Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 4. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Bencsik János: A nagybánhegyesi példa és tanulság (Portré-vázlat egy szakkörről)

A nagybánhegyesi példa és tanulság (Portré-vázlat egy szakkörről) BENCSIK JÁNOS Nem túlzok, ha azt állítom, hogy ritka alkalom lehet egy kis falu életében, hogy a kultúra (közművelődés) területén olyat alkothassanak, amire felfigyel szűkebb és tágabb környezetük. Az az 1800 ember, aki Nagybánhegyesen él, bizonyosan büszke arra a szép sikerre, amelyet kézimunka szakkörük és annak vezetője, Chabrecsek Andrásné az elmúlt közel egy évtizedben elértek. S ha ez az együtt dolgozó kis közösség eddigi munkájával arra kényszerítette a környező társadalmat, hogy odafigyeljen munkájukra, akkor tényleg méltóak erre a megkülönböztetett figyelemre. De az is természetes, hogy ebben az odafigyelésben ott van már a megbecsülés gesztusa is. Ezért születhetett mindig újabb sikerük, ezért adományozták részükre az elismerő és kitüntető címeket. A nagybánhegyesi kézimunka szakkör tagjai arra szánták estéiket, hogy együtt dolgozzanak, hogy megismerkedjenek a magyar népi hímzés rejtelmeivel. Van ez másutt is így. Tudjuk, hogy elszaporodtak a kézimunka szakkörök Békésben. Ezzel kapcsolatban csaknem valamiféle reneszánszról, a népi díszítőművészet reneszánszáról beszélhetünk. Hálás dolog ez. Hálás a közművelődés ügyén bábáskodók számára, mert e közösségek együtt vannak. Lehet rájuk számítani, lehet velük törődni, s olykor felmutathatják sikereiket, eredményeiket. De hálás azok számára is, akik vállalták az együtt-dolgozást, mert túl a formális kötöttségeken, ez lehetőséget jelent részükre a munka végzéséhez. A minőségi munkához elsősorban. Hangulatot áraszt egy ilyen hímző közösség. Művelődési, tanulási és szórakozási (igényes) alkalmat biztosít tagjai számára. S mindez esetenként egy elméletileg alaposan felkészült, j ó szervező készséggel rendelkező vezető irányításával zajlik. Úgy látom, hogy a nagybánhegyesi hímző körben mindez optimálisan van jelen. Együtt van a munkát (a népi hímzést) kedvelő, tanulni vágyó közösség, s adott a jól felkészült, irányítani tudó vezető, Chabrecsek Andrásné, a falu iskolájának tanítónője. így már érthetővé válik állításom, hogy Nagybánhegyesen újkori csodát művelnek. Nem túlzás, ha ehhez a tömeg-pszichikai jelenséghez hasonlítom a szakkör tevékenységét. Igen, csoda zajlik ott! Nem egyik pillanatról a másikra, mint a legendák hőseinél, ahol víz fakadt a sziklából, elindultak a bénák, hanem szívós munkájuk eredményeként látjuk megvalósulni a csodát. Lassan érett be munkájuk gyümölcse. Persze, olyan csoda ez, amely bármikor és bárhol megismételhető, ha lelkes és hozzáértő emberek összefognak egy igaz ügy szolgálatáért. Van e folyamatnak egy másik vonatkozása is. Tudjuk a paraszti falvakról, hogy e kis közösségek sokszínűek és hangulatosak. Lakóik sokkal többet tudnak egymásról, mind városainkban. De sokkal többet is törődnek egymással (e törődést hol jól, hol kevésbé jól értelmezve), mint a civilizált városokban. Ez a törődés az összetartozás egyik pillére, s mint fontos tudati tényező a paraszti közösségek belső, motiváló ereje is egyben. Innen a mi (nagybánhegyesi) szakkörünk különös ereje is. Közösség ez a javából, ahol a falusi emberek ösztönös, veleszületett felelősségérzete munkál. Együttesen vállalnak felelősséget egymásért, egymás munkájáért. A paraszti falvaknak még ma is nagy az összetartó ereje. Bár a legújabbkori átalakulás a parasztság arculatát is formálta, s nem is mindig kedvező irányban. Ennek ellenére erősen hatnak azok a tradíciók, amelyek egy-egy kisebb közösségben a közel múltig jelen voltak. Amilyen makacsul és elszántan tapadt a földhöz ez a telepes község (az 1940-cs évekig nagyjából szlovák, majd inkább magyar falu), most olyan makacsul ragaszkodik régi hagyományaihoz. Ez nem más, mint egy falu közösségének önmagát mentő, történelmét, hagyományait őrző gesztusa. így van ez Nagybánhegyesen is. 476