Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-12-29 / 104. szám

.BÉKÉSMEGYEÍ KÖZLÖNY" 1878.104. SZÁM. sadalmat veszélyezteti, népámitó mozgalmak fordulnának elő. De meghagyjuk azért is a czimet, mivel sok oly előfizetőnk és olvasónk van, kinek egy lapnál többet tartani módjában nincsen hogy tehát a mindennapi politikai eseményeket mint tényeket félhető zaklatás nélkül közölhessünk. Nincs ugyanis törvényileg határozottan körülírva az, hol végződik a társadalmi életből merített hírlapi discursus és hol kezdődik az mit szorosan vett politikának lehet nevezni s igy mint sok példa mutatja az államügyészségnek csak kénye-kedvétől függne ily esetben is sajtóperrel kedveskedni, mely kellemetlen a mindennapi komuly munkát akadályozó háborgatásnak senki sem szereti magát alávetni, ha tán a dolognak felmentés is lenne a vége. Azért nem árt, sőt csakis használhat, ha megvan a jogunk valamihez, ha ezen jogot nem is kívánjuk gyakorolni, mert minden félreértés, zaklatás a jog birása által ki van zárva. A közönség azon t. részének tehát, mely lapunk eddigi követelt politikai irányával ellenkező irányt vallott és más nézeteket táplált -— melyeket mi azonban, mellesleg legyen mondva, mindig tiszteltünk — nem lesz oka becses, reánk nézve minden körülmények között megtisztelő ügyeimét lapunktól elvonni, különösen ha igazságosan és alaposan itél és tekintetbe veszi azt, miszerint mi akármilyen lett légyen is lapunk politikai hitvallása, első sorban minden megyei érdeknek kívántunk hűségesen szolgálni, minden megyénket érdeklő jó eszmét, intézményt karoltunk fel, akárhonnét származott, soha sem tekintvén azt, milyen pártbeli azon egyén a kitől eredt, hogy tehát lapunk mindig a politikai iránytól eltérő irányú levén a megyei társadalomnak használt, miért is minden megyei embernek támogatását méltán érdemelheti, akar mi'v politikai mfigrgyiíződésü Ip^yei* az. Megemlítjük hogy ugy szerveztük lapunkat, miszerint újévtől kezdve minden szakmának külön munkatársa leend, hogy megyénk minden egyes helyén lesz rendes tudósítónk, hogy különösen tárczánkat minél érdekesebbé fogjuk tenni, szóval, hogy a tartalmát irodalmi színvonalra ipaikodandjuk emelni, s végre hogy, mit tán mint elvitázhatlan gyarapodást legelőbb kellett volna említenünk, hogy Zsilinszky Endre ur fogja tehetsége és kitartó szorgalmával lapunk szellemi kiállítását mint egyenjogositott szerkesztőtárs előmozdítani és támogatni. B.-Csaba, deczemberhó végén. A „Békésmegyei Közlöny" szerkesztősége. — A vámtarifa betiisoros árujegyzéke, melyet* a magyar keieskedelmT minisztérium egyúttal szótár gyanánt is — két nyelven fog kiadatni, a legközelebbi napokban jelenik meg. — A szerajevói hadparancsnokság — az osztrák és a magyar pénzügyminiszterekkel egyetéitőleg elrendelte, hogy Boszniába, és Herczegovinába osztrák vagy magyar són kivül más eredetűt bevinni nem szabad. Az e'v ve'ge'n. Az 1878. évet nem fogjuk oda irni, a hol e hazának szerencsésebb esztendei vannak följegyezve. Anyagi csaptok szakadatlan sora húzódik végig egyfelől a napokon, melyek azt az áldást is, mely mutatkozott, majdnem semmivé tették. Politikai ziláltság vett erőt a lelkeken másfelől, mely még jobban eltávolította egymástol a haza fiait a helyett, hogy összébb hozta volna őket azon nyomorúságok tudata, érzése, melyeknek súlyát csak egyesitett erőknek sikerült elviselni, hatásait egyesitett erőknek ha rögtön meg nem szüntetni is, de egyelőre legalább paralysálni, mérsékelni, mig a nemzet magához tér, felüdül. Mind a kettő nagy baj, nagyobb, mint szóval kimondható, mint talán festhető. Lekötőleg, bénitólag hat mindenik az akarat-erőre, mely apathiát szül minden iránt, s minden küzdelmet, fáradságot sisyphusí munkának tüntet fel, melynek, ha lelkünket kiteszszük is, semmi eredménye nincs. Pedig ez nem jól van igy. A ki magát elhagyja, elhagyja azt m* - -v^jL. í

