Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hévvizi Sándor: Gyoma regionális köznyelvének néhány vonása

tanulmányozását szolgáló munkálatokat, s ennek eredményekent minél hamarabb megfelelő összefoglalást kell a közönség elé bocsátani...; ... nyilvánvalóvá vált egy további és eléggé égető probléma: a regionális köznyelvi kifejezésformákról való ismereteink szinte teljes hiánya...; ... De szinte semmiféle támpontot nem találunk akkor, amikor valemennyire is objektív fogódzókat próbálunk keresni arra nézve, hogy mi van e két szélső réteg: a központi irodalmi-köznyelvi meg a provinciális-nyelvjárásos formák között. Pedig vannak regionális köznyelvi változatok, melyek nagyobb városainkban, műveltjeik ajkán élnek, és jelentős hatókörűek." (vö. Derne László: ,,A magyar kiejtés kézikönyve" előmunkálatairól. MNy. LXVI, 146., 151). Imre Samu is hasonló megállapításokat tesz e témával kapcsolatban, s továbbmenve meghatározza a regionális köznyelv fogalmát. Mint írja: ezen a területen eddig kutatómunka lényegében alig folyt. Regionális köznyelven a beszélt nyelvváltozatoknak azt a típusát értjük, amely - elsősorban fonológiai-fonetikai, de kisebb mértékben grammatikai és lexikai jellegzetességei tekintetében is - az irodalmi nyelv igényes beszélt változata (a köznyelv) és a nyelvjárások között helyezkedik el; tehát tipikusan átmeneti kategória. Azt, hogy regionális köznyelvekről magyar viszonylatban beszélhetünk, tapasztalati tények kétségtelenné teszik...; ... Az ilyen jellegű ismereteink azonban - tehát hogy melyek azok a nyelvjárási sajátosságok, amelyek a regionális köznyelvben is jelentkeznek, s melyek azok, amelyek általában nem - meglehetősen szerények, bizonytalanok, nemegyszer eléggé szubjektív jellegűek. Az átmeneti jellegből következően ugyanis a regionális köznyelvek sajátos jellemző vonásai minden bizonnyal elmosódnak, nehezen foghatók meg, vagy legalábbis sokkalta nehezebben, mint akár a köznyelvé, akár a nyelvjárásoké...; ... arra gondolok, hogy főképpen az értelmiségi munkakörök középső és alsó szintjein dolgozók köréből kerül ki a regionális köznyelvet beszélők nagy többsége...; ... A regionális köznyelv beszélt nyelvi változat. Vizsgálata tehát csak az élő nyelvből rögzített adatok (szövegek) alapján lehetséges, s ezt a helyszínen kell megszerezni megfelelően kiválasztott adatközlőktől." (Imre Samu: A regionális köznyelvi kutatásokról. MNy. LXIX, 257-258). - (Megjegyzés: Imre Samu ezen cikkében olyan világosan adja meg a regionális köznyelv lényegét, mibenlétét, hogy a tőle vett idézetet szükségesnek tartottam ilyen terjedelemben közölni). E kutatáshoz ad támpontot Derne László is egyik cikkében, ahol többek között felhívja a figyelmet arra, hogy a gyűjtőnek biztosítania kell az adatközlés élményszerűségét, folyamatosságát, elbeszélő jellegét (vö. Derne László: A regionális köznyelvi kutatások kérdéséhez. MNy. LXIX, 260-266). Imre Samu: Megfigyelések a magyar nyelvjárások változásáról (ÁNyT. VIII, 85-104) című tanulmányában részletesen kitér a nyelvjárások változásának, pusztulásának okaira, irányára és ezzel együtt a vizsgálandó kérdésekre. Fentebb már idéztem Imre Samu írásából azt, hogy véleménye szerint a regionális köznyelvi kutatást főképpen az értelmiségi munkakörök középső és alsó szintjein dolgozók körében célszerű végezni. Szathmári István kiszélesíti az adatközlők körét, amikor azt mondja:,,... adatközlőink közé be kell vonnunk minden foglalkozás képviselőit, a kisebb műveltségi szintűeket és a fiatalokat..." (Szathmári István: Gondolatok a regionális köznyelvek kutatásáról. MNy. LXX, 312). E kisebb tanulmányok, cikkek mellett feltétlenül meg kell említenünk G. Varga Györgyi: Alakváltozatok a budapesti köznyelvben (Ak. K., Bp., 1968) című nagyobb lélegzetű munkáját, amelyben Budapest köznyelvét, annak változásait vizsgálja. O az adatait indirekt módon gyűjtötte (kérdőív, kikérdezés), mellőzve az élőnyelvi közvetlen vizsgálatot, amely talán még pontosabb képet adott volna a köznyelv állapotáról. 22