Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-04-12 / 29. szám

Melléklet a „Brn. Közlöny" M. számához. „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" ISN. 29. sz. Ede, a magyar állami vasutak keleti vonala Nagy­Szebeni raktárnoka birtokában van. Az emiitett két arczkép története a következő : Strausz ur a hat­vanas évek elején Békés-Gyulán lakott. Azon időben Munkácsi Mihály, kit nagybátja akkoriban békésmegyei (b.-csabai) tisztviselő, miután a íiu az asztalosmesterségre gyönge testalkotásánál fogva al­kalmas nem vala, egy Fischer nevű gyulai festő rajzoskolájába járatott, Strauszéknál volt „koszton!" Ebéd után egyik napon Munkácsy föl­kérte „Strausz bácsit," engedné meg, hogy őt és Strausz nénit lerajzolhassa; azután egy nagy papiriv ketté vágott két felerészéből „oválékat" nyirogatván magának, a papirt, hogy sötét feneket kapjon, fe­kete kávéval öntötte le, a papirt megszárítván, kö­zönséges „plajbász"-szal egy ültében a házaspárt „lekapta' is oly remekmüvet alkotott, melynek minden egyes vouása a jövendő lángeszű festőmű­vész ritka tehetségéről tanúskodik. — A Békés-bánáti ref. egyházmegye kö­zönsége a legközelebbi hétfőn és következő napjain Szegeden traktualis gyűlést tartott. Ez alkalommal iktattatott be hivatalába a közelebb esperesül meg­választott nt. Szalay István ur szentesi lelkipásztor valamint a gr. Lónyai Menyhért visszalépése által megürült segétlgondnoki állásra megválasztott ifj. gr. Ráday Gedeon is ekkor foglalta el ünnepélyes­séggel hivatalát. Több fontos határozatok közül ki­emeljük. hogy alesperesi hivatalt szándékoznak rend­szeresíteni. A közebéd a „Hétválasztó Fejedelem"­ben tartatott, melyen jelen volt Dáni Ferencz sze­gedi főispán ö méltósága is, este pedig az egyház­megyei képviselet volt ő méltóságának vendége. * Csónakázóegylet alakul B.-Csabán. Az érdeklődők közül többen vasárnap ápril 8-án t. Zsi­linszky Endre ur felszólítására értekezletet tartottak^ mely alkalommal a teendők megbeszéltettek. Az indítványok, melyek a szombatra összehívandó ala­kuló és tisztválasztó gyűlésnek ajánltatni fognak, a következők lesznek: Tagok lehetnek férfiak, nők egyaránt s a belépti dij 3 fit, mely azonban 2 frtra szállíttatik le, ha a tagok száma 50-re emelkedik A társulat csónakokat, meg Széchenyiliget közelében kikötőt készíttet. Tagok gyűjtésére Zsilinszky Endre, Haan Béla és Schwarcz Géza urak vállalkoztak A létesítő bizottság, melynek tagjai Fejér Béla, Zsi­linszky Endre, Haan Béla és Réthy László oly buz­gósággal látnak utána dolgaikuak, hogy esetleg egy-két nap múlva is már egész raja a kék blou­sos, veres öves, fehér sapkás szaudolinozóknak fogja szegdelni Körösünk szőke habjait. y Gyuláról a következő gyászlapot vettük „KisJózsa budapesti kir. itélő-táblai bíró, ugy a maga, mint Gorove Gergely, Gorove Jakab, Lengyei Péterné, szül. Gorove Anna, Gorove Lajos, Kará csonyi Jánosné szül. Gorove Jozefa és Gorove Kris­tóf; nemkülönben a többi rokonok nevében is — mély fájdalommal tudatja forrón szeretett, elfeled­hetlen jó édes anyjának, illetőleg testvérüknek és rokonuknak: özv. Kis Antalné, szül. Gorove Kata­linnak f. évi apr. hó 7-én este 9 és fél órakor életének 70-ik évében, — rövid szenvedés ós a ha­lotti szentség ájtatos felvétel® után, — bekövetke zett csendes elhunytát." Szabadjon nekünk is azon számosokhoz sorakoznunk, kik a köztiszteletben állott­. nak rovatala