Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Szabó Ferenc: A vidéki folyóiratok, mint műhelyek

menye a többé-kevésbc állandó alkotókör létének. A publikációs lehetőségek az utóbbi időkben észrevehetően fogyatkoztak. Ennek a visszahatása, hogy kéziratokkal számos tárgykörben - főként helytörténeti vonatkozásban - tob'b évre előre ellátták a szerkesztőséget a szerzők. A kialakult helyzet nem segíti elő a kezdő tollforgatók elindulását, meghosszabbította a közlemények átfutási idejét I Jgv gondoljuk, kritikai rovatunk mind a kitekintés hatókörében (a szomszéd megyék jelentősebb kiadványait is bemutatjuk), mind pedig a megalapozott és segítő szándékú bíráló hangvételben erősödött. A folyóiratszerkesztőségek kölcsönös egyiittmunkálkodásából szívesen vállaljuk a ránk cső részt. HOZZÁSZÓLÁSOK Gyurkó Géza, aki a Hevesi Szemlét képviselte a tanácskozáson, hangsúlyozta, hogy a regionális szemlék szaporodása országos társadalmi, gazdasági törvényszerűség következménye. A vidék alkotó értelmisége közül azok találkoznak e folyóiratokban, akiknek mondanivalójuk van. E folyóiratok nélkül igen sok alkotó tevékenységet végző ember elkallódott volna. Szerinte akkor jók ezek a folyóiratok, ha helyesen tükrözik az ország valóságát is ,,az országban a megyét, a megyében az országot". Felvetette a helyi tudománypolitikai és közművelődéspolitikai gyakorlat és a folyóiratok kapcsolatát. Szerinte akkor érvényesítik okosan a szemléket, ha a helyi vezető szervek nemcsak ismerik, hogy léteznek ezek a folyóiratok, hanem fel is tudják őket használni a kulturális, gazdasági stb. döntések során. Szilágyi Miklós, a Dunatáj szerkesztője a vidék és a főváros kapcsolatát elemezte e folyóiratok szempontjából. Kifejtette, hogy a szemlékben megjelentetett munkák helyileg is legyenek értékesek, s az országnak is mondjanak valamit, mert nincs vidéki érték. Egyfajta érték van, s ez a tudományos. Legyen rangja annak, ha a vidéki szemlében megjelenik egy-egy írás. Vannak olyanok, akik nem veszik figyelembe azt, ami vidéki folyóiratban jelent meg. Holott ha e folyóiratokban tudományos értékű munka jelenik meg, az akkor is az lesz, ha nein figyelnek fel rá. Csányi László - ugyancsak a Dunatáj szerkesztője - szintén értékelte annak a nagy jelentőségét, hogy léteznek vidéki folyóiratok. Ennek tudható bc, hogy alig van jó kézirat, amely fiókban fekszik. Ó is hangoztatta, hogy a regionális szemlékben még sok a középszerűség, s nem minden esetben jelentenek kohéziós erőt a helyi szellemi élet kialakításában. A Somogy folyóirat képviseletében megjelent Szijjárló István hangoztatta, hogy a folyóiratok eltérő körülmények között működnek, és ezért eltérő eredmények is születnek bennük. Utalt a szakszerűség fontosságára, elemezte, hogy milyen szerepet töltenek be a regionális lapokban a fővárosi szerzők, s milyen az egészséges arányuk. Kitért a terjesztés gondjaira. Véleménye szerint a repertóriumok összeállítása hasznos dolog, de csak utólagos segítséget jelentenek. Lázár István, a Borsodi Művelődés szerkesztője hangoztatta, hogy nem arról van elsődlegesen szó, hogy a regionális szemlék „ácsingóznának az országos elismerés iránt", csupán a rossz értelmű provincializmus elleni küzdelemről van szó. Vállalni kell azt, hogy helyi lapok vagyunk, a helyi gondokon próbáljunk enyhíteni, s merjük is vállalni. Minden regionális szemle számára az adott táj az, ahol ki kell aknáznia a szellemi lehetőségeket. A korszerűség egyenlő érték plusz saját arculat, e kettő iránt legyen igényünk. A Borsodi Művelődés ilyen értelemben a magyar pedagógusokhoz kíván szólni. Mollai Károly, a Soproni Szemle szerkesztője rámutatott a szerkesztés szubjektív oldalaira is: abból, hogy ő, mint szerkesztő Budapesten él, előnye származik a Soproni Szemlének és a fővárosi tudományos életnek is. Hangoztatta a szerkesztő tevékenység alkotó munkájának a fontosságát, amely sok esetben sok gondot is jelent, mert a szerzők egy része nem mindig veszi szívesen a szerkesztő belenyúlását, noha a lektorálást társadalmi munkában végzik. Bár folyóiratuk vidéken jelenik meg, a színvonal tekintetében engedményt nem tesznek. Azzal folytatta, hogy a helytörténetírás nem könnyű műfaj, szerencsére a lokálpatriotizmus gunyoros értelme megszűnt, ma az, aki nem elfogultan dicséri városát, az, aki a várost ismeri, dolgozik érte, most megbecsülésben részesül. O is hangoztatta, hogy milyen gondot jelent a teijesztés, felvetette, hogy a jó szerzők utánpótlása is problémát jelent. Bárdi László, a Baranyai Művelődés egyik szerkesztője jellemezte a regionális szemlék sajátosságait. Legfontosabb sajátosságuknak a sokszínűséget nevezte. Kifejtette, hogy érzékenyen kell reagálniuk az országos távlatokra, s a helyi közművelődés-politikai, tudománypolitikai erőfeszítésekre. Kiemelte, hogy- amiként Krupa András köszöntő beszédében mondotta - komplex feladatkört látnak el: a vidéki értelmiség egészét kell informálniuk, alkotó munkáját pedig fel kell használniuk, és továbbképzését is biztosítaniuk kell. Mindezek miatt nehezebb a helyi folyóiratokat 208