Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - LÁTOGATÓBAN - Bencsik János: Rajki László szobrászművész otthonában

darabjait. A somogyi pásztor-remekek mindig is vonzottak. Úgy éreztem, hogy e játék a formával, játék az anyaggal, nem lesz haszontalan. Közelebbről megismerem a népművészet belső törvényszerűségeit. Milyen szándékkal faragtad meg Móriczot, Kohánt? Miért így fogalmaztad Móriczot, és miért másként Kohánt? Vannak szobraim, többnyire portrék, amelyeket nem mintáztam előre, agyagból. Hanem mindjárt kőbe faragtam azokat. Ezek a legkedvesebbek számomra. Az sem véletlen, hogy vörös márványba faragtam meg az apámat is, Móricz Zsigmondot is. S a legújabbak közül Nagy Lászlót. Vissza akartam adni az embert, a valósan létezőt, de egy kicsit, éppen az anyaggal összhangban, a bensőt is. Én szeretem azt, ha számon kérik tőlem a mű és az ábrázolt valóság hasonlóságát. Móricz Zsigmond tehát az ismert író, a nagyszerű költő számomra, így márványba faragva is. Kohán szürkés mészkő fejét már úgy akartam megfaragni, hogy azt is megjelenítsem, ami művészetét jellemzi, a nagyvonalúság, a monumentalitás, az egyszerűsítés. A szobor anyagáról azt kell tudni, hogy alig akar engedelmeskedni a vésőnek, a kalapácsnak. Szinte cseng, amikor faragom. Talán sikerült visszaadnom azt a művészi hatást, amelyet rám Kohán gyakorolt. Ez a monumentális művészet, ez a makacs és erőteljes egyéniség. Hol is mutathattam volna be, ha nem Békéscsabán, ha nem Hódmezővásárhelyen. Ott, ahol nevelkedett, ahonnan indult, s ahol sokat dolgozott, a Dél-Alföldön. Apám 1968. Vörösmárvány 335 Anya gyermekével