Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik János: Eszközváltás a XIX. század második felében a méhkeréki román parasztok gazdálkodásában

Eszközváltás a XIX. század második felében a méhkeréki román parasztok gazdálkodásában (A szarvasmarha és tej haszna) BENCSIK JÁNOS Méhkereket (Michcrechi) az Alföld nagy újjátelepülése-újjátelepítése során, a XVIII. sz. második felében ülte meg az a román ajkú jobbágy népesség, melynek leszármazottai máig csaknem tisztán megőrizték román etnikumukat. Földrajzi, majd társadalmi elszigeteltségük kedvezett a paraszti kultúrára általában is jellemző hagyományőrzésnek. A település lakóinak anyanyelve nyelvi szigetként, hagyományos paraszti kultúrája reliktum-jelenségként maradt fent. Él közöttük a betelepülés, a beköltözés történeti emléke; s tudják, hogy őseik előtt itt „turcsok" éltek. Számos család emlegeti, hogy mely ősei jöttek Méhkerékre, s itt hogyan rendezkedtek be. „Tizenhármán jöttek először ide lakni. Juhászok. Itt legeltettek, kunyhót építettek maguknak. Őrizték a nyájat. 13 házhoz már kaptak egy papot is, ez Bordás Tiva­dar ősöm volt, magyar, csak kikeresztelkedett románnak. Ennek a fia, Simon, unokája Ti­vadar. Papok voltak egymás után itt helyben. Tivadarnak öt fia volt, a negyedik fia helyben telepedett le és birkapásztor maradt. Ez volt a nagyapám, Miklós. Annak fia Tivadar, az apám, aki 1933-ban halt meg, 70 éves korában. O egyes fia volt a nagyapámnak, de neki 11 élő gyermeke lett. Itt laktak e házban a Bordások mindig, a templom mellett." „Nem ebben a faluban éltek a Szávák. Csak 27 ház volt itt, amikor Száva Vasilie ideköl­tözött a csigédi uradalomból. 3 fia volt, s együtt laktak a gyerekek az apával. Mikor meg­házasodtak, akkor is ott maradtak a környéken az apjukkal. A nagyapámtól hallottam. Az öreg Szávát akkor Purinak nevezték, Horvátországból került valamikor erre, s ideköl­tözött, s román lett. Ez nagyon régen volt." „A Drágán család Varsándról jött ide. 3 testvér élt ott. A János az ideköltözött, a másik ott maradt helyben, a harmadik a pusztaottlakai határban földet vásárolt, birtokos lett. Jánosnak 4 fia volt, János, György, Péter és Tógyer. Nagyapám az első fiának ezt a helyet vette, ahol ma is lakunk. György és Péter osztozkodtak a salasuri (szállásbeli ?) földön. Tógyer meg ka­tona lett. Egy família adott egy katonát. A Drágán család földműves volt, de a nagyapám juhot is tartott. A juhokkal télen-nyáron kint voltak a legelőn. Haszonnal járt akkor a juh­tartás. Idővel elhagyták a juhot, mert megkedvelték a lovakat. A lovak pedig elkapták a juhoktól a rühöt. Hát így kipusztították a juhokat." „Azt hallottam, hogy először a Rokszin család költözött ide. Ilyéből került ide az apjuk valamikor." Az Eszterházyak birtokán települt román családok elvadult tájat találhattak. Irtani kellett a gazt, a tövist, még a mocsaras erdőt is, hogy szánthassanak-vethessenek. Érthetően, föld­rajzi környezetük kedvezett a juh-, s talán a kecsketartásnak is. A nagy tájátalakító munkála­tok hatására a XIX. sz. végére se vizük, se rétjük, erdejük is kevés maradt. 334

Next

/
Oldalképek
Tartalom