Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-03-24 / 24. szám

„BÉKÉSMESYEI KÖZLÖNY" 1878. 24. SZÁMhozott határozatai szerint, de oly módosításokkal, a mint ezt Ausztria, Törökország és Oroszország egymással megbeszélik. 15. Ezen pont a krétai, epirusi és thesszáliai viszonyok javításáról szól. 16. A porta védő intézkedéseket tesz Örményország számára a kurdok és cserkeszek ellen. 17. Az utóbbi eseményekben komprommitált török alattvalók teljes amnestia engedtetik. 18. Törökország szabályozza a török-perzsa határt s Khoturt illetőleg tekintetbe veszi a közvetítő hatalmak nézetét. 19. A hadikárpótlás 1410 millió rubel; ebből átengedett területekre 1100 millió leszámittatik ; átengedtetik a tulcsai szandsák; Oroszország fenntartván magának az 1856-ban átengedett beszarábiai te;ülettel való cserét; átengedtetik továbbá Ardahán, Karsz, Bajazid, Batum s a Soganli-Dagig terjedő föld. 20. Szól az orosz alattvalók peres ügyeinek elintézéséről. A 21. másodrendű határozatokat foglal magában az átengedett területek lakóinak viszonyaira nézve. A 22. védelmet biztosit az áthosz-hegyi barátok és az orosz zarándokok számára. A 28. kimondja a kereskedelemre vonatkozó régi szerződések érvényességét. A 24. szerint a Bosporus és a Dardanellák béke idején nyitva állanak a kereskedelmi hajók részére. A 25. értelmében az orosz csapatok hat hónap alatt üritik ki az európai Törökországot, a béke végleges megkötésétől számítva. A 26. ideiglenes határozatokat tartalmaz a megszállott területek igazgatását illetőleg, azok kiürítése idejéig. A 27. pontban megígéri a porta, hogy törökországi alattvalókat nem fog háborgatni, mivel azok netán összeköttetésben állottak az orosz hadsereggel. A 28. a hadifoglyok hazabocsátását szabályozza. A 29. meghatározza, hogy a ratificatió 14 nap alatt Póterváron fog megtörténni. — A képviselőház már 22-diki ülésén rövid tárgyalás után elfogadta a provizorium és a költségvetési inderanitás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatokat. A könyvtári bizottság jelentesét azonban a Ghyczy-könyvküuyvtár fölosztására vonatkozólag, 64 szóval 46 ellen elvetette és Simonyi Ernő indítványára elhatározta, hogy a könyvtárat továbbra is osztatlanul megtartja n képviselőház. Végül a gazdasági bizottság jelentése tárgyaltott. A földmivelés, ipar- és kereskedelemügyi miniszter egy rendelete. A földmivelés, ipar- és kereskedelemügyi m. k, miniszter a következő átiratot intézte megyénk gazdasági egyletéhez: Németországban ujabb időben sikerült kísérletek történtek az ottan gyenge korában kiváló tejelésre ható takarmány gyanánt becsült csalánnak kenderképen szövés-fonás czéljából mivelése és feldolgozásával. Miután e hazánkban is nagy mérvben elterjedt növény vadon nő, és nagyban termelése nehézségekbe nem ütköznék, a mivelési költségek pedig jóval csekélyebbek lehetnek, mint a kendernél, hol főleg a mag drágasága jelentékenyebb kiadásokat okoz, ugyanazért érdekkel birna, ha a csalán mivelése, vagy fonalnak feldolgozása nálunk is kísérlet tárgyává tétetnék, mire az egyesület figyelmét azon kérés mellett hívom fel, hogy amennyiben az egyesület területén a csalán nagyobb mennyiségben található, vagy termelésére kedvező viszonyok léteznek, egy vagy más a tárgy