Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - LÁTOGATÓBAN - Sárhelyi Jenő: Jankay Tibornál

JÁNKAY TIBORNÁL SÁRHELYI JENŐ Első találkozásunk 1976-ban volt. Akkor azzal váltunk el, hogy küldi a fényképét. Két év múlva - ez év májusában - újra találkoztunk s számon kértem a fényképet. Zsebébe nyúlt s egy negatívot adott át. Most már nincs akadálya a beszélgetés közlésének. \ Jankay Tibor A békéscsabai Aurora - zenei, irodalmi és képzőművészeti - Kör történetében búvárkodva már ígzó-ban ráakadunk nevére. Hol, kinél tanult, kikre emlékszik pályatársai közül? Tanulmányaimat a Képzőművészeti Főiskolán végeztem, ahol Szinyei Merse Pál, Balló Ede és Vaszary János voltak tanáraim, de tanultam Párisban a Julien Akadémián, továbbá Bécsben, Drezdában, Firenzében. Ezekről a helyekről haza-hazalátogattam s képeimet az Ernst Múzeumban állítottam ki. Tagja lettem a Képzőművészek Új Társaságának - a KUT-nak. - Külföldi kiállításaimhoz az anyagot a KUT továbbította. Az első hazai kiállításom után 3 évre már kialakulóban voltak amerikai kapcsolataim. 1929-ben kiállításom volt Clevelandben ahol a helyi múzeum rendezte a tárlatot. Ez a kiállítás számomra nagy elismerést szerzett, mivel én kaptam meg a nagydíjat. Amint hazajöttem, felkerestem a nagybányai iskola egyik alapítóját, Torma Jánost, a festőt. Nagybányán kívül még jártam Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen. Budapesten több ízben állítottam ki az Ernst Múzeumban. Majd 1934 és 1936 között ismét Amerikában dolgoztam. Los Angelesben a múzeumban volt a kiállításom. Ennek a kiállítási anyagnak speciális jellege volt, mivel Békéscsabát és környékét, a Szanazugot, a Köröspartot s a békési cigánynegyedet örökítette meg. Cigánytárgyú képeimnek nagy sikere volt, ezeket Charlie Butterworth filmszínész vásárolta meg. 1936-ban hazajöttem s a mai Munkácsy Mihály Múzeumban - az egykori Közművelődésháza műtermében - rendezkedtem be. Három év múlva bevonultattak először Újkígyósra, majd Gyulára. A gyulai esték nagyon emlékezetesek, mert Kohán Györgyöt jelentik számomra. Eletemben sok nagyszerű emberrel találkoztam, de hozzá hasonló embert nem ismertem. Esténként végnélküli beszélgetést folytattunk, s azzal zártuk, hogy majd holnap folytatjuk. A munkaszolgálat megszakításokkal 5 évig tartott. Hogy mentsem magam, körülkerékpároztam az egész Balatont. Az éjszakákat szalmakazalban töltöttem s volt úgy, hogy a kerékpárt éjszakára a kezemre kötöttem. így sem tudtam megúszni a dolgot, de 1944-ben Beregszász környékén megszöktem. A cigányoknál találtam menedéket, akik elrejtettek a téglagyár pincéjében, és gondoskodtak élelmezésemről. Október volt a sorsdöntő hónap, amikor is énekelve mentünk a szovjet csapatok elé. Az életemet köszönhetem nekik. A novemberi esős-sáros időben gyalogszerrel érkeztem Békéscsabára. A kimerültségtől 8 napig feküdtem az unokatestvérem özvegyénél. Két testvérem maradt Auschwitzban. Felvettem a kapcsolatot a régi kollégákkal, Miklós Istvánnal, Sass Árpáddal, s újra dolgozni kezdtem a Múzeumban. Nagy keletje volt a portréknak a szovjet hadseregben, nagyméretű Lenin portrékat rendeltek nálam. Az első kiállításom Budapesten volt a Műcsarnokban. Az állam jóvoltából házat kaptam Nagymaroson és ösztöndíjat. 1948-ban Amerikában élő orvos testvérem hívására Los 116