Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - FORRADALMAK-TANÁCSKÖZTÁRSASÁG - Marsi Gyula: Társadalom és irányítás

E tervszerűség és mindinkább elmélyülő tudatosság nélkül nincs szocialista társadalom, nem beszélhetünk a szocializmus eredményes építéséről. E tervszerűség és mindinkább elmélyülő tudatosság nélkül azonban nem valósítható meg az emberiség, a társadalom egészének tudományos irányítása sem. A társadalom tudományos irányítása tehát a szocia­lista társadalomban történelmi szükségszerűség. A társadalmi lét során először a szocialista társadalomban történelmi szükségszerűség. A szocializmus belső, lényegi összefüggései hangsúlyozzák ezt. A termelési eszközök magántulajdonát a szocializmusért folytatott harc megszüntette, c forradalmi harc megvaló­sította a termelési eszközök társadalmi tulajdonát. Ezzel a tőke és a munka alapvető ellent­mondását, a társadalmi antagonizmusok alapját, a tudományos irányítás legfőbb gátját szüntette meg. Ez egyben a társadalomban a szubjektív tényezők mind fokozottabb szere­pének folyamata is. 1 4 A társadalom egész tevékenységének középpontjába az a tudományosan körvonalazott cél került, hogy az emberek, a társadalom tagjainak tevékenysége, a szubjektív tevékenység ne hasson az objektív törvényekkel szemben, hogy létre jöjjön az összhang az emberek szubjektív tevékenysége és az objektív törvények között. Hogy megvalósuljon a szabadság társadalmi méretekben. A szocializmus alapvető törvényszerűségei ilymódon tulajdonképpen egyirányban hatnak a társadalom tudományos irányításának törvényszerűségeivel. Egyrészt megteremtik a fel­tételeket a társadalom tudományos irányításának, másrészt biztosítják c feltételek haté­konyságát. 1 5 A marxizmus-leninizmus és a társadalom tudományos irányítása A vezetési ismeretek kapitalista termelési viszonyok közötti alapvető tapasztalata, hogy az antagonisztikus viszonyok között a társadalom tudományos irányítása csak egyetlen irányba hathat: az antagonizmus megszűnésének irányában. Más módon nem lehet eljutni - csak a társadalom tudatos, tervszerű irányításával - a társadalom tervszerű, tudatos tevé­kenységének kialakításához. A termelési eszközök magántulajdona szükségszerűen az anta­gonizmus hordozója. A társadalom tudatos irányításának alapvető feltétele tehát a termelési eszközök magántulajdonának megszüntetése. A társadalom tudományos irányításában az első nagy lépéseket a marxizmus létrejötte jelenthette. Annak a törvényszerűségnek a feltárásával, hogy a társadalom fejlődésének adott szakaszán szükségszerűen kialakulnak az antagonisztikus termelési viszonyok, kibon­takozik az osztályok harca; és, hogy az osztályok harca szükségszerűen elvezet a proleta­riátus diktatúrájáig, a mindenféle diktatúra megszüntetéséért folyó harcig, a marxizmus megmutatta a társadalom tudományos irányításának feltételeit, perspektíváit. A marxizmus a munkásosztály érdekeit legkövetkezetesebben kifejező eszmerendszer. A munkásosztály érdekeinek lényege a fennálló társadalmi viszonyok megváltoztatása. Csak ez biztosíthatja, hogy megszabaduljon a kizsákmányolástól, ez a társadalmi haladás feltétele is. A valóság tárgyait, jelenségeit, a társadalmat, a társadalom vizonyait tudatosan megváltoztatni viszont egyet jelent azzal, hogy teljes mélységben meg kell ismerni, fel kell tárni ezeket a viszonyokat. A társadalom irányításának alapja csak az a tudomány lehet, amely legtöbbet tud mon­dani a valóságról, a társadalomról, amely legmélyebben tudja feltárni a társadalmat. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom