Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kibédi-Varga Lajos: A KISZ kommunista jellegének erősítése Békés megyében (1974-1979)

nem megoldott még a Békés megyei székhelyű vállalatok KISZ-bizottságainak koordiná­ciós tevékenysége sem. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben működő alapszervezetek közül főleg azok­ban fejlődött a gazdasági építőmunka, amelyeket üzemi KISZ-bizottságok irányítanak. Az intézményi alapszervezetek közül a pedagógusokéi fejlődtek az utóbbi években számot­tevően. A középfokú tanintézetek KISZ-alapszervczeteiben lassú, de egyenletes fejlődés tapasz­talható annak megítélésében, hogy a tanulmányi munkában való képesség szerinti helytállás éppen úgy alapkötelezettségük, mint a dolgozó fiataloknál a gazdasági építőmunka. A szem­léletváltozást segítette az új típusú tanulmányi mozgalom bevezetése. Ezáltal nőtt a közép­fokú tanintézetek KISZ-szervezeteinck tekintélye a tanárok és a szülők körében is. A fiatalok szabad idejének hasznos eltöltése érdekében történtek kezdeményezések, pl. az Edzett ifjúságért tömegsport mozgalom meghirdetése, illetve a Művelt Ifjúságért akcióso­rozat. Összességében azonban megállapítható, hogy ezen a területen sem a KISZ, sem az if­júság nevelésében érdekelt gazdasági és tömegszervezetek nem használták ki a már meglévő lehetőségeket sem, nem is szólva arról, hogy nagy számú ifjúsági mikrorétegek bizonyos szórakozási lehetőségei rendkívül alacsony színvonalon lettek csak kielégítve. Ezen a terü­leten a következő időszakban annak a felismerésnek alapján kell majd tevékenykedni, amely szerint a fiatalok személyiségének sokoldalú formálásához, a kommunista neveléshez a sza­badidős tevékenység is szervesen hozzá tartozik. A KISZ-tagság tevékenységének kereteit jórészt az egyéni feladatvállalások és közösségi megbízatások végrehajtása jelentette. A leg­nehezebb problémát az ún. „testre szabott" vállalások adása jelentette. Véleményem szerint az egyéni feladatvállalásoknak és a közösségi megbízatásoknak a következő főbb kritériu­moknak kell megfelelniük: a közösség érdekeinek: az egyes KISZ-tagok érdeklődésének; segítsék elő személyiségük fejlődését; teljesítésük erőt próbáló legyen. Az egyes KISZ-tagok tevékenységében a kommunista jelleg erősödése mindenekelőtt ab­ban tükröződik, hogy tudatosan vállalnak közösségi megbízatásokat, s egyre inkább érzik a vállalások végrehajtásának felelősségét saját közösségük előtt. Felismerik, hogy tevékenysé­gükkel önmaguk képességeinek, alkotóerejének kibontakozását is elősegítik. A KISZ-tagok­nak az ifjúsági szövetséghez való érzelmi kötődésének erősödését ebben az időszakban első­sorban a saját alapszervezeti közösségükhöz való kötődésük erősödése jelzi. Napjainkban, amint azt pártunk XII. kongresszusa is hangsúlyozta, fokozódik az igény az emberek alkotókészségének, tudatos tenniakarásának szélesebb körű kibontakoztatására. Tudjuk, hogy a fiatalok különösen fogékonyak az új iránt. Szeretnének kitűnni társaik kö­zül, s a jó az, ha munkájukkal és tehetségükkel. A KISZ felelőssége is az, hogy az ifjúság fel­készültsége, alkotóereje, tenniakarása mennyiben szolgálja pártunk politikájának megvaló­sítását. Az ifjúsági szövetség mozgalmi munkájának középpontjába ezért - még inkább, mint eddig - az egyes fiatalt kell állítani. Meg kell ismerni a KISZ-tagok képességeit, am­bícióit. Bátorítani kell kezdeményezőképességüket, ugyanakkor a közösség erejével óvni kell őket a meggondolatlanság, a felületesség veszélyeitől. Úgy kell dolgozni, hogy minden egyes KISZ-tag érezze: a Kommunista Ifjúsági Szövetség tevékenységében fontos szerepe van és mindaz, amit a szövetségben a kommunista jelleg erősítése jelent, az őérte történik. 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom