Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - SZEMLE

vényevő halfajok, az amur, pettyes busa és fehér busa adják, amelyek köztudottan nem a legízletesebb húsúak. Lehet, hogy éppen ez a Békés megyei csekély halfogyasztás egyik oka. E sorok írója sem „vétlen" ez ügyben, a növényevő halak betelepítésekor elnevezésükre kiírt névpályázaton javasolta az elfogadott fehér és pettyes busa neveket. Ki tudja - név nélkül maradván - ma fognánk-e ilyen nagy számban az „ízetlen" busákat, vagy ennénk a régi, megszokott, jóízű pontyot, harcsát?! (Halászat, XII/59. évfolyam 2. szám.) A Békés megyei fejlődő halászati vertikum (iparszerű termelés) befejező láncszeme a modern, gépesített, nagyüzemi halfeldolgozó üzemek elkészülte lesz. Erre biztosíték a szarvasi főiskolán folyó halászszakmérnök-képzés is. A „Sporthorgászat a Körösök vidékén" című tanulmány szerzője Pásztor Béla. Ismerteti a megye horgászegyesületeinek történetét megalakulásuktól napjainkig. A 24 horgászegyesületben közel 8 ezer ember tölti szabadidejét a vizek partjain. Békés megyében, ahol a tájak ősi eredetiségükben napjainkig fennmaradtak, a holtágak, Körösök füzesei pihenést és felüdülést jelentenek ezrek és ezrek számára. Felsorolva megtaláljuk a FehérKörös, Kettős-Körös és a Hármas-Körös legkitűnőbb horgászhelyeit. Külön figyelmet fordít a szerző a megye sporthorgász életében az oktatás, nevelés és a versenyek ismertetésére. Réthy Zsigmond „Természetvédelem Békés megyében" címmel írt különös figyelmet érdemlő tanulmányt. Felismerve a problémát, felhívja a figyelmet a Békés megyei természetvédelmi területek és az ország „éléskamrája" között feszülő, feszítő kérdésekre. A megye kiemelkedően fontos, országos védettségű területekkel rendelkezik pl. dévaványai Túzokrezervátum, kardoskúti Fehértó, tatársánci ősgyep és az erdélyi hérics termőhelyei. Békés megyében hívták életre hazánk legnagyobb kiterjedésű, megyei védettségű természetvédelmi területét az ún. Körösvölgyi árterületet. A természeti kincsek között húzódó mezőgazdasági területeket pedig intenzíven művelik, csatornázzák, öntözik, vegyszerezik és égetik. Jól felismert speciális feladatot ad ez a védett területek kezelőinek, amit remélhetően sikerrel fognak megoldani. Erre biztosíték a megyében kialakult lelkes, természetvédő kollektíva, amelynek egyik vezetője a tanulmány szerzője. Részletes, tudományos igényű ismertetést olvashatunk a megye védett flórájáról és faunájáról. Felvilágosítást nyerünk a területek látogathatóságáról és az engedélyek beszerzésének lehetőségéről. Örömmel fedezhetjük fel a tanulmány végén a tájékoztató irodalmak bőséges enumerációját. Sajnos az összes többi dolgozatnál ez hiányzott! - holott ez tovább szélesítette volna a kiadvány hasznosíthatóságát. „Az ember és a vadászat" c. tanulmány szerzője dr. Dózsa József. Minden emberi öröm és gyötrődés, szeretet és gyűlölet, áldozatosság és álnokság, vágy és igyekezet eredetére már az őskori vadászok tábortüzei rávilágítanak. A pithecantropus és sinanthropus fegyvereinek, szokásainak megismertetése után látjuk a Szeleta ősemberét, aki barlangi medvét ejt el és bölényre csapdáz. Művelődéstörténeti és nyelvtörténeti adatok alapján felvázolja a szerző a honfoglaló magyarság vadászati szokásait és emlékeit. Élvezetes stílusban, tudományos alapossággal de közérthetően megírt tanulmány jó áttekintést ad hazai vadásztörténetünk további fejezeteiről, egészen az 1961. évi VII. törvényig. Dr. Zalay József: A mai vadászpuskák kialakulása címmel írt terjedelmes tanulmányt a könyvbe. Felvázolja a lőfegyver fejlődéstörténetét, ismerteti a vadászpuskagyártás jelentősebb központjait és híres puskaműveseit. Részletesen és nagy szakmai hozzáértéssel ismerteti a mai használatú sörétes és golyós fegyvereket. Szerencsés lett volna magyarázó rajzok és ábrák közbeiktatása az alig tördelt, sűrűn írt sorok közé, így ennek hiányát érezhetjük. Legnagyobb élvezettel olvastam Miiller Géza tanulmányát, „Vadorzók és orvhalászok Vésztőn a XX. század első felében." A vadállomány hatalmas területen szétszórtan él, vándorol, számtalanszor változtatja tartózkodási helyét. A vadállományt nem lehet teljesen pontosan számbavenni, leltározni, raktározni. A szakemberek is csak megközelítő pontossággal tudják felbecsülni, így nehezen ismerhető fel a hiány, és főleg nehezen bizonyítható. A szerző részletesen ismerteti a vésztői vadorzás „hagyományait" és eszközeit. „Csömöszölős" és „káflis" puskákkal, varjútőrrel űzték a vadorzók atavisztikus „mesterségüket". Az izgalmas és hiteles leírásból megelevenedik a század eleji vésztői táj és rejtelmes, éjszakai orvvadászatai. Sok néprajzi, zoológiai érdekességű leírást, történetet is összegyűjtött és megmentett az utókor számára a szerző. (E sorok írójának talán külön is azért volt parázsló érzéseket indító és felszabadító c tanulmány, mert ükapja is a vésztői temető avarja alatt porlad.) A kötet befejező tanulmányának szerzője Nagy 391