iránt érdeklődő gazdával ide vágó kísérletek tételét kezdeményezni, s a tett lépések, illetőleg az eredményről engem értesitem szíveskedjék. Az e kérdésben kívánatos tájékozás czéljából egyébiránt egyelőre szívesen venném az egyesület azon intézkedését is, hogy a vidéken, esetleg vadon talált csalánból bizonyos mennyiségnek kender mód iára áztatása és feldolgozása iránt intézkednék, s az ugy nyersen szárított, mint a kidolgozott csalánból ide mutatványt küldeni szíveskedjék. A miniszter meghagyásából: Kenessey. Nagyváradi dolgok. Nagyvárad, márcz. 21. Kedves szerkesztő barátom! Ha már „Caotor" Szigligeti-ünnepélyünkről tudósította lapodat, ugy legyen „Pollux"-nak megengedve, egyet mást elmondani oly dolgokról, melyek talán ovlasó-közönségedet szhitén érdeklik. Olvastam s mondhatom örömmel, hogy Csabán márczius 15-ét megünnepelték — azon férfiak, kik nagyrészt ténylegesen részt vettek hazánk a nagyfontosságú szabadságharczában. — Nálunk már levetették az úgynevezett „érett" (!) emberek ezt a kegyeletes szokást s legkisebb érdekeltséget sem tanúsítottak a szabadságbarcz 30-ik évfotdulója iránt. Az ifjúság — ez őrizte meg a kegyeletet s szerzett neki ünnepét. Jól mondta a múltkor Jókai midőn körünkben időzött: „Hazámnak e reményteljes üterét óhajtom megőrizni, melynek ifjú lelkesedéssel telt kebelében helyet talál az ismeret és tudomány mellett a háza és nagyjai iránt élő tisztelet és szsretet!" Tehát az akadémia polgársága ünnepelte meg márczius 15-ét. Összegyűlt az akadémia termében s meghallgatta üottiieb Mór egy fiatal tehetséges joghallgató lelkesedéssel irt, és felolvasott értekezését, azután oda vonult Nagy Sándor, egyik szabadsághősének születési házához, hol egy másik ifjú beszelt, s innét zászlók alatt, dal hanjai kőzött kivonult a sírkertbe, Rulikovszky K. sirdombjá mellé! E lengyel hős — a mi hazánkórt — esett áldozatul 1849-ben a chrisztiánizáló (!!) oroszok vad barbarizmusának ! Városunk közönsége teljesen indifferens maradt, kivéve a derék polgá^nagyot, Sal Ferenczet, ki az akadémiában tartott felolvasáson jelen volt. * Ha valamely pénzintézet — városunkban van négy — közgyűlést tart, hol, köztudomás szerint, az osztalékról van szó: ott rendesen sokan szoktak jelen lenni a „nagy-ok" közül. Hja hiában! Reális világot élünk! A kegyelet vékony virtus, de a pénz — az nagy dolgokat mivel! * Körülbelül egy évtized óta vajjudik nálunk az állandó szinház kérdése! — Bár nem tartom ép oly elmaradhatlan szükségnek, hogy legyen minden nagyobb vidéki városnak színháza, mégis Váradnak már kompetáit volna egy ily műintézet. De itt mindent a várostól várnak, holott ez alig győzi a nevelésnek szentelt intézeteit fentartani, melyekre évenkint 35 ezer'frtnál többet fordít. Ha az osztalék 20%-a bizonyos benne: akkor talán akadt volna erre is részvény-társaság. Pedig — szerintem — csak ez uton létesíthető nálunk állandó szinház. K. Papp Miklós a kolozsvári „Magyar Polgár" szerkesztője szépen lefőzte Nágyvárad közönségét, mert mig sokan a mi beszédes uraink körül, üres toasztokat mondtak a Szigligeti ünnepély-lakomán: addig ő 500 frtot ajánlt fel az állandó szinház javára! Az idén majd a rozzant fabódéban nyakunkba csorog az eső, meg az a bizonyos — mitől Tóbiás atyánkfia