Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)
1978 / 4. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Irányi Dezső: Békéscsabai diákok kutató- és gyűjtőmunkája 1848 centenáriumán
nuló, de mint „ember" is (saját jövője és a társadalom számára egyaránt) - ha csak ereje nem volt a „kitörésre": soha nem lett volna azzá, ami lehetett. Körünk, túl a történelem-„tárgyon" (amely az „élet tanítómestere"), gyakorlatokkal, természet- és országjárásokkal, sporttal (úszás, kerékpár, szikla- és barlangtúrák, stb.), legkülönbözőbb megfigyelések és gyűjtések iskoláin át, ahhoz kívánt segítséget adni, hogy a serdülő ifjú, bontakozó legkülönbözőbb emberi értékei alapján a számára legmegfelelőbb pályára irányíthassa kezdő lépteit! (Sajnos, ebben is sokszor okozott törést az iskola konzervativizmusa, inkább, mintsem segítségetjclentett volna s még ma is fellelhetők azok az erők, amelyek a hajdani diákokat a régi rossz mércék szerint mérik.) Ez a nemzedék - körünkhöz tartósan vagy akár alkalmilag kapcsolódó ifjak sorával - igen értékes, a társadalom számára legkülönbözőbb frontokon kimagasló eredményeket produkáló egyéniségeket szült, az iskolán kívüli és belüli mostoha körülmények, a maradi vezetés minden visszahúzó ereje ellenére... Maga a gyűjtés és kiállítás - a 48-as: egy a sok közül e korban és körünkben - sok értékes tapasztalatot, tanulságot adott. De tele volt számos, mai szemmel érthetetlen, sajnálatos (néha talán „tragikus" és - komédiába illő) részletekkel is. Egykori tanulóink - sokan ma az országépítés élvonalába emelkedett egyéniségek - számos anekdotikus, majdhogy hihetetlen emléket őriznek. Tanulságos volt, már előzetesen, egyes felkért szervek válasza is, később a kommentáló újságíró tájékozatlansága (összezavarta a tudományos és a látványos ,,bóvli"-gyűjtemény értékelését...), de leginkább az elsősorban érdekeltek nehézkes hozzáállása. Szűk, csupán 3-4 m 2-es, sötét, fűtetlen szertárhelyiség volt egyúttal gyűjtő, rajzoló-tervezőszobánk, barkácsoló műhelyünk, ahol csak képzeletben vagy papíron tudtuk megalkotni az „egész" beosztását, a leendő kiállítás összehangolását, szemléltető, perspektivikus és tudományosság szempontjából is kielégítő képét. Az utolsó napig. Már zsúfoltan egymásra rakva rendeztük az anyagot, elkészítettük a táblázatokat, grafikonok, statisztikák falitábláit, térképeket, szövegmagyarázatokat, feliratokat, dekorációt, s még nem tudtuk, milyen helyiségben - kis szobácskában vagy komolyabb teremben - állíthatunk-e ki? lesz-e helyünk egyáltalán, esetleg a nagy tornaterem sarkában? kiléphetünk-e komolyabb anyagunkkal vagy összeroppan annyi fiatal önfeláldozó lelkesedése is? Végre - egy homályosabb teremben - fél nap alatt (éjszakába nyúló munkával) megoldottunk mindent: a helybeosztás, elhelyezés, feliratrakás és tudományos „rangadás" aránykérdéseit. Nem kis problémákat, amiknek megoldásában a kitűnő tapasztalatokkal rendelkező rendező gárda valósággal remekelt! Talán legszebb volt az összeműködés, a megtervezett - és a pillanat szükségletei szerint módosított rendszer gyors végrehajtása, a szervezett munka szerinti megvalósítás, idő- és hely, valamint a kívülről mindig csak zavaró körülmények korlátaival! Mint a varázslat, úgy született meg az „ócska papírokból" a valami. Valami új - s az előre bekukkantó látogatók sorra felszisszentek: „mese-, tündéri szép" - pedig a kevésbé értett realista tudományos dokumentáció-jelleg volt lényegesebb! S akkor egy savanyú kritika: le kellett vennünk, főnöki parancsra a közönség-tájékoztató (a rendszerezés szervezeti sorrendjét mutató) irányjelzőket, mert - a demokrácia egy sajátos csabai értelmezésével - „a demokráciában szabadság van, tehát mindenkinek szabadon, vezetgetés nélkül kell haladnia!" Szakbírálat helyett egy „hosszú i" ékezete (amit egy dekoráló kisdiák sebtében rosszul rakott fel) egész órán át visszatartotta a rendezés égő munkáját. Az egységes stílustörténeti szemléltető táblasorozatból a ,,vallási jellegtől" való félelem levétette a gót és román táblát, meghagyva az ókori klasszikusokat, arabot, bizáncit. A népművészeti értékű székely fatemplom-remek pedig azért nem kaphatta meg méltó kiállítási helyét - s majdhogy lehetetlenné tette a megnyitást - mert szépen kivilágították a fiúk. (Azóta már a budai Mátyás templom és Tihany is kivilágítva fogadja az idegeneket...) De azért a főispánt is elterelte az útbaigazító a történelmi szakkiállításról, aki csak a tornatermi vegyes bazárt szemlélhette meg. (Talán kárpótolt a nagy társadalmi siker, az újság és a rádió kommentárja ncmiképp...) Röviden így esett a 48-as kiállítás - a kör munkája aztán folytatódott tovább, szakjellege az idők szükségletei szerint módosulva. (1945 után már egy nemzedék kirepült szárnyaim alól - de egy kutató kört már előbb, háborús időkben is, korábbi állomáshelyeimen, kezdő tanárként, próbáltam indí468
