Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Kósa László: Erkölcsi kihágások és büntetésük Gyulán a 19. század első felében

közelebbi adatok nem szólnak erről, csupán 20. századi analógiák alapján gondolhatjuk, hogy a mezővárosi parasztság tehetősebb rétegéből kerültek ki. Az 5. sz. mellékletben szereplő elöljárónak városi háza mellett tanyája, mind a városban, mind a tanyán cselédei vannak. Nem tudjuk, milyen mértékben jutottak presbiteri tisztséghez az iparosok. Rendszeresen résztvettek viszont a presbiteri gyűléseken a megye és a város többnyire nemesi származású értelmiségi tisztségviselői. Például 1842-ben egy alkalommal a következők jelentek meg a paraszti tagok mellett: Tormássy Lajos megyei főorvos, Virágos Sándor főpénztárnok, Tormássy János megyei aljegyző, Bodoky Henter Károly megyei mérnök, Nagy András városi jegyző. Gyakran találkozunk esküdtek nevével is. Nem tudjuk azonban, hogy a fölsoroltak vajon „hivatalból" vagy választott tagként kerültek a testületbe. Az egyszerűbb ügyeket a paraszti tagok a lelkész vezetésével tárgyalták meg, ha fontosabb dolgokról esett szó, például pénzügyi kérdésekről vagy az erkölcsi bíráskodás vádlottja értelmiségi személy volt, mint a vármegyei írnok vagy a kántor (vö. a 2. és 13. sz. melléklettel), jelen voltak városi vagy megyei emberek is. 2. Az erkölcsi kihágások. A presbitériumnak az egyházközség kollektív vezetésének feladatkörén belül egyik fontos tiszte volt erkölcsi kihágások dolgában ítélkezni. Egyszerűbb esetekben ugyan maga a lelkész járt el, békességre bírta a veszekedőket, de gyakran az egyházi gyűlés elé került az ügy, a több más kérdés megtárgyalására összehívott presbiterek elé. A presbiteri jegyzőkönyvek általában szűkszavúak, nem részletezik a bíráskodás eseteit. A jegyzőkönyvvezető, az egyházközségi jegyző vagy nagyon gyakran a lelkész legtöbbször valószínűleg a fegyelmi ülés föloszlatása után, esetleg néhány nap múlva összegezte a tényállást és a határozatot. Kivétel volt, ha bonyolult, sokszereplős ügy került a gyűlés elé, vagy a vádlott a helyi társadalom nevezetes alakja volt. Először rendszerint azt írták le, hogy a szóban forgó dolog mi módon jutott a presbitérium tudomására: írásban vagy szóban panaszt tettek, valaki külső jelentett, esetleg közismert a tény. Ezután következik a vád vagy a panasz ismertetése, majd a vádlottak és a tanúk, peres felek megkérdezése. Általában csak azokat a vallomásokat említik meg, amelyek a határozat meghozatalát befolyásolták, a büntetést indokolták. Leginkább rágalmazások, szidalmazások, reszegeskedések, veszekedések, erőszakoskodások ügyében ült össze a presbitérium. Figyelemre méltó, hogy a templomkcriilés hiányzik a kihágások sorából. Valószínű, hogy nem a hivők különös szorgalma miatt. A viszonylagosan nagy mezővárosi gyülekezetben ebben az időben már nem tűnt föl a templomból való tartós hiányzás, szemben a korabeli kisebb falusi gyülekezetekkel, amelyekben a közösségi szokások megsértéseként értelmezték.

6 Hasonló oka lehet annak is, hogy a korábbi századokban köztudottan súlyosan büntetett káromkodás önállóan nem szerepel kihágásként, hanem esetenként a rágalmazás, veszekedés, szidalmazás mellett találkozunk vele. A leggyakoribbak a házassággal kapcsolatos panaszok: házasságtörés, elhagyás, vadházasság, házasfelek össze nem illése, civódása, válás. Mária Terézia 1770-es rendelkezései kivették az egyház kezéből a házassági bíráskodást. Az 1786. évi Josephina Constitutio igyekezett pontosan meghatározni a házasság körüli jogi eljárásokban az egyház szerepét. Előírta, hogy csak akkor lehet válópert indítani, ha a válni szándékozó fél egyházi békéltető bizonyítványt mutat föl. A békéltetési rendelkezés sok esetben megakadályozta a válást, mert a lelkészek lebeszélték szándékukról a házastársakat, egyben nagy mértékben pótolta is az egyház befolyását, amit a házassági bíráskodásban elvesztett.

7 3. Végzések és büntetések. A végzések és büntetések pontosan megrajzolják a presbitérium bíráskodásának érvényességét. A kisebb ügyeket (veszekedés, civódás, részegeskedés) a vádlott vagy vádlottak feddésével, intésével zárta le a presbitérium, illetőleg a presbitérium nevében a lelkész. Súlyosabb esetben dorgálásnak nevezik a szóbeli figyelmeztetést. Mikor használják az intést, és mikor a dorgálást, erről adataink nem adnak pontos fölvilágosítást. A bűnösök legtöbb esetben javulást fogadtak. ígéretük nyomatékául bizonyos esetekben - ennek pontos meghatározását sem tudtuk kideríteni - albának, albális levélnek nevezett nyilatkozatot adtak (1. sz. melléklet). (Bár többször említik, hogy az eklézsia ládájában őrizték ezeket az iratokat, a mai iratanyagban egynek sem akadtam nyomára. Amikor érvényüket vesztették, terhelő tartalmuk miatt valószínűleg megsemmisítették őket.) 119