Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 3. szám - VITA - Berecz János-Nemes Pál-Vámos Imre: Néhány megjegyzés Radnai Mikes "A dombegyházi Attila-hagyomány új megvilágításban" című művéhez

magát ebbe a témába, s mint valami megszállott dolgozott rajta másfél évtizeden keresztül. Leveleiben véleményeket kért ismert tudósoktól, vitatkozott, érvelt, követelt, s olykor már majdnem könyörgött. Anyagi támogatásról, amire nagy szüksége lett volna, csak tartózkodóan, majdnem szégyenlősen írt, s csak akkor, amikor e „hobbyja" miatt tényleg alig maradt pénze. Maga finanszírozta kutatásait, ami bizony nem volt olcsó mulatság egy vékonypénzű vidéki banktisztviselő számára. A helyi szervektől sem kapta meg a remélt segítséget. Fájó szívvel konstatálta, hogy a magyar régészeti kincsek még nem részesültek kellő védelemben, a szocialista mezőgazdaság nagy gépei, no persze elsősorban a nemtörődömség, olykor pótolhatatlan régészeti leleteket tettek tönkre, semmisítettek meg. S akárhová is fordult, nem kapott segítséget a magyar történelmi emlékek megmentéséhez sem. Furcsának tartotta, hogy régészeink java részét csak a római régészeti emlékek érdeklik, s oda sem figyelnek arra, hogy pl. Dombegyház határában a XII. században épült klastrom romjai enyésznek. Levelezett a dombegyházi, a kétegyházi, a battonyai halmok, kurgánok megkutatása érdekében is, de eredmény nem született. Sehol semmi. Radnai Mikes levelezéséből határozott, célratörő s meg nem alkuvó egyéniség arcképe rajzolódik ki. Csak egy idézetet ennek a bizonyítására. Csallány Dezső Szabolcs megyei múzeumigazgatónak 1969. március 31-én írt válaszlevelében - miután a címzett óvatosságra intette és némileg bírálta is Radnait - a következőket írta: „A dombegyházi, illetve most már a dombegyházi - battonyai dolgommal kapcsolatban - volt időm átgondolni, újraértékelni -, tigy összegezem, hogy alapvetésében helytálló. Nem tudtam eddig számottevő és döntő ellenérvet találni. Pedig »vadásztam« őket. Az egyetlen komoly ellenvetés: ott kell vélelmezni a hun uralom központját és Attila sírját is, ahol eddig e legtöbb hun, vagy hunkori lelet előkerült, illetve amely előkerült leletekről a régészet tud, nem döntő ellenérv. Ha holnap Bihar megyében kerül elő még nagyobb hun lelettömeg, akkor odatáncolunk, ha holnapután Békésben, akkor oda tűzzük a zászlót? Én éveken át (1942-től 1950-ig) településügyekkel foglalkoztam, s amikor a dombegyházi Attila-hagyomány realitásának igazolásához hozzáfogtam, tudatosan ezen a síkon keresztül közelítettem meg elsősorban - és végig - ezt a kérdést. S a népvándorláskori településügyi törvényszerűségek (feltételek, meghatározó tényezők stb.) erősebb érvek és törvényszerűségek, mint az ismert régészeti leletek. Utóbbiak esetlegesek, járulékosak is lehetnek... Nem félek a komoly ellenvéleménytől! Most már ott tartok. Ezt fel tudom mérni. De hát még nem ismeri senki a teljes adat- és érvanyagomat. Amit a Békés megyei Népújságban - korrigáltak, beleírtak, átírtak - publikálhattam, az csak igen vékony eredményváz, alapérvelés nélkül. Valamit adtam az érvelésből is... »Battonya« is megáll a talpán, ennél megérveltebb hunközpont-elméletet eddig nem tudtam megismerni. Lehet, hogy némileg korrigálni lehet a kidolgozást... Nem törődöm azokkal, akik azzal a bizonyos koponyával (amelyet Gerko torzított koponyájának vélelmeztem; kutatás nincs vélelem nélkül) kapcsolatban a »kinevetés« módszeréhez folyamodtak. Az a dolog még nincs lezárva, befejezve! Komplex elméletet kreáltam Attila dombegyházi sírkutatásához. S ezt régészeti érvekkel alá is tudom majd támasztani. (Eddig még le sem írtam.) Ezt a témát nem lehet mai szemmel nézni, és nem sablonokon keresztül. Attila rendhagyó eset volt". így és hasonlóképp harcolt Radnai Mikes a maga vélt igazáért. Már csak ezért is, nagy áldozatkészségért cs törhetetlen tenniakarásáért, optimizmusáért is megérdemli, hogy fő műve posztumusz nyilvánosságot kapjon. De szerintünk nem csak ezért-•• Radnai Mikesnek néhány olyan következtetése van, amely számos szakember és laikus, köztük a mi véleményünk szerint is alaposabb tanulmányozást érdemelne. Lehet, hogy némelyek unottan legyintenek, amikor a hunokról és Attiláról hallanak, mondván, hogy a téma agyoncsépelt, semmilyen megbízható fogódzó nincs s semmi értelme oly sok időt pazarolni a hunok históriájára. Nem hisszük, hogy igazuk van ezeknek az embereknek. Tudjuk, hogy a terület, amelyen élünk, a népek vándorútja volt; nem hisszük, hogy érdektelen lenne a most itt élő nép, de a tudomány számára sem, többet megtudni hazánk földjének múltjáról, az itt élt népek életéről, tetteikről, szokásaikról. Különösen ha olyan népről van szó, mint a hun, amely óriási birodalom kovásza volt, s amelytől rettegett Európa és Ázsia egyaránt. Képes-e azonban az amatőr történész és régész a hunok eddig ismert magyarországi történetéhez •335