Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-11-17 / 92. szám

V. évfolyam. 1878. 92. szám. B.-Csaba, november 17-én. / F •• •• BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és osíltörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Szerkesztőség és Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyílttériben egy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalba", Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindeu postahivatalnál 6 kros postautalvány nyíl. A szalmafonás, mint házi ipar. Az utolsó öt év alatt hazánk nyers termelő vidékein, az állam s egyesek buzgalma folytán, a helyi viszonyokhoz mérve — a házi ipar különféle ága honosíttatott meg. A falusi nép, ki a mellékfoglalkozás különféle ágairól csekély vagy egyáltalán semmi fogalommal nem birt, s'ha a háziipar gyakorlása, házi szükségletei fedezésének körén tul alig haladt, ma az ország több vidékén szépen jövedelmező háziiparral foglalkozik, evvel tölti üres idejét, s mondhatni ebbeli munkássága eléggé kiűzeti magát. Megyénk háziipar tekintetében jelenleg a kezdetlegesség színvonalán áll; bár remélhetőleg idővel virágzásnak is fog örvendeni a felállítandó muzeum által is. Kívánatos volna tehát megyénk területén az iparágnak egy könnyű s mindenütt gyakorolható ágát — a szalmafonást meghonosítani. Ujabban a gyulai kir. ügyészség a központi börtönben kezdette a kosárfonást, de ez nem igen hat ki a nagy közönségre, habár mindon oootr. elismerésre méltó kezdet. Kisértsük meg mindenhol a szalmafonás tanítását, s ebből iparczikkek készítését. Panaszra panasz emelkedik mindenfelől, hogy a megélhetés módja egyre terhesebb, nemhogy módjában lehetne népünknek jövője iránti előgondoskodásból valamit összegyűjtve félre tenni, de még a mindennapi szükségletek fedezése is oly nagy erőfeszítéssel történik. Nem szabad az ilyen panaszok előtt szemet hunyni; mert a viszonyok igazolják e szavakat ; ellenkezően indíttatva kell éreznünk magunkat oly módok és segélyforrások felkutatására, melyek ha egyszerre a nyomorból Kanaant nem is teremtenek, de legalább javítják a helyzetet, s a szenvedőknek segélyt Ígérnek. Ily szempontból írunk most a szalmafonásról. Beállottak az esős őszi napok, bekövetkeznek a hosszú téli esték ós hajlékukba térni kényszeritik a mezőgazdákat, kevés időt igényel ilyenkor a gazdálkodás, legföllebb néhány javítható eszköz jobb karba hozása,', kukoricza morzsolás, vagy más házi apró teendők várnak még elintézésre. Marad hát még elég szabad idő tenn. Es ezt a szabad időt egészen gazdaságosan fel lehetne használni a szalmafonással. Sok előnyt nyerhetnénk általa. Első sorban mint mellékes jövedelemnek forrása — a gazdálkodás mellett — egy télen át annyi összeg beszerzésére képesíthet, melylyel a tavaszi kisebb gazdasági beruházásokat adósság-csinálás nélkül könnyen lehetne fedezni. Vagy fordulhat olyan eset c

?lő, midőn pl. mint adónál, rövid idő alatt szükséges kis összeget előteremt^Á-ilyen p^etben * .osak<a/"\nlatságbil ?várisi* k szítmenyok árát rögtön oda lehetne fordítni s í mcnfene a mezőgazdasági termények gyors elárusitásáyal együttjáró károsodásoktól vagy tán kölcsönzött pénzek kamatfizetésétől. Erkölcsi tekintetben is lehet ajánlani a szalmafonást. A gazda üres ideje kellemes rövidséggel folyna le gyorsan s nem kényszerülne kerülni az unalmat mulatozók poharazásai között, hanem otthon kedves családja körében örömmel töltene szorgalmas tevékenységénél fogva napot nap után s látva mint gyarapodik készlete óráról órára, mint nevekedik kilátása perczről perezre szükségleteinek fedezhetésére : bizonyára nyugalmat és megelégedést érezhetne magában, s meghonositná kis otthonában a családi élet kis édenét. „Minden órádnak leszakaszd virágát" mond a költő, s valóban az unalmas, hosszú, foglalkozás nélküli téli estéket is ép ugy gyümölcsözővé lehetne tenni a háziipar behozatala által, mint minden más időben kínálkozó alkalommal. Ilyen időnek is le kell szakítani virágát. A hová a háziipar csak be lett hozva, mindenütt fényes eredményeket mutatott fel. Sok vidéken a kendert és a lent házi-iparilag kezelik, a serény gazdasszonyok ezeket nagy ügyességgel feldolgozzák, a szálakat megfonják, megszövik s vagy ruháknak készítik el maguk, vagy pedig áruba bocsátják. És e magán-foglalatosság egy kis takarékpénztárt szerez a családnak. Ismeretes a közmondás a székely gazdasszonyokról, hogy „soha sem érkeznek betegek lenni," nem, mert alig van valahol népség, melynél a háziipar oly tüzetesen otthonos lenne mint éppen e szorgalmas népnél s ép ez okból magyarázható meg azon csudának rajzolt valóság, hogy egy maroknyi földön egy annyira elszaporodott nemzetség mily életerővel képes magái fenntartani. M. M. H. [Vége köv.] Kossuth Lajos egy 10V« e'v előtti leveles az ahhoz csatolt emle'kek. (Folytatás «s vége.) ín. Leginkább hágy el bátorságom és erőm, ha harmadik feladatomra gondolok, szólani t. i. Kossuth L. nagyságához méltóan. Louis Blanc, a franczia hírneves tudós és iró a franczia forradalom történetében az első kötetben, hol a forü „Békésmegyei Közlöny" lámája. Eí.