körül egybegyülekeztek, hogy a boldo­gultnak a végtisztességet megadják. (i) Eljegyzés. Békésen f. hó 2-ik napján je­gyezts el magának Hokovay József holdmezővásár­helyi kereskedő Belenta János igazi magyar gazda­asszonynak termett leányát, Róza kisasszonyt. (i) Meglövött vőlegény. Néhány napja, hogy Németi Károly békési asztalossegéd, mivel jegyese visszaküldötte a régebben váltott gyűrűt s a megkö­tendő frigyet szétbontani akarta — még egyszer megjelent választottja lakásán s ott szive tájékára lőtt; a lövés azonban nem lett halálos ; eletben ma­radásához biztos remény van. (i) Békésen a mult napokban tüz volt az úgynevezett újvárosi részen, Samu Mihály háza égett le. Az idő csendes levén a mmek köszönhető, hogy a tüz tovább nem terjedt; mert bizony azon szerénykedés, melyet a békésiek gyakorolnak az ilyen eseteknél nagy károkat okozhat. A tornyos­nak is éberebb figyelemmel kellene a tüzeseteknél lenni, miután ezt is akkor vette észre, a midőn inár itt ott esett a tűzből valami. (?) B.-Gyulán a színészet csekély pártolás­nak örvend, pedig megvallva az igazat: a társulat nem érdemli meg fe hideg közönyt, vannak derék tagok, kik a várakozásnak eléggé megfelelnek; — most a társulat két elsőrendű színésznője jár bér­lőket gyűjteni, mert különben a bukás sötét örvé­nye közelgne. (?) B.-Gyulán az utczai lámpák alusznak. Midőn a színielőadásoknak vége, a közönség s a többi járó-kelők sötétben botorkálhatnak haza. (?) Kö(lfátyol-kép és táncz, Falragaszok mindig megelőzik a látványokat, mint a kitörő vi­utrt a siri csönd. Gyulán is előre hirdette három angol (?) miss (mert Gyulát mostanában angol és amerikai művészek szerencséltetik,) hogy e hó 5-én nagyszerű tánczművészet és ködfátyolkép lesz lát­ható a „Korona éttermében :" kevés közönség meg is nézte ezeD optikai tüneményeket, s csakugyan „tünemény-féle" volt az egész, melynek végével két miss mutatta be tánczoló ügyességét —elég ügyet­lenül. * A polgári leányiskola könyvtára javára tervezett felolvasások elseje húsvét másodnapján tar­tatott meg. Jövedelme 16 0. é. írt. A második fel­olvasás ideje legközelebb fog közzététetni. Zs. E. * A b.-megyei tanitó-egyesiilet csabai fiókja csütörtökön e hó 12-én d. u. 5 órakor rendes havi nyülést tart a polg. leányiskola helyiségében, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívom. Zsilinszky Endre. Fábiánné, maga az alak nem arra való, hogy ily anyszere­peket betölthetne, anyának igen fiatal, s e mellett, midőn szerepe a legnagyobb haragot, perpatvart kívánja, ő kedé­lyesen elkaczagta magát, mi fölött a nézőközönség nem tet­szését eléggé ki is fejezte. — Mravcsák Jobann — Hegyessi, ez a szerep olyan, ha csak kevés hivatás van a színészben; lehetetlen elejteni, erről tehát elmondtuk a magunkét, meg­jegyezve azonban, hogy Hegyessi nincs egészen birtokában e zagyva-bábeli nyelveknek^, mi e szerepnek természete­sen legnehezebb oldala. Miklós Sebők volt, alakja jó lett volna, de játéka, mimikája szögletei, sőt néhol természetel­lenes, & népdalok*t sem énekelte szépen, hangja töredezett, ecsegős, semmi kellemmel nem bir. — Lórincz zsidó­legény Hegyi, nem cseresnyési zsidólegénynek való, előbbi szerepeiben szivesebben láttuk őt. — Rézi — Várhalmi Anna ezúttal is szépen énekelt, kedve;, szívhez szóló hangja van, kár, hogy a természet bájaival nem áldott* ugy meg. A mel­lékszereplök jatéka is csak a többiek