Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-11-04 / 88. szám

„BÉKÉSMEGYET KCZLÖNY" IÁN. 79. sz. hogy a kormány és a nemzet figyelmét a legnagyobb mértékben igénybe vegye. E közlemény nem tartalmaz se többet, se kevesebbet annál, hogy az orosz akcziópárt Magyarország elit n bo^zut esküdött és nehogy az osztrák-magyar monarchia beleavatkozhassék a mostani háborúba, melyben a muszka kormány kétségkívül a keleti keresztények neve alatt szereplő vérebeket a törökökre lógja uszítani, a délmagyarországi szlávok közt nyugtalanságot igyekszik szítani, sőt ha kell, forradalmat előidézni. Emiitett lap azt állitja, hogy teljes hitelességű, hivatalos bizonyítványok vannak birtokában, melyek híreinek alaposságát kétségbevonhatlanul igazolják. A dandy. — Társada'mi. — Nélküle nincs társadalom, de ő sincs a társadalom nélkül. Föltételezik egymást, mint a közli arczos és a háború. Es csak is igy lehetett és lett azzá a mi, pedig hogy voltakképen mi, az nehezen konstatálható. Minden és semmi. Minden a korzói és váczi-utczai aszfalt kaczér hölgyvilágának szemében, és semmi a nagy mindenségiben. De azért van ! Sőt szükséges ! A szemfüles mamák és anyányi kicsikéK legalább igy vélekednek. A dandy, kit családi nyelven jó parthienak neveznek, a társadalom azon körében, melyre szellemi látköre és ismeretei képesítíK, nagy szerepet játszik. De ismerkedjünk meg vele közelebbről. Hogy az életben kellőleg grasszálhasson, első föltétele a szalonképes megjelenés. Ez pedig könnyen sikerül neki, ő lévén a szaizonok uri divatjának kolomposa. Toilett-je ennélfogvá mindenkor példányszerü. Fényes nemez-kalapjával, elmaradhatlan pofaszakálával és bokáig érő felöltőjével — mit Szkobelefnek titulál a czynikus világ — mindenkor megnyerő jelenség. Törökös alakú sarktalan topánja, a mily Ízléstelen, ép oly nélkülözhetlen. Hogy e topánkák közül nyáron a télit s télen a nyárit pipatoriumaban hamutartónak használja, arról csak a beavatottak vannak értesülve. Piros selyem harisnyája, mely a kivágott topán fölött gyakran kikaczérkodik, még emeli a hatást. Hozzávethetjük továbbá, hogy nyakkendője állandóan csokori a külvt; gOUŰOZtátásról tanúskodik. íme kedves olvasó, és szeretetreméltó olvasónő, ez a főváros sétányainak, lát0i>at0ttabb utczáinak hőse ! És bizony-bizony sok ártatlan, titokban égő sziv vágyainak Mekkája ! Ha látni óhajtod, nem szükséges messze fáradnod. Déli 12 órától l-ig, és este 5-től 7-ig csak ugy rajzik a belvárosban, de főkép a váczi utczában. Két kezét kabátja zsebjébe sülyesztve, milaresét pedig szájában himbálva nyargal föl és alá, nagy néha egy-egy arisztokratikus hangzású „jó náppot"-ot hangoztatván. Ezt különben csak este kivánja, mert a nagyúri szokás ugy hozza magával, hogy mindig más napszakot dicsérjen, mint a melyben vau. Egyébre nézve : tíz órakor kel és akkor reggeliz, a mikor más közönséges ember ebédelni szokott. Balkézzel és elegáns lassúsággal eszik, de sokat; és űzet, mint — hogy nagyot ne mondjak — egy katonatiszt. Ez legalább az ő nyelvén van mondva. Stylje borzasztóan sajátszerű. Ha beszél, egyszerre vagy négy nyelv keverékével gyönyörködtet, mihez fűszerül még egy sereg műszót csatol, oly vad hasonlatokkal, melyektől ép érzékű ember Ada-Kaleh-ig meg sem állna. Foglalkozása ismeretlen, vagy jobban mondva bizonytalan, de van ; s ez neki elég. Színházba ritkán megy. Ha ott van föltűnő modoráról könynyü reá ismerni. Háttal a színpad felé fordulva nagyúri nonchalansze-szal szemüvegezi a közönséget előadás alatt. A felvonások közt künn szivaroz a folyosókon, avagy megy a buffetba udvarolni. Jelleméről annyit mondhatunk, hogy mindig többre vágyik, mint amennyit elérhet. Innét van, hogy a legtöbb agglegény marad, s mint ilyen keveset él de annál többet élvez. Hogy azután a szüntelenül haladó idő kelletlen vendégeinek, mint kopasz főnek s a többrendbeli ránczoknak szállodája ne legyen, vendéghajhoz nyul, és választékos, sőt gavalléros toilette által igyekszik testi hiányait pótolni. Piperkőczczé lesz, kit megszokott az életben boldog és boldogtalan, a „vén bolond" épen nem hízelgő jelzőjével tisztelni. Mi csak szánakozunk rajta és csak sajnálni tudjuk, hogy az ily alak társadalmunkban annyira elszaporodik. Kopogó szellem. Szarvas-mezőtúri vasút.*) A tiszavidéki vasúttársaság Szarvas várossal egy, Mezőtúrról Szarvasig vezető vasúti szárnyvonal kiépítése iránt kötött szerződést, mely még, legalább véleményünk szerint, Szarvas városának nyomasztó terhére válhatik, s miután ezen szerződós a szárnyvonaluak a másodrendű vasutak szabványai szerit ti kiépítését czélozza, eklatánsul áll előttünk a különbség ezeu s az arad-körös völgyt vasút között. A szerződésből látjuk, mily olcsón épült a közelebb megnyitott „arad-körösvölgyi vasút" és mennyit köszönhet vidékünk e vasútvonal létesítőinek a helyeden felfogott viszonyok között roppant erőfeszítéssel és közreműködéssel kivitt vállalatért. A tiszividéki vasút és Szarvas város között köiötl szerződés főbb pontjai ezek : I. A t. v. vasút a 3 mértföldnyi vasutat saját tőkéjéből épiti. II. Szarvas város e szárnyvonal gyümölcsözését biz *) Az „Alföld"-bsn megjelent ezen ezikket egész terjedelmében közöljük, hogy közelebbi számunkban reá leendő megjegyzéseink érthetők legyenek. Szerk. tositja és éven át 500,000 forintnak 7%-át fizeti a tisza. vidéki vasút pénztárába. III. Ha üzleti tiszta jövedelem mutatkozik, ez a következő évben Szarvas város által fizetendő 7%-ból levon.itik, illetőleg ennyivel kevesebbet fizet a város. IV. A lefolyt 33 év utáu a vasútvonal a tiszavidéki vasút birtokába megy át I Ezen mezőtúr-szarvasi vasút építése, daczára annak, hogy nagyobb nehézségekkel nem kell megküzdenie, mint az arad-körösvölgyi vasútnak, mértföldenként circa 170.000 frtra van előirányozva, melybe természetesen a forgalmi eszközök beszámítva nincsenek. Az arad-körösvölgyi vasút pedig mértföldenként forgalmi eszközökkel együtt 125.052 frtból lett kiépitve; forgalmi eszközök nélkül pedig mértföldenként 112.156 frtba került. Szarvas tehát a létesítendő vnsutért mértföldenként 45.000 frttal fizet többet, és 33 éven át biztosítja a jövedelmet, hogy ezek lefolyása után a tiszavidéki vasútnak a vonalat ingyen á'adhassa, a körösvölgyi vasút érdekeltjei ellenben ép annyival olcsóbban építették a vasutat, maguk élvezik a jövedelmet és a vonal saját tulajdonuk marad I Ez egy kis különbség! E kis példából kitűnik, mily üelyes felfogásból indultak ki vállalkozóink és mily tiszta lelkiismeretességgel és szakavatottsággal lett vasutunk kiépitve. De térjünk vissza eredeti tárgyunkra. — A tiszavidéki vasat Szarvasnak a garancziával szemben azon engedményt tette, hogy az üzlet tiszta nyereményét a város által évenként 500,000 frt után fizetendő 7%-ba, vagyis az évenként fizetendő 35,000 írtba be fogja számítani. — Ez igen szép volna, ha a tapasztalás nem mutatta volna ki, hogy ily rövid vonalak tiszta hasznot nem eredményeznek, és előrelátható, hogy Szarvas a kitűzött 33 év alatt 1,155.000 forintot fog azon vasutért fizetni, mely nem az övé I A ki a vasúti üzletel némileg ismeri, tudni fogja, hogy egy ily kis vasútnak saját leszámolása menynyibe kerül, már pedig arra nem számithatunk, legalább számitanunk nem szabad, hogy a t. v. sasut, mint az állam által garantirozott vasút, közegeit a szarvas-mezőtúri vonalnál számításba hozni netn fogja, — sőt meg vagyunk győződve, hogy e szárnyvonal egészen külön fog kezeltetni, mert e vonal az állami garancziába befoglalva nincsen és ennek következtében a kamatgarancziát élvező vasútnak sem közegeit, sem pedig jármüveit olcsóbban, mint a mmnyibe kerülnek, felszámítani nem szabad a nem biitositott vonal terhére, óo igy c vonal a tiszavidéki vasút kezelésében sem igen kecsegtetheti jövedelmező kilátásokkal a szarvasiakat. A Szarvas város ós a tiszavidéki vasút között létrejött szerződésben egyébiránt azon esetre sincs megállapodás, ha a bevétel a kiadást nem fedezné, más szóval a bevételi kevesebblet határozottan megállítva a szerződésben nem lett, s igy könnyen megtörténhetik az is, hogy egyszer máskor a szarvasiak