l legveszélyesebb princípium, melvij rA^H^.'íkozik, hogy „mindegy már ; haá? t sorja, a hogy akar, soha se törődöm vele ; rosszabb már ugy sem lehet. Ez az a rni nem igaz, de ez a legveszedelmesebb gondolat is, me^t megöl. A fecske, akárhányszor leverik fészkét, mindig ujat rak csupa ÖsztcabőLAz embernek, a polgárnak, a hazafinak te íi ;_>1J ezt öntudatból. / i^usz a helyzet tagadhatatlan f azonban volt jmn márfmápkor is, sőt volt rÓ"sS«aMi isj; De azéí^t nfern, hagyták el az ősök ms

w 'Önbiáodalomnak, a szívós kitartásnak, az egyetértésnek meglett az az eredménye, hogy hagyhattak nekünk egy drága örökséget, hagyták e hazát. Ha ők kétségbe esnek ; ha oda dobnak mindent a hatalomnak ; ha nem küzdenek, hanem letesznek a reményről s nem gondolnak arra, hogy ez az általok is szent örökségül átvett jó az ő kezökben is csak hitbizomány, melyet a maradék számára meg kell őrizniök : ma alkalmasint igaz volna a költő szava : Más hon állt a négy folyam partjára, Más szózat és más keblű nép, Anyagi bajainknak azt a részét, melylyel a természet mostohasága látogatott meg bennünket, az idő segítségével majd csak kiheverjük. Egyik év hiányát kipótolja a másiknak fölöslege ; s ezen nincs nagyon mit aggódnunk. De annál nagyobb, annál aggodalmasabb az, melynek forrását a politikai s az ebből f< lyt társadalmi ziláltságig kell felvinnünk; mert hogy már eddig jutottunk, hogy ez utolsónak az oka az elsőben alapszik, azt nincs gondolkozó ember, a ki tagadhassa. Ha volna bennünk annyi emelkedettség, mint a római államférfiuban (pedig szeretünk ily példákra hivatkozni únos-untalan), a ki jobban szerette hazáját, mint gyűlölte ellenségét; ha nem kötnők minduntalan közreműködésünket a közjó irányában ahhoz, hogy ki BjZ, 31 kivel együtt kell fáradnunk ; ha nem élne bennünk az a kárhozatos büszkeség, hogy egyik vagy másik ember kezéből, a kit mi gyűlölünk, még az üdvesség sem kell, hanem váll-vetve törekednénk egyedül a közjóért munkálni a közjót, akkor már félig legyőztük azt az ellenséget, mely köztünk és felettünk dul, mely csak azért uralkodik és uraikod hátik rajtunk, mert mi ziláltak vagyunk, s a divergens erők hatástalansága miatt nem vagyunk képesek sem ellenállásra kifelé, sem gyarapodásra benn. Legyen előttünk példa a lefolyt év, s ennek adataiból merítsünk magunknak tanulságot (azzal gazdagon kínálkozik) arra, hogy egyetértés legyen az iránytű előttünk mindenben, s kitartó türelem a bajok elviselésénél és egymás iránt. z. A magyar helyesírás elvei és szabályai. ) , (Folytatás és vége.) ^ V. A kiejtés szerint irjuk : beljebb, kijebb, följebb, le' jebb, ezek helyett : belebb, kiebb, fölebb, leebb. Hasonló, bár nem ily kétségbevonhatatlan okból iratik (két j-vel) a vájjon is. Különös figyelmet érdemelnek az ily, oly, ilyen, olyan, mely, mily, milyen, és mindezek összetételei ós származékai : amolyan, emilyen, némely, valamely, melyik, némelyik stb. Ezeket a tiszavidéki szójárás rendesen kettőzött j- vei ejti : ijjen, ojjan, mejjet; némely dunántuli pedig kettős /-lel : itten, ottan, miilen. Az erdélyi, külöúösen a széa tényt, itt a madame, ki Jeanettet fölsikoltani hallá, itt Orispin az órás, ki a mellékszobában az órákat igazgatta, midőn ön Jeanettet kerülgette. Igen, Crispin mindent hallott ós látott és esküjét is kész letenni. — Mon cher! — moudá madame bámulatos nyugodtsággal és félreismerhetlen boszankodási szándékkal — Jeanette fülig volt pirulva, midőn beléptem. — Jól emlékszem. Meglehet azonban az ijedség miatt, hogy a szép theacsészót a földre ejtó. — De — válaszolt a gavallér izgatottan, — hisz én homlokon csókoltam a leányt. — Nem mondtam ? — kiáltott Denis apó diadalmas arczczal. Ön tehát bevallja hibáját; madame, én hivatkozni fogok kegyedre, mint tanura. — Es én mégsem fizetek egy fityinget se, —- viszonzá a chevalier annyi erélylyel, mennyi e pillanatban hatalmában állott. Önnek előbb be kell bizonyítani leánya ártatlanságát, és most — mondá fenyegetőleg — szíveskedjék azonnal elhagyni házamat, különben jogommal fogok élni ós — — Denis távozott, egyenesen a törvényszékhez ment és a chevaliert bevádlá. Denis nem azon emberek közé tartozott, kikkel könynyen el lehet bánni. Most miután törésre került a dolog, a világ minden kincseért sem engedett. Utóvégre az egész ügy nyilvános tárgyalásra került. Denis Jeanette ügyvéde a többek között perbeszédében a következő indokolással is ólt: „Uraim! Kell-e meghatároznom a csókot t A csókot annyifelekóp lehet meghatározni, mint magái a szerelmet. A csók symbolikus jelvénye a szív érzelmeinek. A pap megcsókolja a keresztet, mely az istent repraesentálja, magasztos tiszteletének jeléül. Az anya mégcsókolja gyermekét, mint zephir a rózsát, a lepke a virág kelyhét a vőlegény mennyasszonyát, mielőtt az oltárhoz megy vele, de Júdás is megcsókolta a megváltót, mielőtt elárulá. Chevalier de Gardemond megcsókolá Jeanettet, de e csók Judás-csók volt, bevallása oly érzelemnek, melyet a chevaliernek táplálni nem volt szabad, mert férj. Föltéve, ha Jeanette megengedte volna magát nyugodtan csókolni, mi lett volna a csók következménye ? El kell pirulnom, ha rágondolok, mi történhetett volna, ha erénynyel vértezett cliensnőm nem protestál ezen — erkölcsén elkövetni szándékolt merénylet ellen. Szabad-e a törvényszéknek büntetlenül megengedni az ártatlanság elcsábítását, szemet hunyni a szpmérmes szivnek ezen édes méreggel való lerészegitésénél, mely egy ártatlan teremtést a csábítás karjai közé dob ? Igen, a törvényszéknek meg kell büntetni az ily csókokat, melyek egy szomorú dclmü nyitányához hasonlítanak; ha ezt teszik önök, uraim, akkor a tulajdonképeni csábítás tragoediája fölött a függöny ^oha sem fog föllebbenni. A törvény megbünteti a gyilkossági merényletet; kell hogy megbüntesse azt is, mely az ártatlanság pusztítására esküdött össze." Átalános taps és tetszés zaja a teremben. A vádlott ügyvéde igy replikáit : „Chevalier ur, védenczum a szó szoros értelmében lovagias férfiú, gavallér, ki több évet Keleten töltött. Kelet egyes tartományaiban a csók nem egyéb, mint egyszerű üdvözlés. Tibetben például ugy csókolóznak az utczán, mint nálunk a kalapot veszik le. Ez idegenszerű szokás a hoszszar gyakorlat által védenczemnek második természetévé vált. Megcsókolta szobaleányát, mert körülbelül ezt akarta neki mondani : Jeanette, te jó leány vagy, jól viseled magad, dolgaid pontosan végzed. Önök azt fogják kérdeni. hogyan juthat eszébe védenczemnek idegen szokásokat hozni be Francziaországba ? Uraim! nem ur-e mindenki saját házában? Habeas corpusunkat akarják-e megsérteni s széttépni a szent házi jogokat? Az angol büszkén utal házára, mint várára, miért ne volna szabad nekünk is saját házunkban jogainkat érvényre emelnünk ? Miért akarnok önök egy dolgot, melynek jó és rosz oldala van, csak rosz oldaláról fölfogni ? Utat akarnak-e nyitni arra, hogy a csókokból pénz veressók ? Gondolják meg önök, a pörök minő áradatának nyitnak zsilipet s hova fog jutni a szemérem és erkölcs, ha megengedteti* poklot és menyet megmozdítani, mivel valaki valaki iránt jó indulattal viseltetik és e jó indulatát nem éppen a szokott formában nyilvánítja. A csók semmiféle föltétel alatt sem lehet jogtalanság; nem azért árulta el Júdás az Urat, mert megcsókolta; elárulta őt, habár megcsókolta s nem csókja miatt gyűlöljük Júdást! Mig pusztán czak a csóknál maradunk, addig a szerelem platonikus s addig a szerelem nem büntetendő. Azon pillanatban pedig, midőn a menyország e leányának magával kell hordani a szemérem útlevelét, azon pillanatban emberei vagyunk az isteni szeretet által s a szerelem által, állatok, mint egy nagy iró mondja." Zajos tapsvihar követte a védő beszédét. Jeanette elveszte pőrét és Denis apónak ezenfelül még a perköltségeket is meg kellett téríteni.