Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Márkus Mihály: Emlékezés Melich Jánosra

tett Tanárképző Intézetnek egyik legfontosabb tisztségét látta el. Hosszú éveken át ő volt a Tanárképző Intézet ügyvezető alelnöke, a Tanárvizsgáló Bizottság elnöke. Már ez is sokat mond, hogy miért éppen Melich Jánost bízták meg ezeknek az intézményeknek a vezetésével ? Mclich Jánost mind tanártársai, mind felsőbb hatóságai, valamint hallgatói nagyon fontos és pedáns embernek minősítették. Mindenben a legnagyobb rendet szerette tartani. Egyetemi előadásait is mindig pontosan, időben sohasem késve tartotta. Ha egyik-másik órája kimaradt, azonnal igyekezett pótolni. (Ez csak ritkán történt meg, de amikor kari dékán volt, megtörtént, hogy kívülálló okokból egy-egy órája elmaradt. Ilyenkor a következő órán megkérdezte hallgatóitól, hogy mikor volna szabad idejük a kiesett előadás pótlására? A szlavisztikai órák esetében igen sokszor megbízott azzal, hogy nézzek utána, mikor, melyik előadóteremben volna szabad a hiányzó óra pótlására?) Előadásain sohasem tartott ellenőrző névsorolvasást. Ezt teljesen fölöslegesnek tartotta. Részben azért, mert minden hallgatóját csaknem név szerint ismerte. Névsorolvasásra csak a magyar nyelvtudományi előadások elején, a szeptemberi szemeszter kezdetén került sor. Azt is csak azért tette, mert ilyenkor ősszel új hallgatók érkeztek a fakultásra, s ilyenkor minden új hallgatóját kikérdezte, hogy hívják, honnan származik, melyik középiskolában végzett? Elmondhatjuk róla, hogy nagyon jó arc- és névmemóriája volt. A meghirdetett előadásokat mindenkor szabadon, olvasás nélkül adta elő. Mondanivalóit lassan, szabatosan fogalmazta. Előadásának a vázát levelezőlap nagyságú cédulákra írta fel. Amikor szükség volt rá, beletekintett, s aztán tovább magyarázott. Előadás közben sokszor kellett egy-egy okleveles adatot, valamilyen szót a hűségnek megfelelően leírni. Akkor gondosan beletekintett jegyzeteibe, és a kérdéses adatot a táblára írta fel. Elmondhatjuk róla, hogy előadásaira lelkiismeretesen készült. (Erről a nála tett látogatásaim során is meggyőződtem. Felesége, a jókedvű Kati néni sokszor mondotta, most nem zavarhatjuk, mert a holnapi előadásának az anyagát készíti elő.) Mondanivalóit tematikus rendben adta elő. Egy-egy fontosabb rész magyarázata után szüneteket tartott. Ilyenkor szemüvegét a homlokára tolta. (Ez a kézmozdulat jelentette azt, hogy most olyan dolgokat mond, amik nem lényegbevágóak, azonban jó, ha tudunk róla.) Ha a magyarázat kissé hosszabbra ígérkezett, akkor a szemüveget még feljebb egészen a fejebúbjára tolta. E tipikus „Mclich-mozdulatokat" tréfából egymás közt mi is sokszor utánoztuk. Melich János előadásairól csaknem minden hallgató pontos jegyezeteket tudott készíteni. Néha megtörtént, hogy egy-egy hosszabb „pihenő" után mondanivalóiban nagyon elkalandozott. Az ilyen hosszabb lélekzetfi pihenő után mindig a kézben tartott cédula vezette vissza az előadás régi kerékvágásába. Meg kell vallani, hogy Melich János egyik-másik nyelvészeti előadása igen nagy figyelmet követelt meg a hallgatóitól. Voltak azonban olyan előadásai is, amiket csaknem minden hallgatója élvezettel hallgatott végig. Különösen érdekesek és tanulságosak voltak a jövevényszavakról tartott előadásai. Ilyenkor végigvezette a hallgatókat a magyar nyelvtörténet évszázadain. Ott - ahol nem álltak megfelelő bizonyítékok állításának bizonyítására -, átvette a segédtudományok eredményeit. Sokszor felhasználta a néprajz és kultúrtörténet eredményeit is. Minden adatát időben és térben lokalizálta, forrásait a leggondosabban idézte. Ebben nagy pontosságot tanúsított, és ezt a pontosságot a tanítványaitól is megkövetelte. Az egyetemi vizsgákon mindig nyugodt, higgadt volt. Voltak diáktársaim, akik kimért, szigorú, „hivatalnok"-embernek tartották. Abban igazuk volt, hogy az előírásokat szigorúan betartotta, és másokkal is betartatta. E tulajdonsága miatt sokan kerülték is. O maga is tudatában volt ennek, de nem tágított tőle, ő ezt következetes „korrektségnek" tartotta. Az egyetemen eltöltött éveim során azt a benyomást nyertem, hogy jó pedagógus volt. Ha szemináriumi beszámolókra kellett készülnünk, szívesen segített. Ilyenkor a források tömegét diktálta fel számunkra. Ezzel megszabta a munkánk irányát, de munkát nekünk kellett elvégezni. Ugyanezt mondhatjuk a szakdolgozatok írásánál is. Ha valaki jól csinálta meg a munkáját, szavakban nem dicsérte meg az illetőt, de az érdemjegy adásánál nem fukarkodott. (Igazságos volt!) 490