Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)
1981 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bereczki András: Visszapillantás az V. ötéves tervre
A könnyűipar termelésének gyorsabb ütemű növekedését általában munkaerő- és anyagellátási gondok, a munkaigényesség fokozódása, a divatigények gyorsütemű változása akadályozta. A mennyiségi elmaradás mellett azonban a termékek minőségének javítására, a piacképesség fokozására törekedtek a vállalatok. A megye iparának fejlődésére fő vonásaiban a középtávú terv célkitűzéseinek megfelelően fejlődött, erősödött az intenzív jelleg, a változó körülményekhez való igazodás. Az V. ötéves tervidőszak folyamán az építőipar tevékenységét megkülönböztetett figyelem kísérte a megyében. Altalánossá vált az a felismerés, hogy a megye társadalmi-gazdasági előrehaladásának egyik kulcskérdése az, hogy az építőipar mennyiben tud eleget tenni a vele szemben támasztott igényeknek. Az építőipar fejlődése megyénkben nem tudott lépést tartani a kereslettel, ezt a hiányt kiilső kapacitás bevonásával is, csak részben sikerült ellensúlyozni. Mezőgazdaság Az V. ötéves terv célkitűzései, valamint a tervidőszak során hozott párt- és kormányhatározatok a korábbinál nagyobb feladatok elé állították a mezőgazdaságot. A megye mezőgazdasága - az ismétlődő kedvezőtlen természeti tényezők ellenére - többnyire teljesítette a vele szemben támasztott követelményeket. A korszerű, iparosodó nagyüzemi mezőgazdaságban, a komplex termelési eljárások elterjedésével meggyorsult a termelés koncentrációja, szakosodása. A mezőgazdaságban elért eredmények - a termőterület és a létszámcsökkenés mellett teljes egészében a termelékenység növelésével valósultak meg. A mezőgazdaságban jelentős beruházások valósultak meg. A növénytermelés szerkezetében lényeges változással nem számolt a terv. A megyében főként a búza és kukorica a két fő növény, amelyet legnagyobb területen termelnek, ez a két kultúra adja a mezőgazdaság bruttó termelési értékének egynegyedét. Az V. ötéves terv átlagában a búza hektáronkénti termésátlaga mintegy egyharmadával több volt, mint a IV. ötéves terv időszakában. Az állattenyésztés a növénytermelésnél és a tervezettnél is dinamikusabban fejlődött. A megye állatállománya összességében a célkitűzéseknek megfelelően alakult. A mezőgazA MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMEK FONTOSABB NÖVÉNYTERMESZTÉSI ADATAI Vetésterület, 1000 ha Termésátla g to/ha Megnevezés 1971-751976-80. 1971-75. 1976-80. évek átlaga Búza 133 122 3,4 4:4 Kukorica 70 »3 5,3 6,0 Cukorrépa 15 16 32,» 35,2 Napraforgó 18 24 1,2 1,5 Silókukorica 13 20 18,7 19,2 Lucerna 39 36 4,7 5,6 211