Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 1. szám - ORTUTAY GYULA (1910-1978) - Elek László: Ortutay Gyula levelezése Kner Imrével
kiadvány hasznos segítséget nyújthat. Ebben eddig igaza is volt, hiszen a könyvnek olyan bírálói is akadtak, akik nem látva szükségét és kötelezettségét annak, hogy ilyen probléma technikai vonatkozásaiba és sok minden más vonatkozásba kísérlet és stúdium alapján elmélyedjenek", ex katedra azt is kijelentették, hogy „a fotográfusnak ilyen irányban való kísérletezése nem is jogosult". 1 1 Csak ott tévedett, hogy megelégedett Hevesy henye fogalmazásával, és nem adatta át a tanulmányt stíluslektornak, 1 hogy az a bántóbb nyelvi hibákat kiküszöbölje. Önmagára hivatkozva védte inkább: „Ha a Te leveledben kifejtett álláspontod után indulnék, akkor Hevcsynek csak akkor lett volna ezt a könyvet joga megírni, ha éppen olyan jó író volna, mint amilyen fotográfus. Márpedig ez egy kissé nehéz dolog volna. Én nem tartom magam írónak, nincs eléggé érett stílusom, sem iskolázottságom, sem műveltségem elég ahhoz, hogy annak tarthassam magam, mégis meg kellett írnom néhány cikket és tanulmányt, amelyekben megírhattam olyan dolgokat, amiket meg nem írni nem volt szabad, hiszen sem előttem, sem utánam, sem itthon, sem külföldön más meg nem írta. Lehet, hogy vannak modoros dolgok Hevesy könyvében, lehet, hogy túlzások is, s főként a végén van néhány dolog, amire nézve vitába is szálltam vele, de kiadói cenzúrát nem gyakoroltam vele szemben, mint ahogy - ha emlékszel - amikor a Te nálam készült könyved egyik tétele ellen észrevételem volt, megmaradtam a magánjellegű kritika határai között." A Kölcsey-füzet kiadását a mű beszerzési nehézségeivel és sok aktuális vonatkozásával indokolta. Elmondta, milyen küzdelmébe került, míg végül Ranschburgnál 3 7 beszerezhette magának (vagyis „nem forgott közkézen"). Tudatta azt is, hogy első impressziói is kedvezőek voltak: nagyon kiváló emberekre gyakorolt mély hatást" a mű. Többen köszönték meg hálálkodó szavak kíséretében tiszteletpéldányukat, kifejezvén örömüket, hogy elolvashatták és megismerhették. „Ennél magasabb rendű célkitűzésem nem lehet. Hiszen én nem vagyok és nem lehetek kiadó, általad ismert sokféle okból. Leginkább azért nem, mert a tisztelt publikum engem már sok-sok áldozatomért csúnyául cserben hagyott. Másodszor azért, mert jelenlegi közjogi helyzetem felettébb labilis, minden percben felborulhat. Élni és dolgozni lehet így is, de egy kiadói tevékenység alapja csak sokéves program lehet, ami sok-sok kötelezettség vállalását jelenti, és tisztességes ember az én helyzetemben nem vállal több kötelezettséget, mint amennyit elkerülhetetlenül muszáj". Majd így folytatta: „Nem arról van szó, hogy impertinenciának tekintem beleszólásodat, sőt azt igénylem, elvárom és köszönöm is. De nem találom igazságosnak, hogy az Általad ismert előzmények után abszulutumokat vársz tőlem, s olyan feladatok teljesítését, amelyekre semmiképpen nem vállalkozhatom. Nem lehet célom a magyar könyvkiadás hiányosságainak pótlása sem, s az sem, hogy én egyedül vállaljak olyasmit, amit az egész magyar kiadóság sem vállal. Ezt azoknak kell vállalniok, akik monopoiisztikus hatalommal megülik a piacot, s azoknak, akik ma urai a sajtónak, uralkodnak a sajtóban elevenek és holtak felett, s a kritikát az ismert szempontok szerint gyakorolják. Egy fiatal teológus 3 8, aki rajongója Tótfalusi uramnak, írt a Mentségről két református lapban is. Keserűen panaszkodva küldte be nekem cikke kéziratát és a megjelent ismertetést, amelyben minden ránk vonatkozó utalás törölve volt. Ilyen körülmények között igazán nem lehet azt állítani, hogy egy kis propagandával lehetne eladnom lírai antológiákat, hiszen a legfontosabb propaganda: a sajtóé, meg sem szerezhető számomra, s fizetett hasábos kommünikéket az a vállalkozás el sem bírna. - Olyan sajtója, mint a Mentségnek, rég nem volt magyar könyvnek, s eddig száznál kevesebbet adtam cl belőle, ami azt jelenti, hogy a hozzá beszerzett régies betűk költségének kétharmadát visszakapom, a többiből egy vas sem térül vissza. 46