Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - FORRADALMAK-TANÁCSKÖZTÁRSASÁG - Szabó Ferenc: Czabán Samu példája

mozgalomnak már kipróbált, harcos agrárproletár tagjaival, áldozatkész híveivel találkozhatott, megismerhette az osztálytudatos, politizáló földmunkásságot, annak ösztönösségét és bátorságát egyaránt. Bizonyítékok egész sora maradt fenn arra nézve, hogy a szocialista eszmékért küzdő agrárnincstelenek és a forradalmár tanító szinte azonnal egymásra talált. Az osztályellentétek egyik alföldi tűzfészkéből kényszerítette az állásvesztésre ítélés, az uralkodó osztály bosszúja, a szocialistává érett Czabán Samut 1914 végén, 1915 elején a magyar munkásmozgalom centrumába, Budapestre. A főváros szocialistái, a progresszió más erőit is maguk mellé állítva, a megelőző esztendőkben - 1912-ben és 1913-ban különösen - az általános választójog jelszavával és a háborús készülődés elleni fellépés jegyében olyan tömegdemonstrációkat szerveztek, amelyek a demokratikus népforradalom közeli ígéretét hordozták, s egyértelműen bizonyították a munkásság imponáló erejét, céltudatosságát, harci készségét. A hazai reakció 1913. évi ellentámadása, amely Tisza István miniszterelnöki kinevezése után a drasztikus elnyomó intézkedések egész sorát eredményezte, majd az első imperialista világháború kirobbanása, a mozgósítás, a katonai irányítás a főváros szocialista mozgalmát is visszahúzódásra, a nyílt ellenszegüléstől való tartózkodásra kényszerítette. Szerepe volt ebben a Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetése részéről követett megalkuvó irányzatnak is. Czabán Samu a főváros vezetését jellemző liberálisabb szemlélet révén munkához jutott, s állásvesztés nélkül vállalhatta az óbudai szervezett munkások vezetését. Különösen Óbudán volt alkalma arra, hogy közvetlenül megismerje a gyárak munkásainak, munkásasszonyainak életét, a háború által súlyosbított kizsákmányolás terheit, s a munkás öntudat és az osztályharc elméleti kérdéseiben is hagyományosan járatos munkás magatartás sokféle megnyilvánulását. A munkásság legjobb tagjaival együtt végzett magas színvonalú felvilágosító-nevelő munkát. A mozgalmat annak egyik hagyományos bázisán, belülről ismerte meg és élte át Óbudán és általában Budapesten. Ezek az évek tették igazán méltóvá arra a vezető feladatra, amit a két forradalom idején kerületében, továbbá a minisztériumban illetve a Közoktatásügyi Népbiztosságon nagy elvi és szakmai felkészültséggel ellátott, s ezekből az esztendőkből meríthetett erőt és tapasztalatot a beregszászi életszakasz két évtizedében is. Ismeretes, hogy Czabánt a proletárdiktatúra megdöntése után letartóztatták, a Gyűjtőfogházba vitték, majd házi őrizetben tartották. Az ellenforradalom vele is le akart számolni. Ezt tudva, kommunisták segítségével sikerült Kassára, onnan Beregszászra menekülnie. Az 1921-től 1942-ig az akkor Szlovákiához, majd az ún. bécsi döntés után átmenetileg Magyarországhoz tartozó Beregszászon töltött időszak a leghosszabb, egyben a legbonyolultabb volt Czabán pályáján. Mint kommunista, olyan harcostárssal, mint Ilku Pál, olyan szellemi támogatóval, mint Fábry Zoltán, a polgári csehszlovák államban a magyarországinál szélesebb szabadságjogok birtokában, szervezni-agitálni tudott. Nagy érdeme volt abban, hogy a szlovákiai magyar tanítóságot a kommunista befolyás alatt álló mozgalmak felé irányította. Energiájának nagy részét a nacionalizmussal folytatott küzdelem kötötte le. Fel kellett lépnie a cseh és szlovák polgári nacionalizmussal szemben, hogy a kisebbség, a magyar anyanyelvűek jogainak megnyirbálását ne engedje. De szembe kellett néznie a szlovenszkói magyar értelmiség soraiban meglévő, jórészt az anyaországból táplált nacionalizmussal is. Biztos iránytű segítette ebben: kommunista meggyőződése, a leninista nemzetiségi politika ismerete, a szovjet példa. Czabán utolsó évei az antifasiszta küzdelem jegyé5