Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bencsik János: Hagyományőrzés és az életmód kölcsönhatása egy battonyai szerb parasztcsaládban
nőszemély kiment a konyhába, behozta onnan ezt a kenyeret. Köszönt: „Jó estét kívánok!" Kérdezték tőle: „Mit hoztál?" „Békét, erőt, egészséget," - volt a válasza. 7.5.1. Ezt a kenyeret fogyasztottuk az ünnepek alatt. 7.6. Az előbbi kenyértészta másik feléből a szűrőkalács. Ez kb. 40 cm átmérőjű, nyújtott lángos-féle volt (ez volt a szűrő-szérű), erre öt kis cipócskát helyeztünk, átlósan. Közepébe Holdvilág-féle, arra rá három csillag. Mikor sülten kivettük a kemencéből, mézzel kentük meg. Karácsony estéjen fogyasztottuk el, mindenki kapott belőle. 7.7. Ugyancsak kenyertésztából sütöttük karácsony estéjére a gubát. Pálca szerűen elnyújtottuk, apróra vágtuk, mint a dió. Megsütöttük és mézzel, mákkal fogyasztottuk. 7.8. Az ünnepi vacsora végeztével savanyúkáposztát ettünk. Karácsony böjtjére a káposztának új fazekat kellett venni. „Akármilyen kicsit, de új legyen. Abban főztük a káposztát." 7.8.1. Karácsony reggelén egy kis darab kenyeret, szűrőkalácsot, három-négy gubát, egy kanál babot, egy kanál káposztát összekevertünk és az állatoknak is adtunk ebből. Ló, sertés, baromfi, minden állat kapott belőle. 7.9. Szilveszterkor minden családtagnak vaszilicát sütöttem. Ez olyan lángos-féle, kicsi, vékonyra nyújtottam, bazsalikával (illatos mezei fű) megszurkáltam (csak az illatosítás miatt) és bele „írtam", beleszurkáltam minden családtag nevének a kezdőbetűjét. Ebből senkinek nem adtunk, mindenki maga fogyasztotta cl a sajátját. 7.9.1. Bazsalika mindig volt a háznál. Ezt adtuk a papnak is, amikor a lakóházunkat szentelni jött. 7.10. Paszkurice (liturgikus kenyér) is tiszta vízzel, sóval és élesztővel készült. Kerek, gömbölyűre sütik. Gyónás után mindenki kap egy darabot a paptól. Csak öregasszonyoknak szabad sütni, akik már nem menstruálnak, vagyis tiszták. 7.11. Kalács-tésztából készült egy olyan pogácsa, amelyet apró, vajazott darabkákból raktunk össze. Tepsiben sült. Ezt akkor csináltuk, amikor a kisgyermek járni tanult. Összehívtuk az utcából a gyermekeket, s a többi jelenlétében a kicsi fején két felé törtük a pogácsát. Azért csináltuk, hogy jól tudjon szaladni. A pogácsát közösen fogyasztották cl a gyermekek. Összegezés Arra törekedtem, hogy egyetlen, a kitűzött feladathoz alkalmas szerb család hagyományos ismeretanyagát rögzítve mutassam be a hagyományokhoz való ragaszkodás, illetve a szükségszerű változás (fejlődés, haladás, korszerűsödés) kölcsönösségét. Bár az itt bemutatott anyag tehát csak egy (a családi ismeretek) vonatkozásában teljes, arra mindenképpen alkalmas, hogy általa bizonyítsuk: a kenyér, mint a paraszti családok fő tápláléka az 1940-es évekig megőrizte előbbi pozícióját, ezzel egyetemben a hagyományos készítés-technikát és a csatlakozó szokás- és hiedelemanyagot. Még olyan esetekben is ez történt, amikor pedig „volt mit aprítani a tejbe"; amikor módos, tehetős családoknál vizsgálhatjuk a kitűzött célt, ugyanezt tapasztaljuk. Irracionalizmusuk nem volt ellentétben termelési tapasztalataikkal. Úgy tetszik: más szféra volt a termelés és ismét más szféra a felhasználás a paraszti gondolkodásban. Az is bizonyos, hogy jobban tisztelték a kenyeret, semhogy racionális kísérletezésnek vessék alá az évszázados tapasztalatot őrző kenyérsütést. A felsorakoztatott néprajzi anyagban sok a finom, jellemző részlet. A cselekvés miértjeire, okaira azonban már nem mindig kapunk választ. A népi tapasztalás anyagán átsüt, átvilágít a család vagyonos volta (a kenyérlisztbe nullás lisztet kevertek, hogy fehérebb, finomabb legyen a kenyér; egész életén át nem kontyba [!] viselte haját az adatközlőm). Sőt a modern higiéniás követelmények is fel-felbukkannak (nem rágta, hanem törte, áztatta a gyermek csuszlisztatásához szükséges kenyeret). 220