, hogy a nagy világ zaját nélkülöznie kellett. Boldogságát Camoens portugál költő, a Juliada halhatatlan irója, következőleg ecseteli: „Békén valál szelid Inez, s nyugodtan, Ifjú korodnak mézgyümölcsin élve, Lelked vidám álmokba ringatottan, Miket a sors korán lebbente félre ! S Mondégo partján, hol a hűs habokban Még nem talalni könyed özönére, Hangoztatád virányon és berekben Annak nevét, kit őrzél hű szivedben. Rá herczeged ábrándjai felelnek, Melyek körül-rajongnak egyre téged : Fényét ha nem láthatja szép szemednek, Föltüntetik szemébe szende képed, Éjente hazug álmokul lebegnek, S feléd csapongnak ismét, hogyha ébred; Mind, mind, a mit csak gondolt, a mit érzett, Lelkébe üdvöt kelt s szerelmi élvet." *) A sors azonban nem soká hagyta Ineznek boldogságát zavartalanul. A zord király Alfonso, fiának Inezzel kötött viszonyát nem tekintette házasságnak, s egyre szigorúbban kezdte követelni tőle, hogy törvényes házasságra lépjen. Feltételében annál hajthatatlanabb lett, mennél inkább izgattatott az udvaronezok által, kik Ineznek ellenségei voltak, s kik attól tartottak, hogy Pedróval ma-holnap Inez a királyi trónra lép, s akkor ők — mint hitték — el vaunak veszve. Azt zúgták a király fülibe, hogy e viszonyban rendkívül nagy veszély rejlik Pedronak Constantiától nemzett első szülöttére Fernandóra, a jogos majdani trónörökösre. Példákat nem kellett messze keresni, a szomszéd Castilia és Arragonia története olyanokat nyújtott ele! get. Alfonzo kérdést intézett fiához, vallja be megesj küdt-e Inezzel ? Pedro uem merte ugyan apja előtt az igazat bevallani, de annál kevésbé volt hajlandó 1 Inezről lemondani, s mint atyja kivánta, mást nőül venni. Camoens szép eposza a herczeg érzelmét gyö! nyörűen festi : „Szép herczegasszonyokra nem sóvárgott, Nincs hölgy, kinek jegy-gyürüjét kivánja ; IIŐ szerelem ! megvetsz bármily virágot, Ha szende areznak igéz már bubája. De apja igy nem nézi a világot, S hallván, hogy a nép már morog reája, S látván, hogy a fiu elkeseredve, S mátkát keresni semmi, semmi kedve: (Folyt, köv.) *) Az idézetek Greguss Gyula remek műfordításából vannak véve. Lapunk mai számához a jövő évre szóló előfizetési felhivás van csatolva.