Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dövényi Zoltán-Tóth József: Adalékok az Alföld első világháború előtti népességmozgásához - különös tekintettel Békés megyére

II. A mobilitás és migráció általános vonásai Magyarországon és az Alföldön A magyarországi kapitalista fejlődés ellentmondásos, vontatott cs megtorpanásokkal tarkított voltának következteben a népesség mobilitásában és a migrációs viszonyokban - Nyugat-Európa országaihoz képest - specifikumok mutathatók ki. Ezek a sajátos vonások a migráció általunk tárgyalt formáiban is kifejezésre jutnak. 1. A századforduló népességmozgásának egyik legfőbb formáját az országhatárt is túllépő vándorlás, az emigráció jelentette. Erre vonatkozóan 1899 és 1913 közötti időszakra rendelkezünk hivatalos adatokkal. Ez idő alatt jóval több, mint egymillió ember hagyta el az országot. Ez a nagyarányú kivándorlás elsősorban Magyarország viszonylagos elmaradottságának következménye volt: a lassú iparosodás a foglalkozási és társadalmi átrétegződésnek csak szűk lehetősegét teremtette meg, és ez a relatív túlnépesedés állapotát eredményezte. (1880-tól 1890-ig az ipari munkásság száma mindössze 88 ooo-rel, a következő évtizedben 230 ooo-rel, míg 1900-tól 1910-ig 260 000 fővel nőtt. Ez a növekedés kevés volt ahhoz, hogy a mezőgazdaságból felszabaduló népességtömegeket fel tudja szívni.) A kivándorlás egyes időszakokban, így a csúcsot jelentő 1905-1907-ig terjedő időben a népesség természetes szaporodásának nagyrészét, több mint 3/4-ét elvitte. (1907-ben a kivándorlási arány meg is haladta a természetes szaporodás arányát.) 1908-1913-ig a természetes szaporodás 31%-át, 1899 és 1904 között pedig 20%-át emésztette fel a kivándorlás. A visszavándorlók száma mindvégig elenyésző volt. A belső területi arányokat is elemző vizsgálatok szerint (Puskás J. 1974) a kivándorlás az Alföldet az átlagosnál kisebb mértékben érintette. Csak Szabolcs megyéből ment el jelentősebb számú népesség. 2. A népesség belső migrációra vonatkoztatott mobilitása csak lassan változott. 1880-ban a népesség közel 3/4-e születési helyén került összeírásra. A következő évtizedekben ez az arány folyamatosan csökkent ugyan, de még 1910-ben is 68,6% az értéke. Az országos, régiók közötti mozgások fokozatos előtérbe kerülésére utal, hogy* a távolabbi térségekből származottak aránya viszonylag gyorsan nő. Ebben a jelenségben elsősorban Budapest világvárossá fejlődésének folyamata és az országos közlekedési hálózat kiépülése játszik döntő szerepet. A regionális népcsségkoncentrálódási gócok viszonylagos fejletlenségére utal, hogy az ugyanazon megyebeliek aránya nem változott lényegesen (1. táblázat). 1. táblázat Az összeírt népesség megoszlása születési hely szerint (1880-1910, %) Év Helybeli Ugyanazon megyebeli Egyéb területről származó 1880. 74,4 16,1 9.5 1890. 73.4 16,0 10,6 1900. 70,0 17,0 13,0 1910. 68,6 17,0 14.4 Budapest környékén és az ország középső részén a mobilitás átlagos, vagy annál nagyobb, a periférikus területeken, elsősorban Horvát-Szlavonországban és Erdélyben az országos 54