Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Marsi Gyula: A demokratikus centralizmus mint a szocialista-kommunista társadalmi munkamegosztás alapelve

Érdekei anyagi viszonyainak tükröződése, ahogyan felismeri, illetve éli ezeket a viszonyokat, ahogyan felismeri és kielégíteni igyekszik szükségleteit. Ettől függ, hogyan viszonyul az adott osztály tagjaihoz, a hasonló vagy azonos érdekű emberekhez és más osztályok tagjaihoz. A szükségletek az adott kor, az adott korban általános érvényű termelési mód függvényei. Attól függenek, ahogyan a társadalom anyagi életének termelése, újratermelése folyik. Egy osztály számára tehát érdekei érvényesítése érdekében demokráciájának csak adott típusa használható. Mértéken túl nem bővítheti ki a hatalomba bevontak körét, és nem is szűkítheti a hatalomba bevontak körét, mert ezzel alapvető érdekei szenvednének csorbát. Elképzelhetetlen, hogy a rabszolgatartó minden rabszolgáját felszabadítsa, hogy a hűbérúr ne szedjen dézsmát, a tőkés ne törekedne profitra. Lényegét tagadná meg ezzel mindegyik. A kizsákmányoló osztályok számára éppen ezek biztosítják az átlagosnál magasabb életszínvonalat, nagyobb emberségüket. Ez utóbbit nem is kell idézőjelbe tenni, mert valóban arról van szó, hogy az uralkodó osztályok tagjai egyéni érdekeiket magasabb szinten tudják érvényesíteni, mint az elnyomott osztályok tagjai. A „vak szükségszerűség" kevésbé igázza le őket. A szó köznapi értelmében is az uralkodó osztályok tagjainak sokkal nagyobb lehetőségük van a szabadságra, mint az elnyomott osztályoknak. Céljaik elérésére - mind egyénileg, mind osztályméretekben -, jobbak a lehetőségeik. A termelés által létrehozott anyagi javak, értékek döntő többsége az ő szükségleteik kielégítésére szolgál. Természetes, hogy szükségleteik magasabb szintűek, messze megelőzik a társadalom általános szükségleteit. Ahhoz nem rendelkezik a társadalom megfelelő eszközökkel, hogy valamennyi tagjának szükségleteit azonos szinten elégítse ki. A demokrácia kiszélesítésének eszméje nem új. De a demokrácia kiszélesítésének, a társadalom tagjai többségének a hatalomba való bevonásáért folyó küzdelemnek áthághatatlan akadályai voltak: egyenlőséget csak a nyomor szintjén lehetett volna biztosítani. Akik ezzel kísérleteztek, kudarcot vallottak. Elvéreztek azokkal a mozgalmakkal együtt, melyek szimbólumává váltak. A rabszolgák egyenlősítésének szószólói Krisztusok vagy Szpartakuszok lettek, a jobbágyok érdekcinek nagy szószólói Münzerek vagy Dózsa Györgyök. A kapitalizmus kezdeti, még fellendülést, szárnyalást biztosító évszázadában Robcspierek, Owenek, Saint Simonok, Fourierek. E tragikus küzdelmekből, áldozatos erőfeszítésekből a marxizmus levonta a tanulságot: nem valósulhat meg az emberi társadalom egészét átfogó demokrácia, az emberiség egységes érdekei nem érvényesülhetnek az ehhez szükséges feltételek nélkül. Ahhoz, hogy az emberiség, a társadalom szükségleteit mind magasabb szinten kielégíthessük, hogy ne csak a társadalom kisebb részének érdekei érvényesüljenek, elégüljenek ki, ahhoz nem elegendő az óhaj, a szubjektív szándék. Ahhoz meg kell teremteni a természettel való magasabb szintű kapcsolatot, az ember számára szükséges anyagi javak termelésének magas szintű eszközeit. A termelőerők olyan fejlettségére van szükség, hogy ezek a termelőerők képesek legyenek minden eddiginél bonyolultabb, összetettebb, sokrétűbb igények, szükségletek kielégítésére is. A kérdés tehát összetett, bonyolult. Lenin, amikor arról szólott, hogy a gyengébben fejlett országokban sokkal könnyebb győzelemre vinni a szocialista politikai forradalmat, de a fejlettebb tőkés országokban kevesebb áldozattal, erőfeszítéssel fel lehet építeni a szocialista társadalmat a politikai forradalom győzelme után, alapvető igazságot állapított meg. Azt, 161