keretébe illett. — E hó 7-én adatott a „Varázs-fátyol" régi operette, — ezzel nem foglalkozhatunk bővebben, s róla csak annyit mondhatunk, hogy az előadás tűrhető volt. Ezen már rég elavult operette minden kellemes zenét nélkülöz, s jobbára a szemnek való, mint a fülnek s a kedélynek. A szereplők közül említést ér­demel Margit fiatal özvegy — Várhalmi Anna, Muff festék­törő Hegyessi és Zélia, Sándoiné. — Közönség kevés számmal. Irodalom, és miiveszet. * Megjelent és hozzánk beküldetett: „A czeglédi százas küldöttség Kossuth Lajosnál 1877. január 24 Buda­pest 1877." — Ezen Kossuth Lajos arczképével és több rajz­zal ellátott könyvecske ára 50 kr. — Hol kapható, az nincs ki ;rva. * Megjelent és hozzánk beküldetett: „Technikus csárdás" eredeti magyar, zongorára irta Rácz Pál. Kiadja Táborszky és Parsch, ára 60 kr. * Megjelent és szerkesztőségünkhöz beküldetett: í „Jegyzők Lapjá"-nak el«ő száma szerkeszti Félix Mihály Kiadja Serédy G. Megjelenik Váczott minden vasárnap. Elő­fizetési ára egy évre 4 frt, félévre 2 trt negydévre 1 frt. Ezen elsó szám igen változatos és tanulságos tartammal bir • a kitűnő tartalom és olcsóság igen ajánlja a községi jegy­zők ezen első szaklapját. * A „Magyarország és a Nagyvilág" 14-dik szá­mának tartalma. Szöveg: Feleki Miklós. — Románcz. Költ (C.) — Eltévesztett utak. Regény. (Vértessi Arnold.) (XIII folyt.) — A hajdani Sevillából. — A holdfogyatkozás Kons. tantinápolyban. — A török táborban. (Márkus litván.) — Fővárosi tárczalevél: Tavaszi séta a sugáruton. (Porzó.) — Tigrisvadászat Keletindiában. — Tavasz. (F. J.) — Egy boldogtalan története. Jack. Regény. (Daudet Alfonz.) (XIII. folyt.) — Különfélék. — Sakkfelad. — Betürejtvény. — Szerkesztői üzen. Rajzok: Feleki Miklós. — A hajdani Se­villából. — Tigrisvadászat Keletindiában. — Tavasz. — A holdfogyatkozás Konstantinápolyban. * A „Vasárnapi Újság" 14-dik számának tartalma : Kossuth legújabb arezképe (arczkép.) — Déryné naplójából (folyt.) — Feleki Miklós (arczkép.) — Képek a keresztes háborúból (képpel.) — Servadac Hector kalandos vándorlása a naprendszeren át (kétképpel.) Melléklet: „Beszéd am akadémia megnyitásakor." — A Tiszánál (képpel.) — Ta­más bátya (képpel.) — Bolgáriából. — A vas-ember. — Iro­dalom és művészet. — Közintézetek, egyletek. — Mi újság ? — Halálozások. — Szerkesztői mondanivaló. — Heti-naptár * A „Petőfitáriaság Lapja" 15-dik számának tar talma. A bíró. (Coppée) Váradi Antaltól. — Az apostol (el. beszélés) Vértessi Arnoldtól. — Feltámadás után (elbeszélés) Margitay Dezsőtől. — Az irodalom és a közönség (heti szemle) Balázs Sándortól. — Uróf Teleky Ferencz, a költő (tárcza) Abafi Lajostól. — Ungvár-Németi Tóth László ismertetésé­hez (irodalom) Dr. Kiss Árontól. — „Tiirkische Scizzen" L C. — Reményi Párisban. „P. N." — Nemzeti színház. — Vegyes. * A nemzeti szinházban a mult héten adatott elő­ször Bercsényi Béla öt felvonásos szomorujátéka „(jróf Dor. mándi Kálmán" A darab egy színházi pályázat bírálóinak ajánló-levelével került a világot jelentő deszkákra s a védencz sikere az elsó előadás alkalmával igazolta a birák ajánlatát. * Színészet. B.