még a bevételi keveseblet különbségét is fizetni fogják. Miután Szarvas 180,000 frt állami egyenes adót fizet, vasutjának használatáért minden egyes adóforint után 19—20 kr pótlékot fog fizetni 33 éven tó, a mikor A gárda csillaga. — Elbeszélés. — Irta i ifj. Jancsovlts Pál. (Folytatás.) Etel gyakran észrevette, hogy férje gyanakszik s leskelődik utána, hogy kétségbe meri vonni az ő női becsületét, s számtalanszor megbánta szerencsétlen választását, végzetes elhatározását. De hogy is érhetett az meg lelkében ? Azt a körülmények felderítése megmagyarázza. — Etel már huszadik évét elérte, és még nem szeretett senkit. Sok ifjú udvarolt neki, de Sélley volt az első, kit magához méltónak tartott. Sélley jó hirü s vagyonos ügyvéd volt, ki bukott bár a mult képviselőválasztáson, de elég szép hirt szerzett fellépésével, hogy ne tűnjék fel közönséges ember gyanánt. E mellett sokat utazott, tapasztalt, s tudományosan képzett férfi volt. Etelka rokonszenvét megnyerve, bár annak szerelmével nem kecsegtette magát, kezét megkérte, s nem Ifin visszautasítva. Jegyben jártak már, mikor Sándorral megismerkedett, — s megszerették egymást, és a nő nem szegte meg Sélleynek adott szavát, — elaltatta a szivében lángoló tüzet, s neje lőn annak, kit nem szeretett soha. Magának nem igért boldogságot, de hitte, hogy Sélley elégedett férj leend. Voltak ugyan perczei, melyekben végzetes elhatározása ingadozott, de szülei és környezete mind a Sélley pártján s akaratlanul az ő szerencsétlenségének mérlegén állottak. Csakhamar észrevette azonban, hogy férjében csalatkozott, s esak szüleinek esengése birta rá, hogy pár hét múlva az esküvő után vissza ne térjen házukhoz. Minél több melegséget kövttelt aztán a férj, annál hidegebb lön hozzá neje. Kölcsönösen megszokták mái az elválasztó falat, de a világnak nem volt szabad azt meglátnia. Azonban a tulleszült búrnak el kellett pattania. Sélley épen hazajött egy hivtfalos útjáról, midőn ai utcza túlsó végéről Csókaszeghy Elemér fogatja közeledett. A hintó Sélley háza előtt állott meg s abból Elemér Etelt segité ki. A mint Etel szobájába ért, nigy meglepetésére férje ott várta őt. — Asszonyom — szólitá meg az hidegen — kegyed elfeledte ugy látom, mivel tartozil a nő férje becsületének I — Nem értem önt uram — felet elhalványodva Etel, nyugalommal szemlélve férjét. — Nem ért? csodálom! eddig, migön házam s szobája falai közé rejtette Csókaszeghyvel folytatott viszonyát, nem szóltam semmit, s hűtlenségért kárpótoltam magamat, de nem fogom eltűrni azt, bgy midőn az utczán megy ön szeretőjével .... — Kíméljen engem, ne rágalmazza ! — Azt láthatja az egész város, s hátam mögött szinte Hallom, mint suttogják: íme eg becstelen nő térje! ! Etel ájultan hanyatlott egy karosszékbe, s midőn magához tért, Sélley akkor is oly hidegen állott előtte. — Asszonyom, nem szívelhetem a tettetést; tenni fogok róla, hogy nevemet ne viselhesse sokáig, de mig el nem válunk, nem sziveihetem, hogy engem nevetségessé tegyen. — Jól van uram, esküszöm az élő Istenre, hogy ön alaptalanul sértett meg engem, de nem akarom magam védelmezni, miután én már régen elhatároztam az elválást — szólt reszketeg hangon Etel, mialatt nem birta megállani, hogy a megsértett becsület szégyenétől égő arezon egy pár könycs^pp ne peregjen alá. — Akkor azután szabadon viselheti keblén a mástól nyújtott virágot — felelt alig fékezhető indulattal Sélley, a neje keblén kéklő lobelia csokorra mutatva — de addig nem engedem nzt! — s a csokrot letépve a földre dobá s rátapadott. — Távozz innen szentségtörő! — kiáltott fel parancsolólag a sértett n<i, s az ajtóra mutatott. Sélley távozott, Etel pedig felvette a letiport virágot s csókjaival halmozta el, mialatt könnyei sürüen omlottak alá. Az a virág Csókaszeghy Sándor sírhalmáról volt letépve. Etel még azon nap szülei házába tért, kik könyek közt fogadták boldogtalan kedves gyermeküket. E közben telt az idő, — én már mint Alicenak boldog vőlegénye hajtattam be a Simonék udvarára, — s Sélleyék válópere is haladt. (Folyt, köv.)