Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 1. szám - SZEMLE

szeme Gyomai Tanulmányok KÓSA LÁSZLÓ Aki a hazai helytörténetírás alakulását figyeli, annak aligha szolgált meglepetésül, hogy Békés megyében újabb kötet látott napvilágot, a Gyomai Tanulmányok. Az ösztönző légkör, amiben fogant és megszületett, nemcsak Békés megyét jellemzi, beszélhetünk akár az egész Alföldre kiterjedő város- és községmonográfia-írási törekvésekről is, de ezen belül bizonyos, hogy a békési műhely előkelő helyet vívott ki magának. Orosháza (1965), Mezőberény (1973), Vésztő (1973) után várható volt újabb monografikus kötet megjelenése. A recenzens gondja most az, mit is mondjon a Gyomai Tanulmányokról, hogy ne ismételje az előző kötetekről írottakat. A Gyomai Tanulmányok ugyanis jól bevált minták után készült, modelljét az előzmények értékelői leírták és elemezték. Mindezek után a mostani kötet szerkesztői utószava is elvesz az ismertető kenyeréből, mivel nemcsak az előzményekre hivatkozik, hanem az „alkotó munkacsoport önértékelése" jegyében előadja, miért nem vált igazi monográfiává az eredetileg annak tervezett tanulmánygyűjtemény, mi maradt ki belőle. A recenzens dolga azért is nehéz, mert a Gyomai Tanulmányok arcéle sokoldalú. Ha részletkérdésekbe kívánnék bocsátkozni, akkor egy személyben történésznek, etnográfusnak, demográfusnak, antropológusnak, nyelvésznek, geográfusnak kellene lennem. Ezek után joggal kérdezheti az olvasó, miért fogtam mégis az ismertetésbe, ha ennyi akadálya van. A válasz egyszerű: mindig rokonszenvvel és figyelemmel kísértem a békési helyismereti kutatásokat. Vállalom tehát az esetleges ismétléseket, akár az előzményekről, akár a szerkesztői utószóról van szó, és törekszem arra, hogy hozzájuk kapcsolódva újabb észrevételeket is tegyek. Mindjárt a szerkesztői hiánylista igenlésével kell kezdenem. A Gyomai Tanulmányok adós maradt a helység történetének folytonos bemutatásával. Hiányzik a tervezett, de a kézirat nyomdába adásáig sajnálatosan el nem készült, régészeti fejezet. Annál inkább fájlalható, mert Csipes Antal korai történetet föltáró tanulmányának bizonysága szerint, a török kiűzéséig tartó időszak írásos forrásai az átlagnál is szegényebbek. A földrajzi nevekről szóló közleményben viszont számos régészeti lelőhely, köztük több elpusztult falu helyének említésével találkozunk. Gyoma dacolt a kedvezőtlen hódoltsági viszonyokkal, de a felszabadító háborúk pusztítását már nem tudta kiheverni. Az újratelepülés csak harmadik próbálkozásra sikerült véglegesen, miközben valószínűleg szinte teljesen szétszóródtak a régi lakosok maradékai. Az újratelepüléstől (1710-es évek) 1848-ig tartó későfcudalizmuskori történetet Daka István dolgozta föl. írásából egy alföldi, közelebbről dél-tiszántúli község jellegzetes sorsa bontakozik ki: lassú megerősödés a 18. században, szerződéses jobbágyság, fokozódó terhek, társadalmi differenciálódás, mezővárosi rangra emelkedés. A szabadságharc harci eseményei nem érintették Gyomát, de anyagi és emberáldozatot éppúgy vállalt, mint a többi, hasonló nagyságrendű mezőváros. A forradalmi eseményeket a földesúr és a volt jobbágyok korábbról tovább gyűrűző legelőelkülönítési pere tette mozgalmasabbá. Ennek a rövid másfél esztendőnek a történetét Jároli József foglalta össze. A folytatást, az önkényuralom időszakát pedig Szabó Ferenc írta meg. Mindenképpen sajnálhatjuk, hogy a következő időszak, 1867-1919 földolgozása hiányzik a kötetből. A Szabó Ferenc által írt rövid fejezet sejteti, hogy a következő évtizedek sorsdöntőek voltak Gyoma történetében. Az a fejlődés, ami a sikeres újratelepülésscl, a gyors népesedéssel indult meg, a mezővárosi cím elnyerésével és az ezzel járó tudati valamint gazdasági többlettel sikereket ért el, ebben 121