Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bilibok Péterné: Adatok Tessedik Sámuel haladó egyházpolitikai nézeteiről

Az 179

1-i zsinaton az ortodox szellemet nemcsak, és nem is elsősorban az egyháziak képviselték, hanem az evangélikus egyház világi vezetői, főleg a mágnások és a többi nemesek, azaz a feudális arisztokrácia képviselői. Két évvel a francia forradalom kitörése után nekik volt a legtöbb veszíteni valójuk, ők féltek legjobban a haladástól. A zsinaton a Formula Concordiae köriili vita a papi esküvel kapcsolatosan robbant ki. Mire esküdjenek fel az evangélikus papok felszentelésük alkalmával ? A mérsékeltebbek és modernebbek azt javasolták, hogy csak a szentírásra és az ágostai hitvallásra. Ezt a javaslatot pártfogolták mindazok, akik a két protestáns egyház uniójának eszméjével rokonszenveztek. De tiltakoztak ellene az ortodoxok és azt követelték, hogy az összes evangélikus szimbolikus könyvre történjék az eskü. Ezek között pedig ott szerepelt a Formula Concordiae is, amely lehetetlenné tette volna az egyesülést. A haladóbb felfogású teológusnemzedék egyébként sem tartotta elfogadhatónak eme, eredetileg giinyiratnak szánt, sokszor nyomdafestéket is alig tűrő kitételeket tartalmazó írásműnek esküalapként való elismerését. Ebben az éles vitában az ortodox felfogást képviselő feudális urak támadták a francia felvilágosodás, a német neohumanizmus, a kanti filozófia és a francia forradalom eszméinek hatása alatt álló művelt, haladó papokból, tanárokból, tanítókból álló, főleg fiatalabb korosztályú értelmiségi csoportot. A zsinat egyik naplóírója elmondja, hogy a vita csak akkor csendesedett el, amikor a rangidős püspök, Torkos Mihály leszögezte, hogy a Formula Concordiae nem tartozik a szimbolikus könyvek közé. Hozzáteszi, hogy „Ezen nyilatkozat megtette hatását, s ha ezt a fiatalabb papok közül merte volna valamelyik kimondani, eretnekséggel vádoltatott volna."

6 Arra kell következtetnünk, hogy igen fontos érdekek forogtak itt kockán. Még inkább megerősít bennünket e véleményben Tessedik felszólalása, amelyet Szeberényi Andor így idéz könyvében: „- Radvanszky Ferenc: A Formula concordiae szerint kell az evang. ág. hi tv. papoknak tanítani, s a mely papnak meggyőződésével azon tanok meg nem egyeznek, szabadságában áll, senki által nem akadályoztatik azon egyházból kilépni, s olyan egyházban szolgálatot fogadni, hol ama könyv szerint tanítani nem kell. - Ezen kijelentés általános tetszésben részesült, s „Vivát" fölkiáltással fogadtatott. Tessedik ezt zokon vette, s a kifejezést szó szerint értelmezte, s amennyiben találva érezte magát, helyéről fölpattanva a terem közepére hatolt, s ünnepélyesen nyilvánította: hogy ha a formula concordiae szerint kell tanítani, hajlandó itt a zsinat színe előtt egyházáról lemondani. Ezen naiv nyilatkozat a zsinat nagyobb részét mosolyra indította."

7 Tessediknek ez a kifakadása sok gondot okozott azóta a kutatóknak. Mi indította arra, hogy ennyire megfeledkezzék magáról? Miért érezte találva magát? Miért nem kellett volna „szó szerint" értelmeznie a tiszai kerület felügyelőjének szavait? S miért csendesítette le a vitát Schwartner Márton azzal, hogy ne bonyolítsák a tárgyalást „rosszul értelmezett szavakkal?" Mindezekre a kérdésekre a válasz nem is olyan egyszerű. A zsinat többségének végső soron nem is a Formula Concordiae volt a fontos, hanem az, hogy az egyházban megőrizzék a tradíciókat, állandósítsák az egyház régi szellemét, megakadályozzák a reformokat. 1791-ben már világos volt, hogy a vallásosság addigi fogalma más, reálisabb elemekkel telítődött. A francia forradalom kitörése pedig sürgette a magyar uralkodó osztályt, köztük a protestáns főurakat is, hogy megtartsák pozícióikat, ameddig ez lehetséges. Az 1791. évi vallásügyi törvény körüli országgyűlési vitákat is az jellemezte, hogy az egyházi és világi követek nagyrésze a tovább már nem halogatható vallási reform megakadályozására törekedett. A protestánsok viszont csak több száz éves küzdelmük győzelmes befejezésére gondoltak, s nem vették még észre, hogy ez a győzelem már nem azt jelenti, mint néhány évszázaddal előbb. Azzal sem számoltak, hogy a frissen kivívott vallásszabadság megváltoztatta az egyházi vezetés jellegét. De Tessedik Sámuel világosan látta az új helyzetet. Indulatát nyilván az is fokozta, hogy látta: az urak 1791-ben is ott tartanak, ahol évszázaddal azelőtt. Természetesen a kettős vezetésnek fontos hagyományai voltak a protestáns egyházban. Az üldözések idején a magas rangú befolyásos főurak - mint egyházfelügyelők - jobb védelmet tudtak nyújtani a gyülekezetnek, mint a - legtöbbször plebejus származású - lelkészek. Amikor meglett a vallásszabadság, a világi vezetők - elsősorban a mágnások, nemes földesurak - nem akarták meglátni, hogy a helyzet gyökeresen megváltozott. A református zsinaton nyíltan folyt a harc a hierarchia (papi ura485