-osalbai emlékek. (A váróteremben. — Csalódások. — Költészet. — B.-Csabán. — A hangverseny. — A Fiúméban. — Visszatérésről.) Belépett a váróterembe. Csinos alakját divatos télikabát födte ; szőké haja hanyagul hullott fehér homlokára ós szemeit — beszélyirói merészséggel mondva — méla szemüveg fedte el. Kíváncsian nézett körül. Egy-egy bizarr alak látásánál elmosolyodott. Aztán egykedvűen szivta szivarját. Egyszer felém tekintett. Ugy láttam, hogy kellpmes meglepetés kifejezése jelentkezett arczán. A tétovázó szemüvegek itt megpihentek. Ott álltam egyik kis asztal mellett. Én is, mint ő, a járókelőket szemléltem. Nem messze álltunk egymástól. Midőn újra tekinték a méla szemüvegekkel találkoztam. Vájjon mit néz oly kíváncsian ? Tán ismerősének vél vagy . . . S ekkor a tükörbe pillantottam. A honnan látott kép nem igen erősített meg előbbi véleményemben. De azért lehet-e egy nővel elhitetni . . . Paf. Lelökte a gyufa tartót. Mely ünnepélyes eset az egész közönség figyelmét magára vonta. Okozója még ekkor sem változtatott foglalkozásán, pedig e folytouos „pápaszem-rendőiifeliigyelet" már elviselhetlennek talállam. Elfordultam és kitekinték a pályaudvarra. Ekkor ő is elhagyta helyét. Oldalt tekintve láttam, hogy egyik ismerősömhöz közeledett. Láttam tiszteletteljes, kissé feszes meghajlását aztán amint beszólni kezdettTekintete elárulta, hogy én vagyok a tárgy. Talán nevem után kérdezősködött. Ismerősöm is áttekintett hozzám és mosolyogva intett felém. Kíváncsi voltam. Alig vártam, hogy elváljanak. Fel akartam keresni ismerősömet és ugy, a hogy a nők szokták, kerülő utakon elérni a czélhoz, és kikérdezni az idegen felől. Épen tervemet végzém be, midőn ismerősöm elvált társától ós felém közeledett. Az az ón nyugodt szivem hevesebben lüktetett. Zaklatta a kíváncsiság. Mosolyogva üdvözöltük egymást. — Bocsásson meg, kérem — kezdé az ő kedves tiangján — egy kérdéssel alkalmatlankodnám . . . — Kérem. — Látta kegyed amaz idegent, kivel plőbb beszéltem. Hogyne láttam volna ! — gondolám, de ezért közönyös hangot erőltetve csak ennyit felelék : — Igen. — Nos hát ő . . Nem tagadom, hogy elpirultam és nagyon is érthetetlen, csodás hyeroglifákat rajzoltam a homályos ablakra. — Sokáig figyelemmel szemlélte . . Ujjam lecsúszott az üvegről. — A kegyed-köpenyét! Meglepetve tekinték rá. Igen és mint „A. es társai" szállítmányát ismerte fel. Fokozódott bámulás. — Engemet is figyelmeztetett rá. Szintén akarok egyet hozatni. Olyat ajánlott. — Hogyan, ő ? — Hát' ki más ? Mikor ő ama czég commis voyageurje. Elejtettem kézitáskámat. Ő sietett felvenni. Én is, hogy zavaromat elrejtsem ós — összeütöttük a fejünket. — Ezer bocsánat. — Kó . . . rem . . . És ismét visszatértünk a tárgyhoz. Kérdezte még: meg vagyok-e elégedve a küldeménynyel. És hihetőleg az ára felöl is. Mire én azt feleltem hogy ajánlás után hozattam, mert ő mosolyogva teliintett rám. Körülnézett mintha már Edison „genialis" találmányát keresné. Aztán eltávozott. Sokáig tűnődve álltam helyemen. A méla pápaszemek figyelme tehát az én köpenyemet illette . . . Minő csalódás ! Az első, mi hiúságomat sérte : — Most már szivemből nevetek felette. Nem tagadhatom, hogy az Eö. L. ur komikus helyzetébe jutottam. Ő is szépen elképzelte magának, hogy zöngeményeit idézik, midőn a „Köny és Mosoly," költeményfüzórrö] emlékezett meg egy impromtu. — Pedig kevés gyulai ember gyanitá — és velük ón is — hogy ő üres idejében versírással is szokott foglalkozni, ós hogy azok már kötetet is képeznek. Bizonyosan előfizetés utján, mert kegyetlen emberek azok a kiadók.*) Hogyne, mikor az az irói hirnév olyan elérhetlen a múzsa mostoha gyermekei előtt. Nem terjed Orosházától Gyuláig sem. Nem halad ám olyan gyorsan, mint jó poros uton a szolgabírói „forspont." *) Jótékony czélra fordíttatott az egész befolyt összeg, mely meglehetős tetemes volt, s azért Eö. L. ur köszönetet éndemel. Szerk.