Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Adatok Békés megye háromnegyed évszázadának kultúrtörténetéhez

siti az is, hogy Jancsovics nyelvészeti munkáinak az előfizetői zömmel a felvidékiek köréből kerültek ki. Új magyar-szláv és szláv-magyar szótárára például többek között M. M. Hodza, a Stúr mozgalom egyik vezetője és Lichard Dániel, Petőfi selmeci tanára is előfizetett, a terjesztést vállaló Slovenskje Narodnje Novini szerkesztősége pedig ezirányú fáradozásainak honoráriumaként még külön 6 ingyenpéldányt is kapott. Ugyancsak Krupa tanulmánya említi Nádor Jenő: A szarvasi ág. liitv. ev. Vajda Péter gimnázium könyvtárának címjegyzékére (Szarvas, 1926-1938) hivatkozással azt is, hogy a 40-es években a helybeli egyházkerületi iskola több olyan cseh és szlovák nyelvi szakkönyvvel rendelkezett, amelyet Jancsovics mintául vehetett saját nyelvtana összeállításához (ragozási táblázatok). Az általa felsoroltak között német és szlovák nyelvűek egyaránt találhatók. Bizonyosan nem tévedünk, amikor azt tételezzük fel, hogy több olyan korabeli szlovák nyelvű irodalmi, politikai ismeretterjesztő mű is szerepelt a szabadságharc bukása után nagyon megrostált könyvtár állományában, amelyet a község lakói is olvashattak közvetlenül a szabadságharc előtt, minthogy Vajda Péter közkönyvtárrá fejlesztette a gimnázium bibliotékáját. Biztos ismereteink vannak arról is, s ez roppant örvendetes tény, hogy Tessedik Sámuel 1780-ban - tehát jóval Széchenyi és Károlyi György angol mintára szervezett kaszinó-mozgalma előtt - megalakította már Szarvason megyénk első „olvasótársaságát". Ez azonban „sajnos, a következő évben feloszlott". Önként vetődik fel a kérdés: vajon hogyan tölthette be elsőrendű hivatását ez az olvasótársaság a fentebb ismertetett nagyfokú analfabetizmus mellett. Nos, Tessedik németül írt ,,A parasztember Magyarországban micsoda és mi lehetne" című művében - egy prédikátor véleményével azonosítva magát - ilyen lehetőséget látott erre: „Az ember ámbár oly sok és oly szép könyveket írjon is a parasztnak, de ha a tanító azoknak esméretessé tételét elő nem mozdítja, akkor ... azok valójában olvasatlan maradnak a faluban". Más szóval: a prédikátornak (oskolamesternek) világosító gyertyává kell lennie a nép körében. Neki (nekik) kell vállalnia (vállalniuk) a nehéz úttörő munkát, mert „minden fáradság és mindennemű írásoknak csúfolódások éppen semmit sem használnak, ha a prédikátor (és az oskolamester) tovább nem akar hatolni". Arra vonatkozóan, hogy kik voltak a szarvasi olvasótársaság tagjai, és milyen iskolai végzettséggel rendelkeztek, vagy hogy valójában miért szűnt meg (a nevelői buzgalom hiánya, vagy a tagok érdektelensége miatt-e) olyan korán, nem maradt fenn részletes írásos emlék. A könyvtári állományról sem. Sokat érő dokumentum lenne pedig: belőle egy szlovák ajkú, jelentős létszámú, városiasodó település sajátos kulturálódási lehetőségét és annak módját ismerhetnénk meg. Az olvasókörök és a kaszinók a XIX. század negyedik évtizedének végétől kezdve váltak ismertté megyénkben. Hogy megfelelő könyvtár birtokában mit jelenthettek ezek mind a kulturális színvonal emelése, mind a tömegek politikai nevelése szempontjából, azt nem nehéz elképzelnünk. Létesítésükhöz, hasznos működésükhöz olyan közhangulat kellett (vajon ez hiányzott-e Tessedik korában?), amelyben azonos volt az egyén és a köz érdeke. Amelyben az egyes intézmények tagjai megértik és magukénak vallják a kor politikai gondjait, irányító elveit és fő célkitűzéseit. A reformkor kultúrpolitikusai szerint a kaszinóknak és az olvasóköröknek az volt a rendeltetésük, hogy „a falu tornyához kötött politikát tágasabb körűvé" tegyék. Hogy gyakori alkalmat adjanak „az eszmecserére a hírlapok közleményei fölött", és „az érdes, merev, parlagias magaviseletű urat ... simább modorhoz" szoktassák hozzá. 54