Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - HETVENÖT ÉVE SZÜLETETT MENDÖL TIBOR FÖLDRAJZTUDÓS - Szabó Ferenc: Mendöl Tibor életműve és a társtudományok

Mendöl Tibor életműve és a társtudományok SZABÓ FERENC Mendöl Tibor munkásságának rajzát, összegzését elsőrenden a földrajztudomány hivatott megadni. Az életműve fő vonalát képviselő településgeográfián és a földrajz más ágazatain kívül azonban a társadalomtudományoknak szinte minden fontosabb szférájában vissza kell nyúlnunk az ő eredményeihez. A kutatás fejlődése mindinkább a tudományközi szemléletet, az interdiszciplináris vizsgálatokat követeli. Mendöl Tibor már legelső munkájában is ezt a megközelítést érvényesítette, s alkotó módszerének egész életében meghatározó összetevője volt a társtudományok teljesítményének felhasználása, kritikai mérlegelése. Sokat vállalt annak érdekében, hogy az önálló diszciplínák közötti - gyakran hagyományosan széles és mély - szakadékok áthidalását teljesülni lássa. El akarta érni, hogy a vizsgálódás tárgya vagy a tudománytörténeti hagyományok szerint egymáshoz közelálló kutatási területek fokozottabban figyeljenek a kölcsönösen megoldandó kérdésekre, ismerjék egymás módszereit, fogalmait. Tudományos pályájának első felében is talált fegyvertársakat c törekvéseinek támogatására, igaz, csak átmenetileg. A több tudományág eredményeit és eszköztárát egyesítő, komplex kutatások élete utolsó szakaszában honosodtak meg nagyobb arányban hazánkban, a geográfiában és a kapcsolódó ágazatokban egyformán. Munkásságának figyelmeztető szavát ezután is meg kell fogadnia a magyar tudományszervezésnek, de meg kell fogadnia minden kutatónak is, hogy megtalálja a korszerűség kívánta arányosságot a specializálódás és a más ágazatokra tekintő nyitottság között. Amikor az elmondottak szellemében a történettudomány és a néprajz, továbbá a társadalomvizsgálat összetettebb ágazatai szemszögéből néhány megjegyzést teszünk Mendöl Tibor munkásságáról, annak kisugárzásáról, a településföldrajz határain túl is megmutatkozó, termékenyítő erejéről, nem mulaszthatunk el pár általánosabb gondolatot sem. Úgy tűnik, Mendöl nagy tudósainknak ahhoz a csoportjához tartozik, akik a XX. század politikai és szellemi forrongásai között a maguk iránytűje szerint tájékozódtak. Ez az iránytű minden esetben a valóság tényeihez és azok elemzéséhez feltétlenül ragaszkodó kutatói magatartást, világnézetileg pedig azt a tevékeny polgári humanizmust jelenti, amelyet az irodalomtörténetben Horváth János, a nyelvészek között Gombocz Zoltán példázott. Ez az attitűd következetesen érvényesült Mendöl munkásságában, és a harmincas évek derekára egyértelműen kikristályosodott. Mindenképpen tiszteletre méltó, ahogyan tudományos kapcsolataiban megvalósította. Életének nagyobb részében egyszerűbb lett volna, több elismerést hozott volna, ha tudományos elveiből engedve alakítja át a véleményét. Erre nem volt hajlandó. A marxista szemlélet és módszer megismerése után munkássága új értékekkel gazdagodott, korábbi eredményeit önmaga vizsgálta felül, ha azt szükségesnek tartotta. Innen ered, hogy életműve felszabadulás előtti és utáni szakaszai között nincs olyan törés, mint nem egy társadalomtudós esetében konstatálhatjuk, s ide vezethető vissza az a tény is, hogy amit fiatal kutató korában írt, azt éppúgy könnyen beépíthette nagy záró kötetébe, az Általános településföldrajz oldalaira, mint kései dolgozatait. Visszatérve kitűzött célunkhoz, Mendöl munkásságának történeti megalapozottságáról, a história művelőivel közös vagy nekik is szóló eredményekről akarunk megemlékezni. Legelőször az 1928-ban megjelent Szarvas földrajza kötelez erre bennünket. A természeti földrajzi viszonyok alapos ismertetését követő és a munka egyik felét jelentő „Az ember 426