is szeme világát veszté ... A Mándokiféle konzorczium kapta meg az engedélyt előadások tartására. Kolozsvárral megbomlott a szerződós. Kár érte! * Hétfőn hangversenyünk volt. Heppes Kálmán, egy fiatal zongoramester rendezte — igen nagy sikerrel. Ö maga nem játszott, a mi részéről dicsérendő szerénység volt Reinert Márthá-val szemben, ki szívességből működött közre s kinek művészete valóban magas fokon áll. A többi bajos úrhölgy, xik a beteg művész (!!) iránti jószívűségből működtek közre, (álljanak itt neveik: Lipovniczky Sándorné, b. Gorup Arpádné, Grosz Jenny és Hildegarde, b. Radivojevich Berta) igen élvezetes estét szereztek. Lázár K. (jogász) Arany J. „Tetemre hivás" czimü baladáját szavalta, a mi tőle valóságos kihivás volt a deklamátió legprimitívebb szabályai ellen. Vidor Pál, népszínmű énekes népdalai gyújtó hatást tettek. Tavai Csabán is énekelt; de abban a kalitkában tönkre silányul a legszebb hang. Ily látogatott hangverseny rég nem volt. Jöjjön ide egy művész, — ha össze n^m járja jóelöre azokat a bizonyos clique-ket üres háznak hirdetheti a művészet igéit! * E hó utolján lesz a városi tisztújítás. Korteskednek jobbra-balra; kiki a maga embere mellett. Ez megnevezett és jogszerű eljárás; de a vele járó rasalmazás és piszkolodás — ez már csúnya dolog! Pedig ilyen is van ám itt. De „szabadság van nálunk nagy;" minél erősebb a fény, annál erősebb az árnyék! Ahol ugy lehet írni, mint a mi ellenzéki lapjaink pl. az „E—s" is ir, — ott igazán már netn szabadság, hanem szabadosság vagyon. Ez pedig már sok a jóból! * Végre még egy kis újságot. B.-Csaba vendéglátó közönségét a mi daláraink nem tudják felejteni; az idén Pécsre való utjokban valószínűleg „megáll"-t tartanak Csabán. Bizonyos vagyok benne, hogy ismét szívesen látják őket. Másról — jövőbben, ha Castoroddal együtt szívesen látod: I'ollux. retett menyasszonyára gondol; mert szerelmes igazán először életében. • Az öreg Ófalvay grófnő és Ölyvödinó kisgyermekfőkötőket horgolnak, s jelentöséges mosolylyal néznek Hilára felé; ez észreveszi s pirultan hajtja fejét férje ke belére: „Oh, nincs a világon több oly boldog, mint én!" „Én még boldogabb vagyok, édesem." S egy forró ölelés, egy édes csók mindkettőnek igazat ad. S a szép Kleopátrára, kinek habtestén polypok lakmároznak, senki sem gondol többé. if. Jancsovics P. Nápoly és vidéke. Olaszország legnagyobb városában vagyok. A szokatlan zaj, mely már a vasúti indóháznál tolongó nép közül messzire elhallatszott, a bérszolgák és bérkocsisok erőszakos tolakodó modora, az omnibusvezetők ordítozása, nagyon is élénken figyelméztetett arra, hogy útitársamnak igaza volt, midőn Nápoly rendkívüli zaját festette előttem. Nincs ehez hasonló város a világon. Ha az embert valamely természetfeletti bűvölet által Budapestről egyszerre átvinnék Nápolyba, s ott valamely utcza közepére tennék le azon kijelentéssel, hogy most rnár menjen tovább szabadon: az első benyomás bizonyára azt a gondolatot támasztaná meglepett lelkében, hogy a világ őrültjeinek városába jutott, hol az egyes emberek saját rögeszméikkel foglalkozva, eszeveszettül futnak keresztül kasul az utczákon, fülszakgató lármával és a legélénkebb indulatot kifejező taglejtésekkel. Más olasz városokban is feltűnő