Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bereczky Sándor: Az idegenforgalom helyzete és fejlesztési lehetőségei Gyulán

Wellmann részletesen szól a mezőgazdaság újjáépítéséről az elpusztult területeken. Joggal emeli ki, hogy a nagy kiterjedésű területek - valamint a parasztoknak a volt királyi Magyarország területén élő társaikénál jóval kedvezőbb jogi álla pota - a föld felületesebb kihasználásához vezettek, így a gazdálkodásnak kezdetlegesebb formái alakultak ki. Az Újszerzeményi Bizottmány a török alól felszabadított területek legnagyobb részét idegen földesuraknak adományozta (pl. a gyulai uradalom, Harruckern János György), akik jelentős része uradalmától távol élt. Az állandó fluktuáció ugyanakkor a birtokán tartós berendezkedésre törekvő földesúrnak sem biztosított megfelelő szilárd anyagi alapot. Az újonnan megtelepült falvak többsége hosszú ideig elsősorban állattenyésztéssel foglalkozott, amelynek okait részletesen elemzi a szerző. Szól a birtok- és határhasználati formákról, azok kialakulásának történetéről. A könyv harmadik fejezete a földesúri és paraszti üzem kialakulásának körülményeiről, az ott folyó munkát gátló ill. ösztönző külső és belső tényezőkről ad nagyon szemleletes, átfogó, összehasonlító összegzést. Az árutermelő majorsági üzemek létrejöttének egyik nagyon fontos feltétele volt egyrészt a belső felvevő piac, másrészt a külső értékesítési lehetőségek. E tekintetben komoly különbségek mutatkoztak a volt királyi Magyarország területe és a volt török hódoltság között. Míg a XVIII. sz. végi és XIX. sz. eleji háborús konjunktúra a töröktől visszafoglalt területeken a földesúri üzemnek csak a megalapozására nyújtott lehetőséget, addig a volt királyi Magyarország területén azok továbbfejlesztésére. Komolyabb belső felvevő piac az ország nyugati és északi megyéit kivéve csak Pest-Budán és környékén állt a földesúri és az általa erősen szorongatott paraszti árutermelő gazdaságok rendelkezésére. Az ország többi területén mindkettő kibontakozását hosszú ideig gátolta az a tény, hogy a XVIII. században kevés és kis lélekszámú városaink voltak. 400 falura alig jutott egy város. így jöhetett létre az a fejlődést visszafogó jelenség, hogy 1 fogyasztóra 6,5 ter melő esett. Nem volt kellő felvevőképességű és állandó piac, ugyanakkor városaink legtöbbje mezőváros, parasztváros volt, azaz nagyobbrészt önellátó. íg> fordulhatott elő pl. Tolnában (itt egyetlen város sem volt!), hogy a gabonafelesleget a disznókkal etették fel. Az utak rossz állapota, a sokféle vám és illeték miatt nem is jöhetett létre országos piac, így mezőgazdaságunkra is a partikularizmus volt a jellemző. Exportlehetőségünknek ugyanakkor határt szabott a bécsi udvar vámpolitikája, másrészt az az eddig sokszor figyelmen kívül hagyott tény, hogy körülöttünk csupa agrárország terült el. Valószínű, hogy területünkön a folyók szabályozatlansága miatt ugyancsak az utak állapotával függött össze az a mind ez ideig kevés figyelemre méltatott tény, hogy ismereteink szerint a gyulai vásárok jelentősége a XVIII. sz. folyamán jelentősen csök kent és mindkét Gyula lakói több ízben panaszolták, hogy a legközelebbi felvevő piac Arad. Ezt az érdekes jelenséget mihamarabb alaposan fel kellene dolgoznia a megyei helytörténetírásnak. A hazai utak állapotját jól jellemzi az, hogy a Harruckern családnak több mint háromezer lóra volt szüksége ahhoz, hogy Bécsből Gyulára, ill. visszautazzon. Az agrártermékek értékesítési lehetősége és mezővárosaink fejlődésének megrekedése közötti összefüggésre már korábban két kitűnő tanulmány hívta fel a figyelmet, s ennek megemlítését hiányoljuk a könyvből. Székely György, A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század végéig (Déri Múzeum Évkönyve, 1974) és Orosz István, Debrecen és a magyar városfejlődés (Alföld 1971. 12. sz.) című tanulmányaikban rámutatnak arra, hogy a török hódoltság több, nagyobb városunk (Debrecen, Szeged, Kecskemét, Hódmezővásárhely) környékén fekvő falvakat elpusztította, megszüntetve ezzel egyrészt a város ipari termékeinek jelentős piacát, másrészt mezőgazdasági szükségletének termelőhelyeit, azaz: elpusztult a cserét biztosító környék, beszűkült a belső piac. Az elnéptelenedett településeket a város magába szívta, határait beolvasztotta, jelentős részét a polgároknak kiosztotta. A kialakuló óriási határ lehetőséget, a mezőgazdasági termények hiánya a környéken pedig ösztönzést adott a lakosság egy részének, hogy mezőgazdasággal foglalkozzék. így az agrár jellegűvé váló mezővárosaink is konkurrenciát jelentettek a földesúri, de főleg a paraszti árutermelő üzemeknek. Mezőgazdasági termékeink külkereskedelmi forgalmának, az egyes mezőgazdasági termények kivitelének alakulását a harmincadnaplók alapján vizsgálta meg a szerző. Több fontos megállapítása közül kettőt emelnénk ki. Az egyik az, hogy a magyar gabona előtt legtöbbször akkor nyílt meg az osztrák tartományok határa, ha ezekben a tartományokban rossz volt a termés. A másik: külkereskedelmi forgalmunk mezőgazdasági része 263