Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bencsik János: Hagyományőrzés és az életmód kölcsönhatása egy battonyai szerb parasztcsaládban

A haját csámcsogta, rágta, nem fulladt meg tőle. Ha a bele bennemarad, az elázik, s nagyobb csomó is lemehet a torkára. 4.6. Kenyértésztából készült a lángos (langus) is. Télen a kenyérsütés elmaradhatatlan része volt. Nyáron nem nagyon, mert széjjel volt a család, akkor kinek sütöttem volna. Amikor kihűl, már nem olyan jó, olyan mint a bodak. Míg a kemence fűlt, a tésztát elnyújtottam, tetejét késsel megkockáztam, majd az ujjnyi vastag tésztát át is lyukgaltam, hogy sülve ne legyen túlságosan magas. 4.6.1. A lángosra tehettem tejfölt is sütés előtt, így tejfölöslángost sütöttem. Mi nem készítettünk túrúslángost, nem szoktunk. Pedig a tojásos-sós túrúval borított lángos is nagyon finom volt. 4.6.1.1. A lángost sem szabad addig késsel vágni, amíg a kenyér a kemencében volt. 4.6.2. Zsírbasült lángos is kedvenc ételként került az asztalunkra. Az elnyújtott lángos-tésztát kockákra vágtuk és zsírban sütöttük meg. Olyan magasak lettek, mint a kispárnák. 4.6.3. A hajtogatott (hajtagatott) sem más mint lángos, csak nyújtás közben olvasztott zsírral megkentük, összehajtogattuk, majd újra megkentük. Tepsiben sült. Hozzája bablevest főztünk és megvolt az ebéd. 4.7. A friss, forró kenyereket a kemence szája elé egy zsákra leraktuk. Vízzel megmosdattuk őket. Ott hűltek ki a földön. 4.7.1. A kenyér-mosdató vízből a gyerekeknek három kortyot adtam, az használt nekik, nem feltek. 4.7.2. Melegen nem szegtük meg a kenyeret, mert a kés összeráncolta. 5. A mindennapi kenyér A kamrában volt egy deszka polc, két dróton függött, hogy se a macska, se az egér ne érhesse el. Azon tároltuk a kenyereket. Ha elfogyasztottuk az egyiket, onnan hoztuk be a másikat. 5.1. Nagy szüleim családjában még az volt a szokás, hogy a családfő szegte meg (nacsne lebac) a kenyeret. Nálunk már én szegtem mindig. 5.1.1. Mikor a gyermek felnőtt számba ment, 15-16 éves lett, akkor adták először a kenyeret a kezébe, hogy vágjon belőle. Mikor maga is kenyeret keresett. 5.2. Szegés előtt keresztet rajzoltunk a kenyér aljára. Ma is így vágom meg a kenyeret. Hozzá van szokva a kezem. Unokáim csodálkoznak rajtam. 5.2.1. Ha szegés közben a kés sima felületet vágott, vagyis ha a kés vágása egymásba illett, akkor azt mondották, hogy „máma még nem hazudtál". 5.3. Az első nagyobb darab kenyér, amelyet szegéskor levágunk a pillés (nacsetok). Ezután már karé (okrajka) következett. 5.4. Evés után eltettük a kenyeret a kenyértartó kosárba. Féltettük a késtől a gyerekeket, ezért én mindig vágtam két-három darab kenyeret, hogy legyen nekik, ha megéheznek. 5.5. Szépen álló helyzetben helyeztük bele a kosárba. Nem volt szabad fölfordítani, mert akkor a jószág is fölfordul, felfelé lesznek a lábai. Megdöglik. Babonásak voltak nagyon. Az én nagymamám, pláne. 5.6. Étkezés közben minden felnőtt vágott magának egy darab kenyeret. Nem vágtunk előre senkinek sem, mint ma szokás. 5.6.1. Ha egy kis morzsa leesett, ott volt egy kis seprű, összesöpörtük. Egy morzsára sem volt szabad rátaposni. Vétek volt. 5.6.2. És, amikor ettünk és elesett a kenyér, fölvettük szépen, megcsókoltuk és úgy dobtuk a moslékba. Mindig megcsókoltuk, még mai napig is. Az unokáim is. 5.7. Tejbe nem szabad késsel kenyeret aprítani, azért, mert rúg a tehén, mikor feji az ember. „Ahogy vágja, úgy nyilamlik a tőgyébe." Se kenyeret, se kalácsot nem szabad, csak törni a tejbe. 5.8. A pirítóst télen kedveltük. A kemence szája előtt szép pirosra megpirítottuk. Jól megfokhagymáztuk. Úgy, tetejébe megkentük zsírral. Azt is törtük. Utána teát vagy tejet, vagy ami jött sorjába. 5.9. Megettünk a levessel is egy karé kenyeret. Mindennel fogyasztottuk. 5.10. A száraz kenyérből ma is prézlit, kenyérmorzsát csinálunk. Összetörjük, megszárítjuk és derelyére, gombócra, nudlira szoktuk használni. 218