Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 4. szám - SZEMLE

zeik pótlására, gazdaságuk megszilárdítására és fejlesztésére ösztönözte. Kedvezően hatott az az állami beavatkozás, amely a rendelkezésre álló munkaerő, állati és gépi vonóerő, eszközök, felszerelések, készletek célszerű felhasználását segítették. Nyolc táblázatban adatok soraival ábrázolja a vetésszerkezetnek, a legfontosabb húsz növényféle terméseredményeinek, a mezőgazdasági beruházásoknak alakulását az 1931-1955 közötti években, az újjáépítés, a hároméves terv, az első ötéves terv időszakában. Végső következtetésként megállapítja, hogy a mezőgazdaság a felszabadulás után »...az akkor helyes, új érdekeltségi viszonyra építve példátlan regenerációs képességet mutatott. A felszabadulás utáni legsúlyosabb éveiben pedig - különösen az 1952-1953. évi kulminációs pont táján - a teherbíró képesség különlegesen nagyfokú szilárdságáról tett bizonyságot.« Az előzőekben említett négy tanulmány az országos összképet vetíti az olvasó elé. E tanulmányokat mintegy kiegészíti, az országos összképet színképekre bontja a különböző tájegységekben, régiókban folyó kutatások eredményét közreadó további kilenc tanulmány. Ezek közül négy - Kisasszondy Éva: A földigénylő bizottságok Tolna megyében; Molnár Pál: A földosztás Észak-Magyarországon; Szabó Ferenc: A földreform mérlege a Viharsarokban; Filep fános: A »Földet vissza nem adunk« mozgalom Szabolcs megyében - az 1945. évi földosztás végrehajtásának körülményeit, eredményeit vizsgálja. E tanulmányok közül külön érdeklődésre tarthat számot a Békési Élet olvasói előtt Szabó Ferenc tanulmánya. A szerző korábbi kutatásainak eredményét »A földreform főbb kérdései Békés megyében 1945-ben« című tanulmányában foglalta össze. (Megjelent a »Békés megye 1944-1945-bcn« című kötetben, 1975. E korábbi tanulmányában elsősorban az 1945 tavaszához és nyarához kapcsolódó fontosabb kérdéseket dolgozta fel. (A földreformot követelő népmozgalom; a földosztás megszervezése, a földosztó szervek megalakulása és összetétele; a kiosztásra kerülő föld radikális igénybevétele és felosztása; a kiosztott föld megművelésének nehézségei 1945-ben; az első termelőszövetkezeti kezdeményezések 1945 tavaszán.) A szerző a földreform témakörében folyó kutatásait itt kiterjesztette" a »Viharsarok« egész területére. Jelen tanulmányában a három délalföldi megye (Békés, Csanád, Csongrád) felszabadulás előtti birtokviszonyainak és agrárnépességének struktúrájából kiindulva azt vizsgálja, hogyan változtatott azokon az 1945 tavaszán végrehajtott földosztás, az évtizedek alatt felhalmozódott ellentmondások közül melyeket sikerült a földosztással megoldani, s melyek megoldása maradt a későbbi évek feladatául. A mérleg egyik oldalán részletes adatokkal bemutatja az 1945. évi földosztás sorsfordító szerepét. Legnagyobb jelentőségű eredményének a földreform elé kitűzött fő cél megvalósulását, a feudális eredetű birtokstruktúra megváltoztatását jelöli és veszi vizsgálat alá. A nagybirtokrendszer felszámolásával húszezer uj viharsarki parasztbirtok jött létre, s további mintegy harmincezer törpebirtok területe gyarapodott. Közel félmillió kat. hold föld került a juttatottak birtokába. A mérleg másik oldalán azokat a kérdéseket veszi elemzés alá, amelyeket még oly radikális földosztás sem tudott megoldani. Ezek közül első helyen a »sok igénylő - kevés föld« problémáját tárgyalja. A »sok igénylő - kevés föld« ténye két irányba hatott. Egyrészt arra ösztönözte, sőt, a félévszázad alatt felfokozódott földéhség arra kényszerítette a földosztó népi szerveket, hogy »a radikálisan megszerezhető földterület maximumát« osszák ki az igénylők között. Azonban még e radikális igénybevétellel sem lehetett a földigénylők jelentős részének földet adni, mintegy 95 ezer nincstelen továbbra is föld nélkül maradt. Ennek a rétegnek a helyzetét vizsgálva megállapítja, hogy a földreform utáni üzemi viszonyok következtében megfogyatkozott munkalehetőségek és egyéb okok miatt időszakos munkanélküliség súlya alatt éltek. Másrészt az újgazdák közel kétharmadának csak 5 kat. holdon aluli terület jutott. Az új birtokstruktúra elemzésével bizonyítja, hogy a földreform, kellő földmennyiség hiányában, a Viharsarokban sem tudott elindítani számottevő középparasztosodási folyamatot. Rámutat, hogy a gazdaságok kis területén túl az elmaradott termelési szerkezet, tőkehiány, a felszerelés és igaerő hiánya lehetetlenné tette az újgazdák nagyrészének »a középparaszti státus felé való közeledést«. A szerző e megállapításával a »középparasztosodásról« folyó vitában azok álláspontját erősíti, akiknek véleményét talán legmarkánsabban Orbán Sándor fogalmazta meg: »A földreform radiklaizmusa, forradalmi tartalma sokkal inkább kitűnt abban, amit meg•508