-Gyulán e hó 5-én adatott ,A toloncz, Tóth Edétől, ezzel már kissé bővebben foglalkozunk. — Az egész előadás vontatott volt, s láthattuk, hogy a jeles dara­bot is rosz játékkal hogyan lehet unalmassá, érdektelenné tenni, — igy a czimszerepet Sebőkné játszotta. Szó sincs róla, hogy benne egy megtestesült Angyal LÍ6zkát találhat­tunk volna fel, minőt a költő phantásiája magának alkotott; már maga az alak semmi rokonszenvet nem költhetett egész megjelenésében, öltözetében, nem annyira a szegény elhagyatott szolgálóleányt, mint inkább a kicziczomázott szobacziczust ismertük fel. — Előadása sem volt jó, a leg­szebb drámai részeket egyformán engedte mindenütt elmo­sódni, azon jelenetnél is midőn annyja lábainál haldokolt, semmi tragikai hatást nem birt gerjeszteni. — Kontra Fri­dolin, Fábián volt, ez megállotta helyét, — neje Kriza — terem. * A kir. tábla Unden Lajost, azon pinczért, ki nemrég Kugel Sámuel b.-csibai kereskedő urat megtámadta, a kisebb testi sértésben vétkesnek találta és őt azon eny­hítő körülmény tekintetbevételével, hogy a megtámadott szó­vali bántalmazás által a támadásra okot adott, 20 frt pénz­bírság lefizetésében, esetleg 4 napi fogságban marasztalta el. (k) Hihetetlen, még is való. A mult hetekben árve­reztek a b.-gyulai kir. tszék tkkvi osztályánál egy holdnyi szőlőt, a kikiáltási ár 200 frt volt. — Mindenki tudja, s majd mindenki érzi a mostani zilált anyagi viszonyokat; kedvetlenül vesz és ad, csak hogy a pénz forogjon, ezt azért bocsátottuk előre, mert a mit most írunk, majdnem hihetet­len, pedig mégis megtörtént, hogy e 200 frtra becsült sző­lőcske 907. mond kilenczszázhét forintért kelt el. Mily ellentét ez a szomszéd Sarkad városban történt házárve­•éssel. Ugyanis ott egy jó karban levő ház 700 frtért kiál­tatott ki, és 50 frtért kelt el. Gazdászat, ipar és kereskedelem. Lóverseny. A békésinegyei gazdasági-egylet 1877. május 21-én d. u. 3-or B.-Csaba határán a szokott helyen Gyula-felé lóversenyt rendez. Rendező : Sztraka György. Pálya hossza 850 öl. Egyszeri körülfutás. Bejelentési határidő az ur-lovasokra nézve a ver­seny napja déli 12 óráig a rendezőnél, gazdákra nézve ott és a helyszínén ugyanannál. I-ső oszt. Ülőhely ára 1 frt. 2-od oszt. 50 kr. Közbelépés térfiaknál jelvénynyel 1 frt. Jegyek előre válthatók Bartóky László kereskedő urnái ós a helyszínén a pénztárnál. Rendeztetik 5 futás. 1) Mezei gazdák versenye. Futhat csak bé­kósmegyei gazda saját nevelésű lova. Elsődij : 8 arany, 2-dik 4 a. 2) Mezei gazdák másodversenye, bárki által nevelt lóval. Elsődij 5 a. 2-od 3 a. 3) Ur-lovar-verseny. Telivérek kizáratnak. Ur­lovarok. Tét 10 frt, teher 4 éven alól 56 kgr. 4 éven felül 68 kgr. Első dij 20 a. 2-od dija tét összejj, a meddig az első dij telét uem haladja. 4) A nyertes lovak versenye. Futhat az első és második futamban nyertes 4 ló. Dij: az el­sőnek 4 a. 5) Yigasz-verseny. Futhat minden az felső és második futamnál nem nyertes ló. Dij : az elsőnek 3 arany. Ezenkívül esetleg alakult más lutamoknak is szívesen tér engedtetik. B.-Csabán, apr. 4. 1877. Mokry Sámuel, Beliczey István, egyí. titkár. elnök. * A B.-Csabán april 11-én tartott hetivásár alkalmával hivatalosan jegyzett árak: 1. Buza m. mázsa elsőrendű 13 frt — kr. másodrendű 11 frt 90 kr. 2. Árpa elsőrendit 5 frt 70 kr. másodrendű 5 frt. 50 kr. 3. Zab elsőrendű 7 frt — kr. 4. Kukoricza 5 frt 60 kr. másodrendű 5 frt 25 kr. 5. Szalonna in. mázsája 52 írtéi 56 frtig. Glacz Ferencz, vá­rosi esküdt. * Aradhegy aljai borvásár. Az aradi ke­reskedelmi ós iparkamara által Aradon 1877. évi [apr. hó 15. 16. 17. napjain rendezendő bor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom