Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 4. szám - SZEMLE

van, hogy ablakot nyit egy olyan világra, amely a török utáni magyar valóságnak mindvégig része volt, azonban elszigeteltsége miatt belső életét kevesen ismerik, és a rokon jellegű településekhez hasonlóan belső népi kulturája nem kapcsolódott, illeszkedett be szervesen a magyar művelődésbe. Az Elek község története nem tartozik a hagyományos - napjainkban sorra megjelenő - falumonográfiák közé. Történeti feldolgozások, visszaemlékezésszerű leírások, forrásközlések, ethnográfiai fejezetek, népmesék, humoros történetek színes mozaikjából áll össze a történeti-néprajzi tabló, amelyet igen gazdag és nagy forrásértékű fényképanyag kísér, illusztrál. A könyvet a felhasznált szakirodalomnak, forrásoknak, a közzétett képek tulajdonosainak, az adatközlők neveinek jegyzéke egészíti ki. Függelékként a szerzők közlik Csepregi Imre kéziratban maradt munkájából az egyes betelepült családok származási listáját, amely területi illetékességüket és egyéb fontos adataikat tartalmazza. Johann Stöckl, miután röviden szól Elek földrajzi helyzetéről, klímájáról, és összefoglalja a török előtti és a hódoltsági időszak történetét, részletesen megemlékezik a telepítés körülményeiről. A két telepítési akció során Elekre érkezők zöme KeletFrankóniából, Würzburg környékéről: Ailringenből, Gerolzhofcnból, Mulfingenből és Regenshausenből stb. származott. A telepítő Harruckern János György báró felhívást tett közzé, amelyben 200 forintot és öt évi adómentességet ígért a vállalkozóknak, akik még számos más előnyt is élveztek. Egy lista szerint a gazdaság fölállítására, beindítására szánt pénz az alábbiak szerint oszlott meg: 30 a házra, 14 a kocsira, boronára és ekére; 44 ökörre; 22 két lóra; 40 négy tehénre és négy üszőre; 3 tény észsertésre (kocára); 47 a megélhetésre a következő aratásig és egyébre. A nagy lépés, a kivándorlás azonban közelről sem volt kockázatmentes vállalkozás. A regenshauseni história domus bejegyzéséből derül ki: a falu papja óvja az embereket a kivándorlástól a rossz klíma, járványok, epidémia, rablók és éhség rémével fenyegetve. E borús hanggal cseng össze a telepesek közt járt mondás is: Az atyákra halál, fiaikra szükség vár, csak az unokáknak ad kenyeret az új föld. A kivándorlók csak vagyonjogi rendezés után indulhattak útnak, miként ezt az alábbi (a könyvből lefordított) dekrétum mutatja: »Az alattvalók külföldre vándorlásáról A Szent Római Birodalom nagytiszteletű fejedelme és ura, Johann Philipp Franz úr, Würzburg püspöke és Frankföld hercege etc. különös nemtetszéssel ismételten tudomásul vette, hogy számos alattvalója külföldre, főleg Magyarországra települ, mégpedig saját maga és övéi legnagyobb kárára és romlására, miközben sokféle csalás és méltánytalanság is történik. Ennek elejét véve nagyfejedelmi méltósága legkcgyesebben és legkomolyabban megparancsolja: nem engedhető meg többé semmilyen szabad vagy jobbágy alattvalónak, hogy néhány hivatalnok hiányosan kiadott engedélye alapján az országból elköltözzön; előbb mind a nemesi, mind a számadó hivataloknak meg kell vizsgálniuk alaposan: az illetőnek (távozónak) milyen vagyona és adóssága van, milyen örökség várományosa, maga és övéi miképpen viselkedtek; ezen felvilágosítást - a vonatkozó jegyzőkönyvekkel és igazolásokkal részletezve - a nemesi és számadó hivatalnokok együtt és hiánytalanul küldjék át a nagyfejedelmi kormányzó hivatalhoz azzal a javaslattal, hogy az országból elköltözni szándékozónak ez (ti. a kivándorlás) megengedhető-e; elvárt, hogy a kegyes engedély kézhezvételekor (kiadásakor) a Magyarországra kivándorlókat minden egyes alkalommal érthetően és nyomatékosan felvilágosítsák: esetleges jövendő visszatérésük alkalmával maguk számára már semmilyen védelmet nem élvezhetnek, hanem bizonyosan és kétséget kizárva értsék meg, hogy csavargóknak fogják őket tartani, nem tűrik meg majd őket az országban; ugyanazok (a távozók) sem a pótadóból, sem a levonásból, sem a megváltásból a legkisebb engedményt sem kapják. Egyébként haladéktalanul küldjenek be egy jelentést arról, hogy a nagyfejedelmi őkegyelmességének kormányzata idején ezideig hány alattvaló hagyta el az országot, és hová költözött, valamint az okot is, ami erre kényszerítette őket. Ehhez igazodjék valamennyi nemesi és számadó hivatalnok; (e rendelkezés) szigorú betartását komolyan ajánljuk. Würzburg, 1724. április 24. Nagyhercegi Kancellária Würzburg« Mégis sokan nekivágtak az útnak. Más társaikhoz hasonló módon érkeztek meg az elekiek is, akikről Johann Stöckl kimutatja nyelvjárási és •519