Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)
1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Dánielisz Endre: A békéscsabai konytfésű
Szokatlanul hosszú, 6-8 cm-es fogai hasznos szerepet töltöttek be: a fej hátsó részén rögzítették az egy vagy két ágba fonott s itt kerekded csomóba foglalt, dús női hajat. A kendő vagy kendőcske eltűntével szabaddá vált fésűtábla szinte felkínálta magát a díszítésre. A korábbi keskeny felsőrészt 3-5 centiméteressé szélesedett, amelyre karcolták; préselték, festették vagy lombfűrésszel vágták a mintát. A karcolásos eljáráshoz csak fekete (tehát többnyire bivaly) szarut használtak, mert ezen jól meglátszott a körzővel, cirkuláual rajzolt stilizált virág. Ezeket csak a Békés megyei és az Arad-környéki német (sváb) asszonyok keresték. A minta préselése már bonyolultabb művelet volt. Még egy korábbi munkafázis során a kinyújtott platnit újra melegítették és erre helyezték a szerényen mintázott sablont. Ez készülhetett fémből is, de nagyapám lombfűrésszel körülvágott szarut használt. E kettőt satuban összepréseltek s kihűlés után a platni jól megőrizte a mintát. Most már rajzolás nélkül körül lehetett vágni a fésű cakkos tetejét. Bár tábláját a továbbiak során vékonyították, pucolták és fényesítették, a bepréselt minta az utolsó munkafázisnál, a görbítésnél - érdekes módon kiadta magát. Ez a díszítési mód az első világháború idejéig Békéscsabán is divatban volt. A sablonokat nagyapám egy dobozban őrizte, amelyek az eltelt hat évtized során elkallódtak, lévén, hogy D. Endre II. már nem használta. Ennél a technikai eljárásnál említem meg, hogy képet kívánván kapni a kontyfésűk alföldi elterjedtségéről, a szegcdi Móra Ferenc Múzeum és a debreceni Déri Múzeum teljes fésűanyagát és dokumentációját áttanulmányoztam. így derült ki, hogy míg a Szegeden őrzött, Kiskunfélegyházáról származó gyűjteményben alig találunk présmintát, addig a hajdúböszörményi gazdag választékot kínál. 1 1 Többsége levél- és virágmotívumok sorozata, fűzére, de számottevő az ügycsen összeállított mértani elem is (körök, egyenes és hajlított vonalak, recézés). Századunk első évtizedéig a szaru festését is alkalmazták. A világos színű kontyfésfít fényesítés után sárgltó lébe mártották, ami boltból vásárolt, egyszerű porfestékből készült. így az eredetileg tarka, csíkos szaru egységes, sárgás színt kapott. A barna nők inkább ezt vették, mert jobban kiviláglott sötét hajukból. Ez az eljárás Debrecenben sem volt ismeretlen. N. Bartlia Károly leírása szerint „a festett, spriccolt, levélmintás fésűk már nem forma után készültek; szabadkéz volt engedve a mester ügyeskedésének. 1 2 A Déri Múzeum egy igen szép festett fésűt őriz. Az áttetszően világos táblára barna levélmintákat rajzolt a mester, sőt a fogakat is széles ecsetvonásokkal barnította, tarkította. 1 3 A lombfűrésszel vágott, áttört díszítésű kontyfésűk voltak a legelterjedtebbek s a leginkább keresettek. (Nem szólok itt a mindennapi fésülködést szolgáló készítményekről). Ehhez a mester eldrajzolta a mintát, s a papírt enyvvel a platnira ragasztotta. A ceruza nyomán lombfűrésszel körülvágta cakkos vagy hajlított vonalú tetejét, majd kivágta táblájának díszeit. A papírmintát állott vízben leáztatta, hogy még néhány alkalommal felhasználhassa. Egyébként a minták sokszorosítását a fésűsök igen egyszerűen, ötletesen oldották meg. Az elkészült kontyfésűt még görbítés előtt hígított kékítőbe, lila tintába vagy barna festékbe mártották, és jó minőségű papírra nyomták. 1 4 Adandó alkalommal ezeket ragasztották a szaru platnikra. E kismesterség a kontyfésűkkel emelkedett a népművészet magasságába. A nagyapám használta száznál több minta a formák eredetiségével, változatosságával s a díszítőelemek bámulatos gazdagságával tűnik ki. Ezt nem az utódi elfogultság mondatja velem, de N. Bartha Károly - a debreceni fésűsökről szólva - is hasonlóképpen vélekedik: „Bármennyire •309