a lárma oly embernek, a ki a mi városainkhoz szokott; de a nápolyi zajjal nem vetekszik sem Milánó, sem Flórencz, sem Róma. Itt az olasz vér a legeredetibb módon nyilatkozik már az utczán. Hogy csak némi fogalmat nyújtsak róla, oly jelenetre kell forditnom a t. olvasók figyelmét, melynél az emberi kedély szokatlan hullámzásba jön, — nálunk például egy nagy tűzveszély alkalmával. Amint ilyenkor az egész város népe összefut, hogy megmentse embertársainak vagyonát ós életét; amint ott mindenki I ijedt arczczal, lelkesült szemekkel, mást és mást kiabál, hogy csak ő reá hallgasson a vizet hordó és álldogáló tömeg: épen oly zajjal, oly csillogó szemekkel, oly eleven mozdulatokkal jár-kél a nápolyi nép is az utczákon A különbség csak az, hogy erre nem a veszély, hanem a mindennapi foglalkozás hajtja. Az egyik újságot árul futva, és nyolcz-tiz lapnak a czimét darálja el egy szuszra; mig a másik zöldségfélét visz a hátán, kínálva azt a járókelőknek kifogyhatatlan buzgalommal. Itt egy czigányforma gyerek fut végig az előkelők sorain szivarvégeket gyűjtve és csendesen dúdolgatva; ott egy taligás versenyez orditásban az őt vivő szamár fülhasitó siralmas hangjával. Emitt tengeri halat, rákot, kagylót kínáló halász tolakszik előre; amott pedig déli gyümölcsöt vagy szép korallokat áruló leány akarja a többit tulliczitálni portékája dicséretével. Mindenki azt látszik kiabálni: Ide emberek! tőlem vegyetek, nálam van a világ legtökéletesebb terménye és czikke! Bámulatos képe az életelevenségnek, a kedélyizgatc zsibongásnak! A házak majdnem egészen üresek maradnak; mindenki az utczára siet. Csak a beteg és ápolója marad a szobában. Éjjel-nappal ott hullámzik a nép az utczákon; ott dolgozik, ott alszik, ott eszik és ott iszik. Ehez képest a legkülönbözőbb hanghordozásu zaj, visitás, nevetés, enyelgés, czivódás, mind ott látható és hallható az utcza közepén. Ezt látva, azon kérdést intéztem uti társamhoz, a ki évtizedek óta lakik az olaszok között, hogy hát tulajdonképen mikor alszanak itt az emberek ? — Soha, volt a felelet, itt mindenki csak élni siet, itt alvásra nem érnek rá az emberek. Az előkelő osztály semmi különös látványt nem nyújt, annál sajátságosabbnak tűnik fel a köznép. Rám nézve ez utczai nép azt a benyomást tette, mintha a mi czigányvárosrészünk lakóit tették volna oda a szép tengerpartra, hogy érdekesebbé tegyék a nagy várost. Még életmódja s ruházata is hasonló e népnek a mi czigányainkhoz. Mezítláb, rongyos ruhában szaladgál a legnépesebb és legfényesebb utczákon, hol a legszebb kirakatok vannak, de különösen a tengerparton, hol a tenger tiszta hullámaiban keres enyhületet a nap erős sugarai ellen. Kedélye általában vidor, eleven, mint a játszadozó majmoké; de könnyen felingerelhető, mint a ravasz tigrisé. Egészben véve jóindulatu, de a mellett boszuálló, hiu és csalásra hajlandó. Szereti a kényelmes, munkátlan életmódot. A koldulást nem restelli; a legnyájasabb pofával áll eléd, és tartja tenyerét egy pár soldi-ért. Általában e nép külső kifejezése nyájas, vidor, mint a kék tenger; szeme édesen epedő ós tüzes, mint a jó bor; alakja szabályos, szép és veszedelmes, mint a Vezúv, mely e pezsgő város és vidék felett nyugodtan füstölög. (Folyt, köv.) Zsilinszky Mihály.