Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 1. szám - ORTUTAY GYULA (1910-1978) - Elek László: Ortutay Gyula levelezése Kner Imrével
uralom indokolja, hogy Ortutay ezt a politikai manővert Hitler viszonylag „legjogosabb" akciójának minősíthette. Roppant érdekes az úgynevezett „magyarságvédő párt" gondolata is, amelyben Ortutay egy egészséges nemzeti összefogás elvén álló, valójában Hitler-ellenes népfront eszméjét vázolta fel közvetlenül a Márciusi Front felbomlása után. Ennek ellenére úgy érezzük, nem ez a levél leglényegesebb megállapítása, hanem az, amely a fegyveres harc küszöbén (mert igaz az is, hogy „a memeli akció volt az utolsó békés hódítása Hitler úrnak"), annyi megtévesztő siker után, nagy politikai éleslátással a dicsőség tetőfokán álló Hitler kikerülhetetlen bukását jósolta meg. A nagy történelmi változások őrült rohanásában mindig nehéz a helyes tájékozódás. Egymásnak ellentmondó hírek sokasága lepte el a magyar sajtót és a közéletet 1939-ben, úgyannyira, hogy a helyzet értelmezésébe bele is fáradt az ember. „A világ és a politika dolgairól nincs kedvem írni. Valahogy úgy fest az egész, mintha börtönben ülnénk, ahonnan semmit sem látunk, és semmit sem tudunk, és magunk között izgatottan tanakodunk azon, hogy az Isten holnap esőt akar-e, vagy vihart. Semmiről semmit sem tudunk, szinte mindennap más a helyzet" - írta Ortutay 1939. április 17-én. Nem is jöhetett más erre a csüggedt fásultságot, érdektelen közönyt tükröző levélre, mint egy személyes beszélgetés a munka megváltó erejének hirdetésével, s majdan egy bátortalan, tétova biztatás: „Megértem pesszimizmusodat, pedig Te sokkal fiatalabb vagy, mint én, optimistábbnak kellene lenned. Az ember életében a jövő legalább olyan fontos, mint a jelen. Es ha az ember a jövőt nem látja, vagy fenyegetve látja, nem sok öröme van az életben. Mint Szabó Dezső 9 3 mondja: ,... az örök emberi betegség: a cél' ha nem látszik, megette a fene az egészet. En azonban most nem vagyok annyira pesszimista már. Ha közgazdasági szemüvegen néz az ember bizonyos dolgokat, másnak látszanak, a sok mindenben meglátja az ember a kétségbeesés kapkodását, ami másnak imponálóan céltudatos cselekedetnek látszik". 9 4 Nem sokkal azután, hogy Mussolini 1940. március 18-án bejelentette Olaszország hadba lépési készségét (Angliának és Franciaországnak csak június 10-én üzent háborút), Kner Imre „komoly" levelet küldött Ortutaynak. Ebben kérhette fel írásban is, hogy legyen csakugyan a „gyámja" gyermekeinek a fővárosban. Sajnos, a levél elveszett. Megmaradt viszont Ortutay válasza, amely a következő okfejtéssel igyekezett feloldani barátja kínzó érzéseit: „Nagyon megértem aggodalmadat, bár azt hiszem, hogy pillanatnyilag nekünk a legkevésbé súlyos a helyzetünk. Nemcsak azért, mert az olaszok és oroszok egyképp biztosítani szeretnék ennek a területnek a békéjét, hanem azért is, mert egyik hadviselő félnek sem érdeke jelen pillanatban a háború kiterjesztése. Azok a pletykák, amelyek szárnyra keltek, nem komolyak, sőt én még azt is hajlandó vagyok mondani, hogy állítólagos igazságuk sem jelent semmi veszedelmet országunkra. Az igaz azonban az, ezt meg kell írnom, hogy én sem tudok többet, mint te, sőt attól félek, hogy nálam jóval bcavatottabb emberek sem tudnak semmit. Nem kell külön hangsúlyoznom azonban, hogy kívánságodnak megfelelően fogok eljárni: ha a körülmény és a pillanat úgy diktálja, nyomban értesítem a gyerekeket". 9 5 Ezután egy gyomai látogatás új erőt adó baráti eszmecseréje következett. Mindketten megszabadultak, ha csak egy rövid időre is, a kísértő lidérctől, s feloldódtak a baráti szeretetben : „... nehéz lenne most éppen ebben a szorongató időben arról írnom, hogy mit jelentett számomra találkozásunk, és miközben hallgattalak Téged is, Etust is, és figyeltem az életeteket, mi mindenre gondoltam, és mi mindent tanultam. Talán egyszer majd 58
