Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Dánielisz Endre: Adalékok a köröstárkányi téli népszokásokhoz

Nem sokkal utána így rigmusoltak: Add ki, gazda, add ki, Amit akarsz adni. Nem csak itt kell lenni, Tovább is kell menni. Ha most sem jelentkeztek, durvábban: Ahány szar a fagyon, Annyi ménkű üssön agyon. Ezt követőleg a csúf nótára is rákezdtek: István tíged az Isten, Hurcoljon meg a jégen, A lcggörcsösebbiken, A lcggörcsösebbiken. Most nem ismételték, csak az utolsó sorát, s - egy-kettő - elfutottak. Amikor a harang megszólalt, véget ért mindenféle kántálás. Istentiszteletre indult mindenki. Templomozás után a nősemberek, a javakorabelick, a barátok csoportosan, de mindig asszonyok nélkül keresték fel az Istvánokat. Ok nem énekeltek, nem rigmusoztak. Bementek a házba, asztal köré ültek, bort, kalácsot (tésztát) kínáltak nekik s elbeszélgettek. Dllelni ki-ki hazament. A gazda délután sem feküdhetett le, mert várta szűkebb baráti körét, de méginkább a rokonságot. Késő estig maradni viszont nekik sem illett. Az István nevű legények (esetleg a fiatal házasok) bálba mentek, amely templomozás után állt be. A délutáni istentisztelet idején abbamaradt a bál. A cigányok ettek, s a fiatalok nagy része elszéledt. Pihentek, hogy annál nagyobb erővel, kedvvel folytathassák a mulatást éjfélig. Ekkor azonban - anélkül, hogy aludtak, pihentek volna - a köszöntő csoportok újból összeálltak és most már a Jánosokat szedték sorba. Az ének, a köszöntő ugyanaz s régen a karácsony harmadik napja is úgy folyt le, mint az előző. A János-nap a két világháború között már a baptisták hatására is veszített fényéből. Ok csak kétnapos ünnepnek tekintették a karácsonyt. A modern életfelfogáshoz alkalmazkodva ma a reformátusok sem ünneplik, és szinte a több névnappal azonos formák között zajlik le a Jánosok köszöntése. Az újév köszöntése Az évkezdet minden európai népnél bizonyos szimbolikus, elválasztó, szercncsevarázsló és gonoszűző cselekvésekkel jár együtt. A rómaiaktól örökölt szokások a keresztény egyház befolyása nyomán átalakultak, változtak s ehhez kötötte minden nép vagy népcsoport sajátos hagyományát. Viszont valamennyinek közös vonása, hogy január elsejét a jókívánságok és a következő évhez fűződő szép remények napjának tartja. A technikai fejlődéssel és a művelődés kiszélesedésével együtt a szó mágikus erejébe vetett vak hit átalakult egy szimpátiát, pozitív személyi viszonyt kifejező társadalmi szokássá. Az az ősi hiedelem pedig, miszerint ha a jókívánság ártatlan gyermek ajkáról hangzik fel, hatáso362