Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Linder László: Emlékek, feljegyzések Kodály Zoltán békéscsabai látogatásairól

EMLÉKEK, FELJEGYZÉSEK KODÁLY ZOLTÁN BÉKÉSCSABAI LÁTOGATÁSAIRÓL LINDER LÁSZLÓ 1934/193 5 fordulóján a Békéscsaba-Erzsébethelyi Dalkör Kodály közreműködésével jelentős hangversenyre készült. A mester több ízben eljutott Békéscsabára, hogy a szereplő kórusokat felkészítse. Egyik este nyolc óra tájban az erzsébethelyi állami iskola előtt fel-le sétáltam. Vártam Kodályt, akinek aznap este kellett megérkeznie az Aurora vezetőségével. Benéztem az iskola kivilágított ablakán. Meglepetésemre ott láttam Kodályt, amint az énekkart dirigálta. Akkor láttam először. Amint megpillantottam fáradt, szenvedő arcát, első benyomásom az volt: igazi krisztusi arc... Nem mentem be. Nem akartam megzavarni a próbát. De azóta is valahányszor láttam, ez az első benyomás jutott eszembe. Néhány hét múlva újból itt volt. Bent az iskolában vártam. Az énekkar vezetősége kidíszítette az egyesületi helyiséget, kirakosgatták a hangversenyeken kapott érmeket, kelyheket, díszes okleveleiket. Minderre azonban Kodály ügyet sem vetett. - Hol az énekkar? - kérdezte gyenge, vékony hangján, s már indult is a tanterem felé. A beállított harmóniumot egy kézlegyintéssel elhárította: - Ajánlom a karnagy úrnak is, hogy harmónium nélkül tanuljanak. Elkezdték próbálni a Székely keservest. A próba kb. 8 órától 10-11 óráig tartott. Ahol nem ment jól az ének, ott fütyülte a dallamot. Keveset beszélt. Bámulatba ejtett bennünket a végtelen türelme. Nem győztünk eleget csodálkozni, hogy aki dirigálásaival végigjárta Amerika metropoliszait, most beéri a szegény erzsébethelyi dalárdával. Mi lehetett idejövetelének célja? Úgy vettük ki a szavából, hogy meg akarta próbálni egy vidéki munkásdalárda teherbíró erejét, hogy ahhoz mérve írja kórusműveit. Az egyik alkalmat felhasználta arra, hogy megtekintse néprajzi gyűjteményemet. Délelőtt 11 óra tájban érkezett autón dr. Südy Ernő gyógyszerésszel. Minden magyarázat nélkül bevezettem a parasztszobába, majd a gyűjtemény darabjaival berendezett másik két helyiségbe. Révetegen nézett széjjel. Alig szólt valamit. Szinte néma csendben sétáltunk át a vendégfogadó szobába. Leült a bőrdívány bal sarkába. Nagyon nehézkesen indult a beszélgetés. Végül mentő ötletem támadt: Megemlítettem, hogy van nekem egy dallamgyűjteményem, melyben összegyűjtöttem a békéscsabai nép ajkán élő mindazon népi vallásos dallamokat, melyek nyomtatásban sehol nem jelentek meg, s amelyekről senki nem tud semmit. Kezébe vette a kottakönyvet, s olyan nagy beszélgetésbe elegyedtünk, hogy délután két órakor is alig tudtuk abbahagyni. Elmondtam neki, hogy énekdallamainkat a házi vallásos összejövetelek alkalmával gyűjtöttem össze, hogy az egyházi dallamoknak milyen tömege él a csabai nép ajkán, és mely énekeket énekli a nép otthonában ritmikusan és melizmásan. - Ez teljesen ismeretlen terület a dallamgyűjtők előtt. Bennünket is roppant érdekel, milyen kapcsolat van az egyházi ének és a világi népdalköltészet között - mondta. Majd megkérdezte: - Mi az oka annak, hogy a nép a templomban elhagyta a ritmikus éneklést? - Úgy gondolom, hogy tanítóink nem tudták megfelelő tempóban orgonálni az énekeket. Elnyújtották - feleltem. - Valószínű, hogy úgy volt. 100