Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 2. szám - 90 ÉVE KEZDŐDTEK A VIHARSARKI AGRÁRMOZGALMAK - Szabó Ferenc: Kutatási feladatok a Viharsarok kapitalista kori történetében - a településrendszer és a lakosságszám tükrében

Vesztő 33,4%-os népességszaporodása szintén kiemelkedő. Ugyanakkor az 1900-1941 közötti ellenpólus: Szarvas lakossága majdnem 3%-kal csökkent; Gyuláé, Békésé és a kisme­zővárosok nagyrészéé meg csak nagyon mérsékelten, lényegében csak a természetes szapo­rodás révén növekedett. (2. táblázat.) A népességalakulás országos viszonyszámai a tágabb összefüggések felismerésében segíte­nek valamit, a lokális arányváltozások magyarázatát azonban a táj és az egyes települések viszonyaiban kell megtalálnunk.' 5 Ez alkalommal nem vállalkozhatunk többre néhány tele­pülés példaszerű kiragadásánál. Békéscsaba és Orosháza 1900 előtti népességnövekedésében a vasutak kiépítése utáni fellendülésnek, a kézmfíiparosok és kereskedők növekvő számá­nak megközelítőleg akkora szerepe lehetett, mint a tanyás gazdálkodás kifejlődésére támaszkodó, a gabonatermesztés mellett jelentős állattartást, piacratermelést megvalósító paraszti agrárkultúrának. Mindkét településnek jelentős környékbeli vonzása volt, a váro­sias funkciók ellátását szolgáló rétegek irányában is. Igazolásul - a lakosítási határozatok feldolgozásával - Orosháza adatait fogjuk idézni: Az 1870-ben 14,5 ezer, 1900-ban 21,5 ezer lakosú településen 1870 és 1900 között 330 lakosítási határozat született. (Ot esztendő adatai nem maradtak meg.) Ebből 227 esetben - 69% - iparosok, kereskedők, iparos és kereskedő segédek kapták meg a helyi illetőséget. A 25 év alatt Orosházára települők mintegy 85%-a az Alföld különböző vidékeiről, kb. felerészben ötven kilométer sugarú körzetből, tehát a közvetlen környékből származott. 1 6 Békéscsaba 1900 utáni kiugró népességgyarapodásában - az elmondottakon túl - elsősor­ban a századfordulót követően kibontakozó textiliparnak, az élelmiszeripar és az építő­anyagipar megerősödésének, valamint a város táji forgalmi központ voltának a szerepe mutatkozott meg. Ezekhez 1920 után erősítőként társult a regionális funkció teljesebbé válása, Arad és Nagyvárad szerepkörének részbeni átvétele az új országhatárokon belül, természetesen jóval kisebb területen és gyengébb intenzitással. Mindezek az ipari és keres­kedelmi népesség növekedésében is megmutatkoztak. 1900-ban 15,5%-ot, 1930-ban pedig 26%-ot képviselt Békéscsabán az iparból élők aránya, s közel ötven százalékkal emelkedett 192CH930 között a kereskedők száma. 1 7 Orosházán a belterjes állattenyésztés és az élelmi­szeripar erősödése, Sarkadon a cukorgyár és a kendergyár létesítése, továbbá a korszerűbb uradalmi gazdálkodás teremtette meg az 1900-1941 közötti jelentősebb népességnövekedés alapjait. Sarkad esetében 1920-tól közrejátszott a határmegvonás is, amelynek következté­ben Nagyszalonta korábbi vonzáskörének nagyobb része Sarkadhoz gravitált. Békés megye sajátossága Csongrád megyéhez viszonyítva a kismezővárosok nagyobb száma és nagyobb jelentősége. 1900-ban a népesség 27,0%-a a tíz kismezővárosban lakott, s 1941-ben is 25,7%-kal részesedtek a kismezővárosok a mai megyeterület összlakosságából. Csongrádban ez a településkategória nem tudott megerősödni, a négy kismezőváros a nagy mezővárosok és Szeged vonzásában élt. Mindszent az uradalom szorításában annyira stag­nált, hogy 1857-től 1900-ig mindössze 4,75%-kal emelkedett a lakosságának száma. Kistelek népessége 1870 és 1900 között majdnem megkétszereződött, utána mérsékelten nőtt (9%). Sajátos és rendhagyó képlet volt Kiskundorozsma: 1870-1900 között 58,9%-kal, az 1900­1941-cs periódusban pedig 31%-kal gyarapodott a népessége. A jelenség mögött az 1879. évi nagy árvíz után újjáépülő Szeged munkacrőpótlási és ellátási zónájának kialakulása rejtőzhet. Csongrád megye mai területén a mezővárosok súlya a Békés megyeinél mindig jóval erő­teljesebb volt, a településhálózat egészét meghatározta. (1. táblázat.) A négy mezőváros - Hódmezővásárhely, Makó, Szentes és Csongrád - 1857-1900 között 35,4%-kal, 1900-1941 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom