Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 3. szám - SZEMLE

lenül a megyében élő nemzetiségi lakosság történetével vagy életmódjával foglalkozik (pl. Haan Lajos: Békéscsaba története, az OSzK kézirattárában őrzött Haan-napló vagy a Tessedik-írások). Ez utóbbi témakört gazdagítja a sorozat legújabb, 20. kiadványa, a „Szlovákok Békéscsabán - Slováci v Békésskcj Cabe," amelynek anyagát Krupa András válogatta és gondozta. Bár a „Szlovákok Békéscsabán" a sorozat kiadói koncepcióját nem bontja meg, mégis kiemelném a kiadvány eddigiektől eltérő voltát, új vonásait. A kétnyelvű, magyar és szlovák, könyvet a Békéscsabán 1980 szeptemberében megrendezett II. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia alkalmából adták ki, valószínűleg azzal a kettős céllal, hogy a konferencián résztvevő hazai és külföldi kutatók figyelmét ráirányítsák a múlt helyi hagyományaira, s egyúttal mai lehetőségeinket is demonstrálják. A kötet kétnyelvűsége, s erre a kiadvány bevezetője is utal, nemes hagyományt ébreszt és vállal, hiszen Haan Lajos, Czinkotszky Márton és mindazok, akik a Békés megyei szlovákságról írtak, igen gyakran párhuzamosan, magyarul és szlovákul jelentették meg műveiket, helyesen ráéreztek a kétnyelvűség igényére és hasznosságára. A „Szlovákok Békéscsabán" három tanulmány újraközlésére vállalkozott. Ágoston János „Csabának leírása" eredetileg 1826-ban, a magyar Tudományos Gyűjteményben látott napvilágot. Nemcsak azért jelentős írás, mert ez az első, nyomtatásban megjelent hosszabb tudósítás a nagy alföldi településről, hanem azért is, mert benne Ágoston Békéscsaba alapos társadalomrajzával ismerteti meg az olvasót. A másik két közlemény, J. Pr. Bella „Slováci v Békéáskej stolici" (Szlovákok Békés megyében) és egy eddig ismeretlen szerzőtől származó „Ludové zvyky a povery v B. Cabe" (Népszokások és hiedelmek Békéscsabán), az egyik legtekintélyesebb szlovák irodalmi és művelődési folyóiratban, a Túrócszentmártonban kiadott Slovenské pohl'ady 1902. évfolyamában jelent meg. Az újra megjelentetett tanulmányok eddig sem voltak ismeretlenek a magyar és a szlovák szakemberek előtt. De forrásként elsősorban néprajzi és etnikai vonatkozású leírásaikat és településtörténeti adataikat használták fel. Pedig most újraolvasva, egymással összevetve ezeket az írásokat kitűnik, hogy - s ez elsősorban Ágostonra és Bellára vonatkozik - gazdag tárházai koruk társadalmi problémáinak, az etnikai változások folyamatának stb. Ezekből csak néhányat szeretnék kiemelni. Ágoston nemcsak kitűnő megfigyelő, hanem sok mindent tud a magyarországi társadalmi-gazdasági fejlődésről, illetve a lemaradás okairól, s ezt kutatja Békéscsaba társadalmi jelenségeiben is. Leírja pl. a békéscsabai gazdagparaszti réteg kialakulásának okait, a fejlődés több kedvező összetevőjét, de figyelmeztet arra is, hogy ez a fejlődés megtorpant, hiányzik már a belterjes, a „pallérozott" gazdálkodás, de ehhez viszont hiányzik az ösztönző erő, a hazai piac. További kutatásra késztet Ágostonnak az a kitétele is, hogy a gazdag hagyományokkal rendelkező szlovák nyelvű evangélikus oktatás tartalmában, nevelési módszereiben akkor már nem tud lépést tartani az egyre törekvőbb katolikus iskolai oktatással. Pontos képet kapunk a lakosság foglalkozási struktúrájáról („A' lakosoknak tsak kisded része űzi a' kézi mesterségeket, 103. priv. Czéhbcliek. - A' többi része a' lakosoknak föld-míveléssel, barom, 's juh' tenyésztéssel foglalatoskodik. -"); a szlovák férfiak és nők antropológiai sajátosságairól. Az északi szlovák etnikai területről elszármazó J. Pr. Bella, aki húsz éven keresztül tanítóskodott Békéscsabán, a nyelvszigeten elsősorban az etnikai sajátosságokra figyel fel, és tanulmányában azokat emeli ki. így ír a szlovákok közé megtelepedett bihari románok elszlovákosodásáról, a felesége nevét felvevő férj kettős családi névhasználatáról (pl. Kovác - Mazan, Macák - Henteä, Achim Franko stb.), a névmagyarosításról; az összegyűjtött békéscsabai családnevekben elsők között fedezi fel a vezetéknév és az elszármazási hely összefüggését (bár ez utóbbi igen sokszor már nem az eredeti szülőhelyre, hanem esetleg a korábbi megtelcpcdési helyre utal). Bella megemlíti az 1890-cs lakosságösszeírás adatait is, amikor még a békéscsabaiak négyötöde szlováknak vallotta magát. Ezt azért emeljük ki, mivel ez az adat némiképpen módosítja a történeti irodalomban eddig képviselt nézetet, hogy az etnikai tudati asszimiláció első nagyobb hulláma éppen erre az időszakra esik. Ezek az értékes korrajzok arra ösztönöznek, hogy minél hamarabb számba vegyük s történeti és szociológiai szemszögből értékeljük a magyarországi szlovákokról eddig megjelent irodalmat, hasonlóképpen, amint azt Krupa András néprajzi vonatkozásban már megtette. •388