Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)
1977 / 4. szám - SZEMLE
a tipográfia iránt érdeklődők nyomdánk stílustörekvéseit és fejlődését tanulmányozhassák". A könyvajándékozás történetéről részletesebben írtam 1970-ben az Új írásban, a debreceni Knergyűjtemény létrehozásáról pedig Kner Imrének az Egyetemi Könyvtárral folytatott levelezése tanúskodik s a Békés Megyei Levéltárban található. Dr. Csiiry Istvánnal, a könyvtár igazgatójával és Lévay Botondné könyvtárossal már hosszabb ideje fáradozunk azon, hogy a Kner-officína 1882-től 1944-ig terjedő hatvankét éves nyomdai-nyomdaművészeti-kiadói tevékenységének bibliográfiai feldolgozását megteremtsük. A munka ma már jelentősen előrehaladt, ami elsősorban Lévay Botondné könyvtörténctileg is fontos bibliográfusi tevékenykedésének köszönhető. A gyűjtemény is kibővült a mai Kner Nyomda gyomai nyomtatványaival, a nyomda vezetőinek jóvoltából. Ma már 800 művel és a hiányzó művek 10 000 mikrofilm-kockájával közelít a teljesség felé. Még így sem kevés azonban a hiányzó mű, vagy az olyan, amelynek csak a címe ismeretes, de eddig példányt nem sikerült találni. S olyan Kner-nyomtatványokra is lehet következtetni, amelyek lappanganak, egyelőre semmit sem tudunk róluk. A hiányzó bibliográfiai tételek pótlása most már egyre sürgetőbb és egyre nehezebb feladat. Ilyen körülmények között nagy örömmel és várakozással üdvözöltük Békés megye sajtóbibliográfiájcrnak megjelenését - s nem hiába. Nem egy olyan Kner-vonatkozású bibliográfiai tételt tárt fel, amely eddig ismeretlen volt számunkra. Az egyeztetésnél azonban kiderült, hogy jó néhány, a gyomai Kner Nyomdában készült időszaki kiadványnyal gazdagíthatjuk mi is Békés megye sajtóbibliográfiáját. Talán nem hiábavaló, ha ezt a Békési Élet nyilvánossága előtt tesszük, hiszen mind a megyei sajtóbibliográfia, mind a Kner-bibliográfia tökéletesítése a megyei közművelődés érdeke. Továbbá, egyaránt igénylik az érdeklődők és az ügyet szeretők jóindulatú támogatását. Hozzájuk pedig a nyilvánosságon át vezet a legegyenesebb út. A Békés megye sajtóbibliográfiáját kiegészítő pótlásainkat, melyeket a könyv szerkesztőinek is szíves figyelmébe ajánlunk, cikkünk jegyzeteiben közöljük. Itt csak egy-két tételhez fűznénk megjegyzéseket. A Röpke Lapoknak, Knerék c művészettörténetileg és művelődéstörténetileg érdekes időszaki kiadványának listája négy számmal gyarapodott. Ismertetünk hét, eddig nem szerepelt sajtóterméket. Közöttük kiemelkedően fontos a Híradó, a szovjet hadsereg lanja a magyar lakosság számára. Betűtípus-vizsgálatokkal is egyértelműen bizonyítható, hogy 1., 2. és 3. számát Gyomán, a Kner Nyomdában nyomtatták, 1944. október 19., 21. és 23. kelettel. Gyomai nyomtatásának egyéb emlékei is vannak. Amikor 1945 decemberében az Iparügyi Miniszter a nyomda vállalatvezetőjévé nevezett ki, azok a dolgozók, akik maguk is részt vettek a Híradó nyomtatásában, első kézből tájékoztattak róla. Majd 1946-ban, amikor a Magyar Kommunista Párt III. kongresszusára készültünk, a megyei pártbizottság kiadványában, amely A Magyar Kommunista Párt harca Békés megyéért címmel jelent meg s Gyomán nyomtattuk, a kolofonban - javaslatomra - megemlékeztek a Híradó 1944. október 19-i számának gyomai nyomtatásáról. A megyei levéltárban Gyulán megvan a Híradó 4. száma is. Szabó Ferenc levéltárigazgató szíves közléséből meggyőződtem, hogy ezt és a továbbiakat már nem Gyomán nyomtatták. Úgy tudom, hogy az impresszum nélkül megjelent 1-3. számok nyomdájának helye körül ez ideig kétségek voltak. Az elmondottak alapján biztonsággal besorolhatjuk őket mind a megyei sajtóbibliográfiába, mind a Kner Nyomda termékei közé. Külön említek még két időszaki sajtóterméket, melyekről magam sem tudom eldönteni, hogy a Békés megyei bibliográfiába tartoznak-e. Mindenesetre Békés megyeiek annyiban, hogy Gyomán, a Kner Nyomdában készültek, egyébként budapesti kiadásúak. Művelődéstörténetileg mind a kettő fontos és érdekes. Az egyik Fülep Lajos filozófiai folyóirata, A szellem, 1911-ben megjelent első számában a szerkesztő, valamint Lukács György és Hevesi Sándor cikkével. A másik a Magyar Bibliofil Szemle 1924. évi első évfolyama, Dézsi Lajos szerkesztésében. Jegyzeteinkben részletesebb adatokat közlünk mind a kettőről. Hadd forduljak még egyszer a jóakaratú érdeklődőkhöz és a közműveltség megyei történetének pártolóihoz azzal, hogy a debreceni Egyetemi Könyvtár számít mindazok támogatására, akik a Kncrgyűjtemény vagy a Kner-bibliográfia további kiegészítésében Gyomán készült könyvek, nyomtatványok, árjegyzékek, adatok, információk felajánlásával segíthetnek. A könyvtár köszönettel fogadja a Kner-gyűjteményt kiegészítő ajándékokat vagy a megvásárlásra felajánlott olyan könyvek értékét, amelyekkel még nem rendelkezik, megtéríti. 523