Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Nagy Gyula: "Hogy ne vigyem magammal a sírba..." (Részletek az orosházi önéletíró parasztok munkáiból) (Juhász Nagy Vilmos, Csarejs Jánosné, Hrabovszki Ilona, Násztor György, Györgyi Lajos, Koczka Pál, Ujj Istvánné Németh Julianna, Csizmadia Imre, Erdős Tóth Sándor)

Emlékszem, mivel még akkor a Monori-tanyaközpontnál nem volt sem járda, sem kövesút, hatalmas sártenger volt a bolt előtt. Nekivágtam, de a sár lehúzta a lábamról a csizmát, és keservesen néztem, hogy most már mi lesz. Szerencsémre jött a csárdabérlő iskolahagyott fia, és kihúzta a csizmám a sárból. Megmutatta, hogy merre kerüljem el a sáros utat. így tudtam megközelíteni a boltot. Kulcsár néni kimérte a 3 dkg élesztőt, és most már a megmutatott csapáson sár nélkül haza tudtam menni. A bolt a tanyától 1 km távolságra volt. Sokszor elküldöttek az anyai nagyanyámhoz, és az már nagyobb távolságra volt hozzánk. Még nem jártam iskolába, amikor karácsony estéjén édesapám felültetett a Dajka nevű öreg lovunkra, hogy szokás szerint jártassam meg. Én lépésbe mentem az úton egy jó darabon, majd megfordultam, és rácsaptam a lóra. Az megindult csendes iigetésbe, én pedig lefordultam a lóról, s a ló alá estem. Az azonban megállt, nem lépett rám. Az egyik szomszédunk látta az esetet. Amint felálltam, odajött Kovács bácsi cs kérdi: Megütötted magad? Mondom: Meg egy kicsit. Feliilsz-e újra, ha felsegítelek? Mondom: Fel! Felsegített, és most már lépésbe ballagtunk az öreg Dajkával a tanyába. Az esésről hallgattam. Ünnepek alatt átjött a Kovács bácsi. Mondta a szüleimnek, hogy ez a gyerek leesett a lóról. Édesapám azt mondta, majd máskor jobban vigyáz magára, ha meg akar tanulni lovagolni. Iskoláskoromból... Nekem az olvasás az első osztályban egy kissé gyengén ment, cs így egy alkalommal délben nem ebédelhettem. Nagyon sérelmes volt részemre, mert éppen akkor reggel édesanyám kolbászt és kenyeret tett ebédre a kis vászontarisznyába. Szörnyen bántott, hogy nem ebédelhetek. Egy kis darabig vártam az iskolában. Éhes voltam, fogtam magam, felöltöztem. A kistáskát az ebéddel a nyakamba akasztottam, és kimentem az iskolából. Kérdi a többi gyerek, (akik kint voltak), hogy hová megyek. Mondom: Megyek haza. Kimentem az iskolaudvarról. Alig mentem az iskolától jó száz méterre, jön velem szemben édesapám, kocsin. Kérdi, hogy hová megyek? Nem tudtam elég jól olvasni, és a tanító úr nem engedte, hogy az ebédet megegyem. Éhes vagyok és elmegyek haza. Azt mondta édesapám, gyere vissza, majd én beszélek a tanító úrral. Mit volt mit tenni, visszamentem. Édesapám bement a tanító úrhoz, és bemutatkozott. Azt mondotta: tanító úr, azért, ha a gyerek rászolgál, és megveri, én soha nem jövök Magához, hogy miért verte meg. De az ennivalót azért adom neki, hogy elfogyassza. Ezzel elköszönt és elment dolgára. Nékem még annyit mondott az udvaron, hogy edd meg az ebéded. Ebéd után kihívott a tanító úr az asztalához, és megkérdezte, hogy megettem-e az ebédem. Azt mondtam, hogy igen, és ezzel a helyemre küldött. Másnap délben a házvezetőnő, Juliska néni kijött értem, és behívott a konyhába, és egy tányér meleg levest adott. Elfogyasztottam, utána megköszöntem, és vissza kimentem az udvarra. Egyszer a szünidőben legeltetés alkalmával egy Tera nevű lovunk terelés közben szájon rúgott úgy, hogy ott maradtam a tarlóföldön eszméletlenül. Öt éves húgocskám szaladt be a tanyába, hogy megrúgott a ló, és ott fekszem a tarlón. Én arra emlékszem, hogy a konyhaajtó előtt tértem magamhoz, és akkor láttam, hogy csupa vér a kis kék melleskötő és az ingem, gatyám is. Kérdeztem, hogy mi történt velem? Mondotta édesanyám, hogy megrúgott a ló. Lemosták, és letörülgették a vért. Mivel az alsó számszélét a ló körme átvágta, a nagyanyámhoz vittek, aki olyan gyógyító asszony volt. Tengerihagynia levelét összezúzta, reáborította a sebre, és lekötötte. Olyan szépen összehúzta a sebet, hogy ma sem mondaná azt senki, hogy nem orvos varrta össze. A sebhely még ma is meglátszik az államon. GYÖRGYI LAJOS: ÍZELÍTŐ A TANYAKÖRÜLI PÁSZTORKODÁS TUDOMÁNYÁBÓL Gyerekkoromban pásztor voltam én is, mint a többi mezítlábas paraszt gyerek. Tavasztól kezdve még iskolába is mezítláb jártunk, hajó idő volt. Talán nem is azért, mert nem volt cipőnk, vagy csizmánk, hanem hogy a lábbeli ne kopjon, ha nem muszáj. De meg azért is, mert jó időben passzió volt mezítláb járni. Még nyáron a tarlón is mezítláb jártunk, amikor a jószágot legeltettük, mert jól futni az állatok után, csak így mezítláb lehetett. Dc a tarlón járást mezítláb először a felsebzett lábunk kárán 89