Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bilibok Péterné: Adatok Tessedik Sámuel haladó egyházpolitikai nézeteiről

WM4W MkUMNruwk littlUM1 ADATOK TESSEDIK SÁMUEL HALADÓ EGYHÁZPOLITIKAI NÉZETÉRŐL BILIBOK PÉTERNÉ Tessedik Sámuel egyházpolitikai működése felvilágosult nézeteit tükrözi, s e vonatkozású munkássága a korabeli evangélikus egyház haladó tagjai közé sorolja. Nagy hatással voltak reá németországi útjainak tapasztalatai. A felvilágosodás eszméinek terjedése a nyugati protestáns világban a vallási és egyházi kérdések iránti közömbösség terjedését eredményezte. A vallási türelem egyre népszerűbbé vált. Napirendre került a nyugati protestáns egyházak egyesülésének, az ,,Unió"-nak a problémája, amely nem volt egyszerű és nagyon sok vihart kavart. De Tessedik meglátta a lényeget s magáévá tette a legmodernebb eszméket c kérdésben. Hogy Tessedik felfogása mennyire az új szellemi áramlatok nyomábanjárt, és hogy ő maga milyen határozottan harcolt a maradi eszmék ellen, azt az 1791-i evangélikus egyházi zsinaton való szereplése bizonyítja talán a legjobban. Erről a zsinatról érdemes alaposabb elemzést adni már csak azért is, mert az ott fellépő fiatal értelmiségi ellenzék szerepével eddig nem foglalkoztak részletesebben. Tessediknek e zsinaton való fellépése világosan megmutatja európai viszonylatban is haladó értelmiségi voltát. Egyúttal cáfolja azokat a megállapításokat, amelyek őt mélyen vallásos prédikátornak, óvatos, tekintélytisztelő embernek tüntetik fel. Tessedik, ha a maga igazáról volt szó, nagyon határozott, sőt erőszakos tudott lenni, s nem hagyta magát véleményétől eltéríteni. Az 1791-i evangélikus zsinatnak előzményei voltak. Az 1715-i országgyűlés még megtiltotta a protestánsoknak, hogy sérelmeiket előterjeszthessék. 1731-ben III. Károly rendelete, az ún. „Carolina resolutio prima" viszont, bár rájuk nézve nagyon kedvezőtlenül, mégis törvényes keretek között szabályozta helyzetüket. Mária Terézia megtiltotta az erőszakos vallásüldözést, II. József türelmi rendelete pedig megnyitotta az utat a protestánsok vallásszabadsága felé. A II. Lipót idején összehívott 1790-91-i országgyűlés - hosszú tárgyalások után - a 26. törvénycikkben törvénybe iktatta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, a protestáns egyház teljes függetlenségét a katolikus egyháztól. A vallásügyi törvény engedélyezte templomok, iskolák építését, zsinatok tartását. Noha ez a törvény nem biztosított teljes egyenjogúságot, és csak a református, valamint az evangélikus egyházra vonatkozott, mégis nagy előrelépést jelentett az addigi állapothoz képest. Megteremtette a vallásszabadságot, megerősítette a két protestáns egyház autonómiáját. Az országgyűlés naplóiból kitűnik, hogy a vallásszabadság, az egyházak közti egyenlőség kimondását felvilágosult katolikus követek is követelték, és sürgették egy igazságos vallástörvény meghozatalát. Az 1791. évi vallásügyi törvény értelmében vált lehetővé még ugyanebben az évben a református és evangélikus zsinat összehívása. A felvilágosodás eszméinek következtében a XVIII. századvégi Magyarországon - különösen a protestánsoknál - csökkent a vallásosság és az egyház jelentősége. A felvilágosodás az államot szabad társulásnak tekintette s ezt a gondolatot átvitte az egyházra is. A polgári átalakulás igényének megjelenésével nem voltak oly fontosak többé a hittételek és a protestáns egyházak közti árnyalati különbségek. A külföldet járt, külföldi egyetemet végzett fiatal protestáns értelmiség már ezt a szellemet hozta magával, s szembekerült a régi felfogású „ortodox" egyházi személyekkel, de még inkább az egyház világi (nemesi, főnemesi) vezetőivel, akik minden eszközzel védeni akarták a konzervatív „evangélika", vagy „reformata" egyházias szellemet. A két protestáns egyház egyidőben tartotta zsinatát: az evangélikusok Pesten, a reformátusok Budán üléseztek. A református zsinat szenvedélyes vitái szinte kizárólag az egyházi és világi vezetés kérdései483