Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 3. szám - MŰVELŐDÉS - Bencsik János: A Szeghalmi Helytörténeti Közgyűjtemény életrajza

Adyval is. Talán legjellemzőbb példája ennek az, hogy a Nagyváradon működő Ady Endre Múzeum törzsanyagát 1943-ban a Szeghalomról elköltözött Rozsnyai Kálmántól (aki Nógrádverőcére került) vásárolták meg az akkori szervezők. A muzeális gyűjteményt már Szeghalmon sokan ismerték és megcsodálták. A paraszti élet hagyományos (néprajzi) tárgyai mellett tehát fontos szerepet kell biztosítanunk a közgyűjteményben a művelődéstörténeti anyagnak. Máris megbecsülendő értékű emlékanyag került Sinka István, Szeghalmi Gyula, Fülöp Károly tanár hagyatékából a Helytörténeti Gyűjteménybe. Egyik legfrissebb szerzemény a Nussbautn-hagyaték, melynek 1980 nyarán jutottak birtokába. A közgyűjtemény törzsanyaga, az irodákkal egyetemben ma egy magánlakásban (volt főjegyzői lak, Hunyadi u. 1/2.) húzódik meg. Itt dolgozik Miklya Jenő - miután valamelyest megerősítették munkatársakkal - harmadmagával, s gyűjti, dolgozza fel a mindig gyarapodó anyagot. Itt tervezgeti a közeli átköltözés munkálatait. Addig azonban továbbra is ide, s más ideiglenes raktárba halmozza fel Szeghalomnak és környékének gazdag tárgyi és szellemi hagyatékát, magnószalagokat, fényképfelvételeket, kéziratokat stb. Közel 2 évtized alatt sikerült neki és másoknak (akik hasonlóul a kultúra megszállottai, apostolai) újjáéleszteni, avagy újraszervezni a századelőn megvolt szellemi műhely eszmeiségét is. Szép tervek születtek itt az utóbbi évtizedekben. Csak hogy a Sárréti Napok rendezvényeire utaljak. A honismereti irodalmat gyarapították a Sárréti írások (Szeghalom, 1965.) köteteivel. A próbálkozás bázisának erőtlenségét azonban a második kötet „olcsóbb" megoldása is bizonyíthatja. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a „néprajzi és helytörténeti antológia" 1965-ös kötetének csak kárára van az eszmeileg tisztázatlan, művészi illusztrációs anyag. Szegényebbek lettek a szeghalmiak néhány szép néprajzi fotóval, szakrajzzal. Ebből is, meg a Szeghalom (történeti, néprajzi és földrajzi tanulmányok, 1979.) kötetből is világossá lehet előttünk, hogy e közösség műhely-szigetként őrizgette önmaga értékeit. Az 1979-es kötetben summázódott mindaz a kutatási eredmény, amely képes szellemi hátteret teremteni (mert ez szükséges!) a leendő Sárréti Múzeumnak, éppen szorgos, kíváncsian kutató szellemisége révén. Mert a múzeumok igazi „barátai" azok, akik nem rácsodálkoznak a múltra (éppen a múzeum jóvoltából), hanem előbb munkásságukkal segítik világrajönni, azután terebélyesedni a múzeumi gondolatot. •331