Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - HETVENÖT ÉVE SZÜLETETT MENDÖL TIBOR FÖLDRAJZTUDÓS - Juhász Irén: A Csolt-nemzetség monostorának története

helyévé vált a későbbiekben, a téglapadló alatt kilenc vegyes méretű (gyermek) tégla sírkamrát találtunk. A többi helyiség a szerzetesi élet kívánalmainak megfelelően épült, pl. a hálóhelyül szolgáló, cellákra osztott épületrész is ismertté vált. A nyugati részen a közös étkezőben, konyhában megtaláltuk az egyik sarokban a hatalmas téglakemence alapfalmaradványait, a padlóján pedig az összetört cserépedények sok apró darabját. Használati tárgyak közül az említett cserépedények összetört töredékei, vaskések kerültek elő. Az épületek és a kerengő (nyitott folyosó) által körülvett kolostorudvar északnyugati sarkában megtaláltuk a kutat is, mely az udvar hajdani járószintjétől lefele 9 méter mély és végig téglával bélelt. Az épületeken kívül, már a déli lejtőn találtuk meg a kolostor, feltehetően kenyérsütő, kétosztatú, téglából épített kemencéjét. Ebben az időben alakul ki a nagy kolostorcgyüttcs: 30 méter hosszú, 12,8 méter széles templom és a déli oldalon hozzákapcsolódó 30x36 méter alapterületű rendház minden tartozékával. A déli részek építkezésével megszüntetett korábbi kerítő árkot vagy falat megsemmisítik, az árkot feltöltik és egy újabb, az egész épületegyüttest körülvevő téglakerítést készítenek. Az erődszerű kerítés és az északi oldalon levő kapu alapfalait a domb nyergében, a téglával kirakott feljáróval együtt sikerült megtalálnunk. Az utolsó nagy átépítés a XII. század végén történt, de még mindig román építészeti stílusban, főleg a templomnál végeznek nagy átépítéseket. A nyugati végét teljesen lebontják, még az alapárokból is kiszedik az építőanyagot, a keleti végénél a félköríves falat a környező földfelszínig visszabontják, a nyújtott szentélyfalakat pedig a következő templom padlószintjéig. A déli oldalán levő sekrestye falait meghagyják mellékkápolnának. Egy új templomot építenek, ami háromhajós, tágas pilléres bazilika, szentélyrekcsztő fallal, ehhez kapcsolódó népoltárral. A főszentély keleti vége félköríves, míg a két mellékszentély egyenes fallal záródik. A templom főhajóját a mellékhajóktól elválasztó pillérsorból több lábazat maradt meg, melyek alapja egyenlőszárú kereszt. A templom nyugati végén volt a két vaskos torony, közte helyezkedett el az ún. kegyúri karzat. A megnagyobbított bazilika 36,2 méter hosszú, 16 méter széles, a külső főfalak vastagsága 1,5 méter. A rendház csak néhány kisebb helyiséggel bővült, téglaborítást kap a kerengő padozata, mely hiányosan a mai napig megmaradt. Ebben az állapotában maradt az utókorra a XIX. század elejéig, a rombolások ellenére még ma is megtalálható a bazilika nyugati részén levő sekély magasságú oldalfalakban az építési technika ún. bizánci jellegű váltott anyagú falazása. A falak mellett és a templomot körülvevő szentelt területen több mint kétszáz sírt tártunk fel. Ide temetkeztek a környező kis falvak lakói is, a templom keleti végénél az épített téglakeretes sírok némelyikében talán az itt élt, eddig ismeretlen rendű szerzetesek nyugodtak. Minden ilyen sírt megbolygattak, valószínű az ereklyetartó kereszteket keresték és vitték el. Ilyen kereszt került a Magyar Nemzeti Múzeumba és a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba még a múlt században. Feltehetően a szőlőműveléskor vagy építőanyag-bányászáskor bukkantak a sírokra és akkor találták ezeket a tárgyakat. A monostor épületeit a korra jellemző faragott kődíszítmények tagolták. Sajnos a sokszori átépítés, a későbbi korokban történt rombolás miatt ezeket másodlagos elhelyezésben vagy a romok közötti törmelékben találtuk meg. Az egyik legérdekesebb töredék a község területén került elő, egy hajdani kúria alapozásából: fonatos palmettával és turbános férfiarccal díszített párkánytöredék, mely a XII. század végi bazilikát díszítette. Az ásatás területén fehér mészkőből faragott levélmintás, homokkőből faragott levélmintás-palmettás töredékek mellett sok apró, de igen gazdagon díszített maradványok kerültek elő. A rendház feltárásakor több ajtókeret faragott részlete; fehér- és vörösmárvány oszlopfő, oszlop 447