Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Tilkovszky Loránt: Bajcsy-Zsilinszky a magyar hadtörténelemről
lékos dolognak látszott, az holnap iszonyatosan megnövekedhet jelentőségében azért, mert egyszer talán a történelmi mérleg anyagához kerül. A szemfüles ellenség bizonnyal gyűjti már az adatokat a mi hitelünk meggyöngítésére és a mi nemzeti önállóságunk és önérzetünk kétes voltának bizonyítására. Persze, hogy nincs abban a tanulmányban lengyelek, vagy más - részben hazai - népek gyalázása, de benne van az igazságtalan és főleg számunkra káros, az illető népeknek pedig nyilván fájó lekicsinylésük, inferioritásuk kihangsúlyozása a németekkel szemben. Amit, ha igaz volna, sem volna szabad éppen nekünk, magyaroknak, különösen ma, főleg pedig nem az ország vezető történetírójának kimondania". A Szekfűhöz intézett vitairatnak a magyar hadtörténelemmel foglalkozó alább közzétett fejezete elősegíti a Bajcsy-Zsilinszkyről alkotott történeti kép teljesebbé tételét. A maga összetettségében, bonyolultságában mutatja be a magyar történelem e nagy alakjának szellemi arculatát, németellenességének erős vonásaival. Ez a németellenesség, amely az adott viszonyok közt a náci Németország ellen irányult, pozitív célzatú szerepet töltött be, de összefonódottsága a magyar nacionalizmussal, sőt némely tekintetben a faji gondolattal, már annak idején is a Bajcsy-Zsilinszkyvel szövetségben küzdő legjobb és legkövetkezetesebb haladó erők bírálatával találkozott. Semmivel sem kevésbé indokolt a kritikai megközelítés ma, amikor országos és szűkebb helyi - például Békés megyei - viszonylatban érdeklődéssel fordulunk Hajcsy-Zsilinszky szellemi hagyatéka fele, hogy világosan lássunk és ne tévedjünk annak értékelésében. A képviselőház honvédelmi költségvetési vitája során 1 szóvátettem azt a nagyon elharapódzott katonai kisebbértékűségi komplexust, mely közvéleményünkben egyre fájdalmasabban tapasztalható, s mint a ragály, bevette magát még honvédségünk bizonyos köreibe is. Az a túlzó és már-már szellemi öncsonkításként ható tisztelet, amely ebben a szomorú országban főleg az árja asszimilánsok 2 nagy száma és még nagyobb közéleti súlya s annál is nagyobb hangadása révén egyre fölháborítóbban jelentkezik, egyre gátlástalanabbul és egyre rombolóbban önérzetünkre és önbizalmunkra, a kétségtelenül nagyszabású és hatalmas teljesítésre képes német hadsereg irányában, s folytonosan másolásra biztat: engem már régen nyugtalanít. 3 Ennek a nyugtalanságomnak adtam kifejezést költségvetési beszédemben is. Többek között tiltakoztam c gondolatmenet kapcsán Professzor Uram egyik Magyar Szemle-bcli tanulmányában 4 kifejtett ama vaskosan téves beállítása ellen, hogy nekünk jórészt azért nem támadt kisebbértékűségi kompexusunk a szomszédos nemzetiséggel szemben, mert már Szent István behívott számos német lovagot és mesterembert, s ezek beolvadván a magyarságba, az egyenrangúságig emelték meg nemzetünk politikai, katonai, technikai színvonalát. Vagyis: az árja asszimilánsok már Szent István idejében kiegyenlítették a magyarság és a németség között tátongó színvonalbeli szakadékot. Szinte fizikai fájdalomtól szisszentem föl, mikor tanulmányának ezt a részét elolvastam. 6 Azt még csak elviselheti az ember, hogy tíz egynéhány évvel ezelőtt Hóman Bálint úgy állította be, 6 szemben a hagyományos magyar történetírással és jogtörténeti fölfogással, Szent István művét, hogy az a nyugati magasabbrendű társadalom hűbériségi formáit vette át. 7 De hogy Szekfű Gyula 1941 októberében ne csak elvitassa a honfoglaló magyarságtól a maga kétségtelen politikai, diplomáciai és katonai felsőbbségét az akkori szomszédos német világgal szemben, melynek oly csodálatos bizonyságai hemzsegnek a magyar X. század és a szentistváni négy évtized katonai és politikai históriájában, 8 hanem egyenesen a korai árja asszimilánsok javára írja még politikai és katonai egyenrangúságunk kivívását is, 9 ez újból fölkavarta bennem a másfél vétizedes, de az újabb években éppen Professzor Uram nem egy nagyjelentőségű publicisztikai kiállása 1 0 nyomán lassan elcsitult ellenszenvet és tiltakozást a Magyar Történet c régi szelleme és hangja ellen.Wcdding Georg német professzornak a merseburgi csata ezeréves emlékünnepére írott kitűnő tanulmányát akartam idézni 1 1 a Magyar Szemlében megjelent súlyos és bántó tévedése ellen, de Tasnádi-Nagy házelnök túlbuzgóságában, melyet utóbb úgy látom maga is sajnált, teljesen alkotmányellenesen és házszabályellenesen belémfojtotta a szót. 1 2 De mit mondjon az ember, ha ráadásul maga is lovas ember és világháborút járt katona, 1 3 arról a ma342
