Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - MŰVELŐDÉS - Csák Katalin-Gyimesi András-Hanyecz Vince-Iványi János: Cukorbetegeknek cukorbetegségükről. (Egészségügyi szabadegyetem Gyulán)

Cukorbetegeknek cukorbetegségükről (Egészségügyi szabadegyetem Gyulán) CSÁK KATALIN, GYIMESI ANDRÁS, HANYECZ VINCE és IVÁNYI JÁNOS 1974-ben a Békési Életben ismertettük akkori tapasztalataink és adataink alapján a cukorbetegség előfordulását Békés megyében. A kibővített, 6500 főt magában foglaló beteganyagot és annak főbb jellemzőit később a Népegészségügy hasábjain ismertettük. Rámutattunk arra, hogy a cukorbetegség egyre növekvő gyakorisága miatt a betegekkel való törődés állandó feladatot jelent a gondozással foglalkozó orvosnak, a betegek nevelése, oktatása betegségükről elsőrendű fontosságú. Csákváry Margit a Magyar Nemzet hasábjain 1979. febr. 1-2-3-án igen részletes interjút készített Fövenyi JózseJ dr.-ral a cukorbetegség aktuális kérdéseiről „Minden negyvenedik ember" mottóval. Az első cikkben Fövényi dr., aki egyébként évtizedek óta foglalkozik a cukorbetegek gondozásával, s jelenleg a Péterfy Sándor utcai kórház belgyógyász főorvosa, elmondotta többek között, hogy a cukorbetegek számára klubot hoznak létre, melyben három hónapon keresztül havi két alkalommal rendeznek klubdélutánt a TIT és a Magyar Diabetes Társaság patronálásával. A klubfoglalkozásokon a résztvevő betegekkel megbeszélik a betegséggel kapcsolatos összes tudnivalókat. Külföldön számos országban már régóta működnek cukorbeteg-egyesületek, szervezetek, melyeknek az a céljuk, hogy a betegeket összefogják, érdekeiket képviseljék, ismereteiket orvosok segítségével bővítsék. Az ismeretek bővítésére valóban nagy szükség van, mert a betegség az egyént végigkíséri egész életén át, s mint ilyen, számos problémát vethet fel nemcsak magára a betegségre vonatkozóan, hanem az egész életvitelre kihatással. Szükséges tehát, hogy az Egészségügyi Világszervezet korábbi jelmondatának, a „Teljesértékű élet cukorbetegség ellenére is!" minden tekintetben érvényt szerezzünk. A cukorbetegséggel foglalkozó bécsi nemzetközi világkongresszuson az indiai Ajgaonkar ismertette azokat a lehetőségeket, melyeket a cukorbetegek nevelésében, felvilágosításában felhasználhatunk (előadások, röplapok, filmek, diapozitívek, kisebb tanulmányok, újságok, cikkek, könyvek, rádió, televízió, ifjúsági táborok), ezek mind interperszonális módszerek. A 20 éve működő gondozónkban évente átlagosan 200 új beteggel gyarapodik a gondozottak száma, 1979. dec. 31-ig 2700 beteg szerepelt nyilvántartásunkban. Megyénk szerencsés helyzetben van más megyékhez viszonyítva, mert a régebben működő 4 gondozó állomás (Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Mezőhegyes) mellett 1979-ben Szarvason is megkezdte működését az új gondozó állomás, s a közel 400 betegnek ezentúl nem kell máshová utaznia. A gondozó állomások vezetőivel megbeszéltük, hogy gondozói munkánk során igyekszünk egységes irányelveket kialakítani, s ennek az egységes szempontnak egyik tényezője az a magnós felvilágosítás, melynek előadásait a gyulai gondozóban állítottuk össze, véleményeztettük a többi kollégával, s a gondozásra váró betegeknek az asszisztensnő forgat le. Ezzel a várakozás hosszú perceit hasznosan meg lehet rövidíteni. Ügy láttuk azonban, hogy az ismeretterjesztésnek a magnós előadások csak nagyon kicsiny részét képezik, de adott esetben erre van csak lehetőség, s főleg idő. Elhatároztuk tehát, hogy a cukorbetegséggel foglalkozó munkacsoportunk a TIT bevonásával a cukorbetegeknek betegségükről teljességre törekvőén előadássorozatot rendez szabadegyetem formájában. Ennek megtervezésében számos szempontot kellett figyelembe vennünk. Hasonlóan az amerikai Etzwiler programjához, mi is úgy igyekeztünk mondanivalónkat összeállítani, hogy az a legkülönbözőbb iskolázottságú, korú hallgatóság számára egyaránt érthető legyen, keltse fel a résztvevők érdeklődését, ébresszen gondolatokat bennük, 458