Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - MŰVELŐDÉS - Elek László: Az Orosházi Juhász Balázs Gyűjtőklub és évkönyvei

A hagyományápolás, a múlt emlékeihez való értelmes kötődés és ragaszkodás nemes dolog. Nem jelent konzervativizmust. Nem azonos a modern élet nagy vívmányainak a lekezelésével és megtagadásával. De csak akkor értékes igazán, ha a szűk vizsgálódási teriilet szolgálata nem tesz elvakultakká, rabokká bennünket. Ha nem eredményez szemléleti beszűkülést, szánalmas provincializmust és bántó aránytévesztést. Helytörténeti munkáink gyakori kísérőjelensége ez. A legbiztonságosabban magasfokú kulturáltsággal, örökös és céltudatos tanulással, szemléletgyarapító önműveléssel lehet védekezni ellene. Minden attól függ, milyen messzire tudjuk vetni a tekintetünket; mennyire tudunk uralkodni az emlékek, a tárgyi dokumentumok felett. Tudunk-e úgy bánni helyi kötöttségeinkkel, saját vizsgálódásaink eredményeivel, hogy nem szakadva el tőlük, nem tagadva meg őket, velük együtt lássuk és érzékeljük a nagy összefüggéseket: az országos, az egyetemes emberi horizontot is. Más szóval, hogy ne értékeljük túl saját felfedezéseinket, tárgyi emlékeinket, a helyi jelenségeket és adottságokat (bármennyire kedvesek és újszerűek is), hanem súlyuknak, értéküknek, jelentőségüknek megfelelően jelöljük ki reális helyeiket történelmi múltunk, népi-nemzeti kultúránk fejlődésének folyamatában. Hogyan tudhatnának elindulni ezen az úton a gyűjtőklub tagjai ? Mindenekelőtt a szűk településben való gondolkodás térben és időben történő fokozatos szélesítésével, az elméleti ismeretek horizontális és vertikális gazdagításával. Nélküle nem lehet megvetni a muzeális értékű rendezés és feldolgozás alapjait. Meg kell nézni, mit hoztak az ősök magukkal Tolna megyéből (majd azt, hogy a zombaiak Északnyugat-Dunántúlról), feltárni, mi tartozik ahhoz az intakt, ősi néprajzi hagyatékhoz, amelyet Tótkomlós, Békéscsaba, Szarvas szlovák ajkú lakosságának etnikai tőszomszédságában nemzedékről nemzedékre tovább örökítettek és hagyományoztak. Megvizsgálni, tudott-e ez a kis közösség homogén jellegű etnográfiai tájegységet formálni maga körül, gyakorolt-e a környező vidékekre olyan hatást, amelyet a szellemi és a tárgyi néprajz igazolni képes. Kézenfekvővé teszi ezt a gondolatot, ezt a vizsgálódást Orosháza népének közismerten nagy expanzivitása, amely a múlt század közepe óta a szomszédos falvak határrészcinek felvásárlásában, egy-egy raj új helyen történt fészekrakásában (egy tekintélyesebb csoport már korábban eljutott pl. Nyíregyháza térségére is) öltött testet. Bizonyára találhatók lennének az Orosházától távol élő, innen kiindázó családok életvitelében, szokásrendszerében még ma is olyan elemek, amelyek orosházi eredetre és etnográfiai sajátosságokra utalnának. Mint ahogyan alaposan szemügyre kellene venni azt is, hogy az új környezetbe került zombai hagyaték miként gazdagodott a lassú asszimilációs folyamat eredményeként a más vidékekről ide költözött, ide települt emberek szokásaival, életformát, életvitelt befolyásoló és dokumentáló tárgyi eszközeivel. Izgalmas kérdések ezek, hiszen számos fontos dologra kapnánk feleletet, ha történetesen kellő bizonyossággal tudnánk, kialakult-e valamelyes etnográfiai jellegű hierarchia Orosháza népe és a megvásárolt földekre kitelepült lakosság között anélkül, hogy - Kiscsákót és a pusztaföldvári határrészt kivéve - közigazgatási-politikai alá- és fölérendeltségi viszony is létesült volna közöttük, meg hogy mit jelentett ez a hierarheia a rohamosan fejlődő Orosháza ipari-mezőgazdasági-kereskedclmi-kulturális központtá válásában. Jó lenne tudnunk azt is, milyen mérvű, milyen szintű a hasonlóság az egyes települések tudati-lelki arculatán, s hogyan befolyásolta ezt a települések közel 3 évszázados élete és története. Hogy ez néprajzos feladat? Tagadhatatlan. Az autodidakta gyűjtő azonban - különösen ha illő súlyt és rendszert akar adni gyűjtésének, és ha csakugyan a városnak akar szolgálni azzal - nem lehet meg szűkebb témakörének beható szakmai-elméleti ismerete nélkül. S gondoljuk meg jól: ez csak egy kis töredéke, egy parányi része a néprajz tudományának. Meg aztán nem is kellene szűz ösvényeken botorkálniuk. Vizsgálódásaikhoz a Nagy Gyula szerkesztette kétkötetes Orosháza története és néprajza, számos egyéb kiadványa, továbbá a helyi Szántó Kovács Múzeum színvonalas állandó kiállítása, amely felöleli a város történetét és életmódjának dokumentációját 1744-től napjainkig, pompás kalauzul szolgálhatnak. Számos hasznosítható gondolatot, sok nagyszerű társításra késztető adalékot kölcsönözhetnének belőlük. 467