Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Geday Gusztáv: Száz éve született dr. Mohácsy Mátyás

Száz éve született dr. Mohácsy Mátyás GEDAY GUSZTÁV A magyar nagyüzemi gyümölcstermelés szervezője, kialakítója száz éve, 1881. március 12-én született Békéscsabán. Atyja Machács János tímár mesterséget folytatott, majd tönkre­menése után községi végrehajtó esküdt lett. Hét gyermeke felneveléséről kellett gondos­kodnia, s ehhez az eskiidti fizetés csekély volt. Kitűnően értett azonban a szemzéshez és oltás­hoz, amelyet sikerrel gyakorolt éveken át a békéscsabai gazdák kertjeiben. Sőt, a város utcáinak fásításához ő nevelte, oltotta sok éven át a többszáz, majd ezrekre menő gömb­akácot. E munkáját a város és a gazdák egyaránt kellően honorálták. Kertészeti tevékeny­ségében részt vettek gyermekei is. Machács Mátyás elemi iskoláit, majd a gimnázium 4 osztályát Békéscsabán végezte. Érdeklődési körét környezete (a Körös partján laktak) és édesapja kertészeti tevékenysége a természet felé irányította. Érdeklődése elmélyült, és pályaválasztását is meghatározta, 1897-ben Arad város ösztöndíjával a Kertészeti Tanintézet hallgatója lett. Felsőfokú kerté­szeti tanulmányait évfolyam-másodikként 1900-ban fejezte be. A századforduló tájékán még mindig tartott a magyar kertészek vándorlása a fejlettebb kertészeti kultúrákkal rendelkező országokba, módszereik, eljárásaik helyszíni tanulmányo­zására. így került Machács Mátyás is Velich István gyümölcsészeti gyakorlatvezetője aján­lásával N. Gaucher stuttgarti faiskolájába. 190T. február i-től 1902. február 25-ig dolgozott az akkor világhírű faiskolában. Gaucher faiskolájába csak kertészsegédeket, de még inkább kertészeti intézetet végzetteket vett fel egy évi időtartamra. Nagyszerű faiskolai, gyümölcs­metszési és alakfa nevelési gyakorlatot szerzett a német nyelv elsajátításán túl. Nem volt közömbös az sem, hogy Gauchcrnél szerzett bizonyítvány Európa-szerte kitűnő ajánlólevél volt. 1902. március i-től októberig Baselben egy kertépítő cég faiskolájában dolgozott. 1902 októberétől egy évig Temesvárott katonai szolgálatot teljesített, majd 1904 febru­árjától fél évig Angliában, London egyik elővárosában egy angol hajtató kertészetben ka­pott munkát. Itt ismerkedett meg a hajtatás korszerű gyakorlatával és az angol nyelvvel. Szeptember i-én Versailles-ben Duval et Fils kereskedelmi kertészet szolgálatába lépett. A cég kényesebb dísznövények termesztésével foglalkozott. Egyúttal Machács Mátyás a ver­sailles-i világhírű királyi parkot tanulmányozta. 1905. január 1. és október 30. között a pári­zsi botanikus kertben az egyik hatalmas pálmaházat kezelte. Majd november i-től V. Le­maine kertészeti növénynemesítőnél Nancy-ban vállalt munkát. Itt tudatosodott benne, hogy a kertészet és a fajtakérdés elválaszthatatlan. 11 hónapi nemesítés segítői tevékenysége után 1906. október közepétől ismét Németországban, Berlinben egy dísznövény hajtató cégnél dolgozott. Félévi működése alatt igen sokat tanult és az Allgemeine Deutsche Gärtner Verein tagjaként szakelőadásokat hallgatott, kertészeti üzemeket látogatott. Európai vándorlásai feltűntek a Földmívelésügyi Minisztériumban, és Berlinben értesí­•279

Next

/
Oldalképek
Tartalom